Meig. (állat), a kétszárnyuak rendjébe, a Muscidák családjába tartozó légynem, melynek csápjai nagyon rövidek, szeme csupasz, potroha tojásformáju vagy elliptikus, 4-5 ízü. Szárnyai nyugváskor a potrohon túlérők. Lárvája különböző növények levelében, virágrügyében pusztít. Mintegy 130 faja ismeretes, melyek közül hazánkban is számos él. Ilyen a spárgalégy (Tr. fulminans Meign.), 5-6 mm. lárvája a spárgában pusztít, kártékony. L. még Cseresznyelégy.
község Modrus-Fiume vármegye sluini j.-ban, (1891) 1186 horvát-szerb lakossal.
Gusztáv, német mineralogus, szül. Littauban (Olmütz mellett) 1836 ápr. 19. Bécsben tanult s 1858. tette közzé első értekezését a trachit-hegységről Banow mellett; 1861. Bécsben habilitáltatta magát s 1862. az udvari ásványtani kabinet őre lett. 1863-66. beutazta az Alpokat s a Kárpátokat, hogy anyagot gyüjtsön Die Porphyrgesteine Österreichs c. jutalmazott munkájához, amely 1869. jelent meg. 1868. a császári udvari ásványtani kabinet direktorává, valamint egyetemi professzorrá nevezték ki s 1875. a bécsi akadémia rendes tagjává választatott. Számos ásványtani és kőzettani értekezést irt, amelyek többnyire a bécsi akadémia Sitzungsbericht-jeiben jelentek meg. Lehrbuch der Mineralogie c. műve negyedik kiadást ért (Bécs 1894). T. ezenkivül egyik első meteorit-ismerő és kutató. Ide vonatkozólag is számos értekezést irt s ezenkivül egy terjedelmesebb művet: Die mikroskopische Beschaffenheit d. Meteoriten, erläutert durch photographische Abbildungen címmel. 25 táblával (Stuttgart 1883-1885). 1871 óta Mineralogische Mittheilungen címen folyóiratot ad ki, amely 1878. a Mineralogische u. petrographische Mittheilungen-ná bővült; 1889. a szerkesztést Becke Frigyesnek adta át.
Ehrenfried Walter gróf, német matematikus és természettudós, szül. Kieslingswaldéban (Görlitz mellett) 1651 ápr. 10., megh. Drezdában 1708 okt. 11. Lejdában tanult matematikát, 1672-73. mint önkéntes hollandi szolgálatban állott, később nagyobb utazásokat tett. T. Szászországban három üveghutát és egy igen jó tükörcsiszolót állított fel. 1678. nagy, három lipcsei rőf átmérőjü homoru réztükröt készített, melynek gyujtópontjában gyüjtött napsugarak minden fémet és követ megolvasztottak. Csinált 80 cm. átmérőjü gyüjtőlencséket is, melyek gyujtópontjában gyémántokat égetett el. Nagy része van neki a meisseni porcellán feltalálásban is és mint bölcsész Medicina mentis c. munkájával keltett feltünést. Mint matematikus is nagy érdemeket szerzett azon értekezéseivel, melyek az Acta Eruditorumban 1682-98. tőle megjelentek és főleg geometriai dolgokkal (gyujtóponti vonalak, érintői problema, quadraturák stb.) foglalkoztak. E téren szerzett érdemeit méltatta Chasles, Histoire de la géométrie c. munkája.
1. Egyed, svájci történetiró, szül. 1505 febr. 5., megh. 1572 febr. 28. Első tanítója Zwingli a reformátor volt, ki akkor Glarusban mint plébános működött. Később tanulmányai folytatása és befejezése végett Baselbe, illetve Párisba ment s 1528. kiadta első művét: Beschreibung Rhätiens. Ámbár a reformációnak ellensége volt, hivatalát a felekezetek békéltetésére használta fel. De miután 1558. landammanná választották, mint buzgó katolikus merevebb állást foglalt el szemben a felekezetekkel; minek következtében az új választás alkalmával hivatalát elveszté. Ezen időtől kezdve egészen haláláig majdnem kizárólagosan két nagy művének megirásával volt elfoglalva, az egyik Gallia Comata, mely a régi Gallia leirásán kívűl kiváltképen Svájc régiségeivel s történelmének bevezetésével foglalkozik; valamint a másik, még becsesebb: Schweitzer Chronik, mely egészen Müller János munkájának megjelenéséig fő forrása gyanánt szolgált a legrégibb svájci történetirásnak s egész 1470-ig terjed; a mű különben csak 1734-36. jelent meg nyomtatásban Baselben 2 kötetben. V. ö. Fuchs, Egidius T.-s Leben und Schriften (2 köt., St. Gallen 1805); Vogel, Egidius T. als Staatsmann und Geschichtsschreiber (Zürich 1856).
2. T. Frigyes, svájci tudós, szül. Glarusban 1820 máj. 1., megh. 1886 jan. 24. Teologiát tanult Basel, Bonn és Berlinben s 1843. lelkésszé választatott Lichtensteigban (Toggenburg); 1847 óta mint magánzó élt St. Gallenben, azután különböző előkelő hivatalt viselt; 1864. a nagytanácsba választatott, 1874. kormánytanácsos lett, 1877. pedig a rendi tanács tagjává lőn. Kiváló érdemeket szerzett a tanügy terén. Nevezetesebb, kiváló művei: Das Thierleben der Alpenwelt (10. kiad.); Landwirthsch. Lesebuch (8. kiad.) és Der Obstbau (4. kiad.).
