Chrétien de, francia trouvere, l. Chrétien de Troyes.
(ásv.), vas-monoszulfid (FeS), mint földi ásványt eddig nem találták, csakis meteoritekben észlelték, tombakbarna vagy bronz-szinü, fémes fényü, héjas szerkezetü gömböcskékben és vékony lemezkékben.
a trójai mondakörben Priamosnak és Hekabénak legkisebb fia, akit Achilleus megölt. T. mondája irodalmi és műtörténeti hatásánál fogva leszen figyelemre méltóvá. Sophokles egy ily címü elveszett tragédiát irt, mely kétségkivül hatással volt a T.-mondát feldolgozó művészekre. V. ö. Schlie, Troischer Sagenkreis, továbbá: Jahn, Telephos und T. und kein Ende (Bonn 1859).
város Catania olasz sziciliai tartományban, 1100 km.-nyi magasban, a Monti Nebrodi D-i sziklás lábánál, a T. forrásánál, (1881) 10,109 lak., harisnya- és sapkakötéssel.
(Troezen), ősrégi város Argolisz tartománynak délkeleti részében (Peloponnezus), nevezetes mitikus szinhely (Theseus szülővárosa és Phaedra gyászos szenvedélyének tanuja). A történelem szerint első telepesei a dórok, akik az u. n. dór vándorlás alkalmából T. helyén tekintélyes várost alapítottak és maguk is sikerrel telepítettek (nevezetes koloniájuk Halikarnasszus volt). A persa háboruban menedéket adott az athéni asszonyoknak, maga pedig 5 hajóval küzdött Szalamisznál, ámde később Korintust támogatta Kerkira ellen és ezért az athéniek 430 és 425 között elpusztították. Viszonzásul T. a korintusi háboruban 394. Spartának hive volt és 373. is Athén ellen küzdött. A makedon hódoltság idején sűrün cserélt gazdát, Kr. e. 243 után pedig az achájai szövetséghez került. Pausanias idején még gazdag volt látnivalókban, melyeknek feltárása érdekében az amerikaiak 1890. sikeres ásatásokat folytattak. A terjedelmes falak Damala község közelében feküsznek, 4 km.-nyire a szároni öböltől. Az utóbbinak egyik részében volt a városnak Kelenderis nevü régi kikötője, melynek szomszédságában egy narancsligetben tartotta 1827. a harmadik új-görög nemzetgyülés tanácskozásait. A kikötővel szemben volt Porosz sziklasziget, l. Kalauria.
város és püspöki székhely Foggia olasz tartományban, 13 km.-nyire Bovinótól, a Celone és Cervaro közti magaslaton, 10 km.-nyire a vasúttól, 7520 lak., tésztagyártással és olajprésekkel. Az 1003. alapított székesegyház építését 1125. Bigot püspök fejezte be. 1022. II. Konrád császár három havi ostrom után elfoglalta; 1059. a normannok birtokába jutott. 1349 jan. 23. az első nápolyi hadjárat után Olaszországban maradt magyar seregek Lackfy István vezérlete alatt itt ütköztek meg Tarantói Lajos menekülő hadaival. Ez alkalommal az elszedett hadi zászlókon kívűl 300 fogoly lovag hirdette a magyarok fényes győzelmét. (V. ö. Pór, Nagy Lajos király, 192. old.) I. Ferdinánd király 1462 aug. 29. itt győzte le János calabriai herceg párthiveit.
tágabb értelemben Troasz (l. o.), szükebb értelemben Iliosz vagy Ilion, melynek helyét Homeros adatai után Schliemann előbb ugy határozta meg, hogy az 80 stadiumnyira a Helleszpontusztól a síkságon az Ida-hegy aljában, a Szkamandrosz és Szimoeisz közt feküdt, délkeleti részében a Pergamon v. Pergamosz nevezetü fellegvár Pallas Athene templomával és más szentélyekkel; Priamos, Hektor és Paris palotáival. Ezen adatokra támaszkodva (egyúttal azonban Homerostól az autopsziát elvitatva) a tudósok nagy tábora (Welcker, Gell, Leake, Fellows, Kiepert, Curtius, Conze) T.-t a Ballikdagh magaslatára helyezte a mai Bunarbasi közelében. Egy kisebbség (az angol Maclaron és Grote) azonban még Schliemann ásatásai előtt azt vitatta, hogy T. a mai Hisszarlik (l. o.) helyén volt. Az akadémikus vitának pozitiv irányt adott Schiliemann Henrik (l. o.), aki 1868. eszközölt előleges helyszini szemle után 1870. kezdette meg neje kiséretében ásatásait, melyeket 1871-1873. folytatott; ekkor találta meg az akropolisz alsó falazatát, «Atrues kincsét» (az ásatások történetében páratlan aranyleletet) és a Homerosnál említett «skai kaput». Közbe hasonló sikerrel kutatván fel Mikenét és Itkát, 1879. folytatólag ásott, föltárva a Pergamoszt és a környékbeli sírokat, majd 1882. és 1890. Dörpfeld segítségével kutatott, de meghalt a nélkül, hogy életének nagy célját befejezte volna, amire most özvegye törekszik, aki 1893 ősze óta Dörpfelddel együtt (l. o.) folytatta a kutatásokat.