3. T. Hugó, német műtörténetiró, szül. Jakobshof alsóausztriai birtokán 1851 febr. 7. Jogi tanulmányait Bécsben végezte, a mellett műtörténettel behatóan foglalkozott és nagyobb utazásokat tett. Majd a bécsi iparművészeti muzeumban lett gyakornok. 1884. képtári igazgató-segéd a berlini kir. muzeumban. 1896. a berlini Nationalgallerie igazgatójává nevezték ki. Pulszky Károllyal együtt irta meg a Landes-Gemäldegallerie in Budapest (Bécs 1883) szövegét a Bode Vilmossal; Beschreibung d. christl. Bildwerke in den kön. Museen zu Berlin (1888). Az Allgemeines Künstlerlexikon társszerkesztője volt; számos képzőművészeti folyóirat munkatársa. A Meyer-Bode-féle Beschreibendes Verzeichniss der Gemäldegallerie legújabb kiadását (1891) ő rendezte sajtó alá.
4. T. Iván, svájci utazási iró, az előbbinek bátyja, szül. Glarusban 1816 jun. 19., megh. u. o. 1887 ápr. 28-án. 1846 óta a Scheitlin és Zollikofer-féle könyvkiadó üzlet tulajdonosa. Nevét kiváltképen ismeretessé tevé egy kitünő utazási kézikönyv szerkesztsével és kiadásával: Der Tourist in der Schweitz u. dem angrenzenden Süddeutschland, Oberitalien und Savoyen (1. kiad. 1855, 31. kiad. 1896).
5. T. János Jakab, svájci természettudós, az előbbi öccse, szül. Glarusban 1818 jul., megh. St.-Gallenben 1889 okt. 8. Tanult Lejdában, Neuchâtelben, Zürichben és Párisban, később Berlinben és Würzburgban; főleg természettudományokkal foglalkozott. Nagy utazásokat tett, igy 1838-43. Peruban; 1848 óta Jakobshof nevü falusi jószágán élt Alsó-Ausztriában; majd 1857-59. beutazta Braziliát, a La Plata államokat, továbbá Chilit, Boliviát és Perut s 1859. mint svájci követ Braziliába ment, hol kiváltképen a kivándorlási viszonyokat tette tanulmány tárgyává. 1861-ben visszatért Európába; 1866 óta mint követ Bécsben működött; 1883 óta visszavonultan ismét jószágán lakott. Ismeretesebb művei: Systen der Batrachier (Neuchâtel 1838); Untersuchungen über die Fauna peruana (St. Gallen 1844-47, 76 táblával); Die Kechua-Sprache (3 rész, Bécs 1853); Ollanta, ein altperuanisches Drama (u. o. 1875); Peru, Reiseskizzen (2 köt., St. Gallen 1846); Reisen durch Südamerika (5 köt., Lipcse 1866-1869); Handbuch für Jäger (u. o. 1878); Antiguedades peruanas (Rivero közreműködésével, Bécs 1851).
János, l. Csécsi (3. és 4.).
Endl. (növ., hemlokkfenyő), a fenyőfélék fája, 7 faja Észak-Amerikában és Japánban terem. Levele rendesen két oldal irányában helyezkedik, lapos, a felső vége finoman fogas, a visszája kékes-fehér, toboza apró, nem hull szét. A T. v. Abies Canadensis Carr. (kanadai fenyő v. T., l. a Cserző növények képmellékletén) 16-32 m. magas, nagyon csinos fa, alsóbb gallyai vizszintesen terjeszkednek, koronája korongos, később jobban szétterül, tűje kurta, fiatalon finomszörü, toboza 2 cm. hosszu, hosszas tojásdad, gyakran több esztendeig a fán marad, magva zászlós. Terpentinje, gyantája, officinális szurokja (pix Canadensis) meg a cserzőkérge használatos. Terméke az Abies balsameával együtt a kanada-balzsam (l. o.). Fiatal sarjából sört főznek. Európában mintegy 1736 óta parkba ültetik. A T. Douglasii Carr. (Douglas-fenyő, Abies D. Lindl., A. taxifolia Lamb.) szinte szép, egész 70 m. magas fa, de ekkor a kerülete 17 m. Tűje tompa, toboza fölálló, 6-8 cm. hosszu, hosszas. Észak-Amerikának északnyugati részén rengeteg erdőt alkot. Európában (mintegy 1830 óta) is gyorsan nő, s ha jól megnőtt, már a fagy sem árt neki. V. ö. Booth, Die Douglasfichte (Berlin 1877). A T. Mertensiana Carr. (Abies M. Bong.) kaliforniai, szintén ültetik.
a francia tournez s'il vous plait (legyen szives fordítani) rövidítése. A levél oldalának alján szokás használni.
vidék Afrikában, l. Tibeszti.
Teréz, l. Franchi-Verney.