T. a Schliemenn-féle kutatások világánál határozottan Homeros adataival megegyezőnek mutatkozik s kétségtelen az is, hogy az akropolisz (Pergamosz), melynek földjéhez T. összes lakói ragaszkodtak, a mai Hisszarlik helyén volt. Az alsó város kiterjedését mellékes fontosságunak itélvén, Schliemann csak a fellegvárat tárta fel és egymás mellett hét telepítvényt különböztet meg rajta, amint a későbbi lakók az előbbi város omladékaira telepedtek. Igy aztán alulról felfelé egymáshoz sorakozva következő rétegek válnak ki: a) primitiv telepítvény (apró falak és nem égetett agyagedények; b) a homerosi Ilion (hatalmas akropoliszfalak, kapuk, paloták és leletek három különféle arany-, bronz- és agyagmunkáju korszakból; c) szegényes kunyhók, melyek a homerosi Pergamosz felett különféle időkben épültek; d) a hellén-római város maradványai (Athene-templom, propileumok, oszlopcsarnok és szinház). A primitiv telepítvény természete még nincs megállapítva, a homerosiban különösen az aranyleletek meglepők (edények 226-600 g. közt változó súllyal, ezrekre menő gyűrük és gombok, diadémek és láncok, de ugy munkájukban, valamint motivumaikban sem a görög, sem a keleti művészettel egyezést nem mutatnak). Ezzel szemben egyesek megkisérlették a Schliemann által kiásott városnak a homerosi Iliontól való különbözését tovább vitatni (különösen Bötticher, aki halotti városnak, nekropolisznak tartja a Schliemann-féle várost), de csekély eredménnyel, holott Schliemann hivei egyre szaporodnak. Bármint álljon a dolog, annyi tény, hogy ezen telepítvények kézzelfogható bizonyságok a Homeros által megénekelt történelmi mozgalmak topográfiájához.
T. története az őskorban oly népekkel kezdődik, melyek bár a hellénekkel érintkeztek és hősmondájukban állandó nyomokat hagytak, tőlük mégis nemcsak fajilag különböztek, hanem fontos elemekben eltérő kulturát is fejlesztettek. Egy erőszakos pusztulás hirtelen véget vetett e kulturának (a Schliemann kincsei hamuban és félig elolvadva kerültek elő). Ha később mégis hellén, telepedés történt, ez eol és jón törzsekre vall. Ámde Ilion (amint T.-t ekkor széltében nevezik) csakis Kroisos korában (Kr. e. VI. sz.) kezd nagyobb jelentőségre emelkedni. A persa hódoltság idején sem mondható fontosnak, inkább csak istentiszteleti fontossága van a fellegvárában létező Athene-templom által. Nagy Sándor, mint Homeros lelkes bámulója meglátogatta és az Athene-templomban saját fegyverzetét feláldozván, állítólag ó-trójai fegyvereket vitt el magával cserébe. Utódai közül különösen Lysimachos volt az, aki T.-t ismételten kitüntette, erős falakkal körülvette és a környékből odahivott lakosokal újból benépesítette. Azonkivül ő építette a Schliemann által feltárt Athene-templomot. A rómaiak pártfogása a császárok korával kezdődik, igazabban a juliusi dinasztia abbeli törekvésével, hogy családfáját Aeneas révén T. uralkodóival egyenes összeköttetésbe hozza. Caesar állítólag komoly megfontolás tárgyává tette, vajjon Ilion nem volna-e alkalmasabb a római világbirodalom központjának Rómánál, Nagy Konstantin pedig annyira ingadozott Byzantium és T. között, hogy az utóbbiak helyén már falakat is kezdett emeltetni. V. ö. Schliemann, Ilios, Stadt u. Land der Trojaner (Virchow előszavával, Lipcse 1881); u. a. T. (u. o. 1883).
félig mitikus, félig történeti mondakör. Homeros a T. mondáját oly művészettel csoportosította egyes hősök (Achilles, Odysseus) alakja körül, hogy két nagy műve (Iliasz és Odisszea) a kompozició kánonjává lett (l. Homeros, IX. köt., 321. old.). A Homeros által kihagyott, vagy esetleg nem ismert részleteket a kiklikusok dolgozták fel (l. Epikus ciklus), akik kétségkivül fölvették a mitoszalkotó népléleknek amaz új alkotásait is, melyek Homeros után keletkeztek.
város Lovecs (ettől 27 km.-nyire) bolgár kerületben, a Bjeli-Oszem bal partján, a T.-Planina É-i lábánál, (1891) 6165 lak., finom bőrcserzéssel, selyemfonással. Templomában alkalmasint a római időkből való oszlopok láthatók.
János, német költő, szül. Danzigban 1837 aug. 14. Előbb Göttingában az orvosi pályára készült, majd Berlinben német filologiával foglalkozott, végre egészen az irodalomra adta magát és belépett 1862. a Kladderadatsch címü tekintélyes berlini élclap szerkesztőségébe, melynek 1886 óta főnöke. Számos költeményt irt, melyek közül kedves gyermekdalai legértékesebbek. Főbb gyüjteményei: Beschauliches (1870); Gedichte és Scherzegedichte (1883); Kinderlust (1874); Das Kind und seine kleine Welt (1882); Kinderhumor (1885); Kinderreime (1889); Lustige Gesellschaft (1893); Von einem zum andern (elbeszélések, 1893); Das Wüstrower Schiessen und andere Humoresken (1894) stb.