(ejtsd: tyúem), város, kat. érseki és anglikán püspöki székhely Galway (ettől 30 km.-nyire) ír grófságban, a Clare bal parja közelében, vasút mellett, 3570 (mint község 7845) lak., vászonszövéssel; érdekes faragott keresztet tartalmazó régi kat. székesegyházzal.
(a. m. távoli szigetek), azelőtt Paumotu v. Pomotu, Gyöngy-, Alacsony-, Veszélyes-szigetek, polinéziai szigetcsoport a Nagy-oceánban, a Marquesas-szigetektől D-re, a D. sz. 14-25° és a Ny. h. 124-148° között; a szigetcsoport 80 koralltollból áll, amelyek összesen 978 km2 területet foglalnak el és részben lakatlanok; az angol Pitcairnt (l. o.) kivéve, a franciák birtoka. A lakosok (1892-ben 5251) keveset különböznek a tahitiaktól (egy benszülött színes képét l. az Ausztráliai népfajok mellékletén). Miként az egész szigetsor, az egyes atollok fő tengelye is ÉNy-DK-i irányu. Ezek, négyet kivéve, alacsonyak és kevéssé termékenyek; kókuszpálma, jamgyökér, kenyérfa és halak adják a lakosoknak a táplálékot. Körülöttük a tenger (Veszélyes-tenger) nagyon zivataros, de gazdag vizi madarakban és egyéb vizi állatokban. A négy magas, a többiektől különböző sziget: Erzsébet-sziget (Henderson), Pitcairn, Marutevavao és különösen a Mangareva- vagyis Gambier-csoport, 1797. Wilson átal fölfedezett korrallalkotmány, amely hét magas szigetet és 30 m. mély, három bejárattal biró lagunát fog körül. A fő sziget Mangareva 470 m. magas, 13,8 km2 területü. A T.-szigetek első fölfedezője a spanyol Pedro Fernandez Quiros (1606). Későbben 1616. La Maire és Schouten holland hajósok, 1721. Rogeveen, 1767. Wallis, 1768. Bougainville, 1869. pedig Cook hajózott el mellettök vagy közöttük. Részletesebb megismertetésük azonban a XIX. sz. műve; 1819. Bellinghausen, 1821. Beechey és 1839. Wilkes kutatta át részletesebben. A Ny-i szigetek már korán jöttek függésbe Tahititól és ezzel együtt 1844. francia protektorátus alá, amint azután csakhamar kiterjesztettek az egész csoportra. 1881. azután a franciák a protektorátust birtoklássá változtatták.
(egyes száma targi, tergi v. tergá), a khamiták (l. o.) egy libiai ágához tartozó nomád népnek arab neve, mely magát imosarhnak nevezi és az É.-Afrika és Szerecsenország közötti arab államok oázisait lakja. Két csoportra oszolnak: az u. n. szabad (ihagar) és az alávetett (imrhad) törzsekre. Az egymástól független törzsek külön neveket viselnek. Nyelvük az ó-libiai nyelv származéka. Valamennyien fanatikus mohammedánok. Számuk 300,000-e tehető.
(paries cum proximus ardet), vagyonod forog veszélyben (ha a szomszédod háza ég), Horatius Epistoláiból vett idézet.
nagy oázis-csoport a Szaharában, Oran algeriai département közelében, amelytől az El-Erg nevü sivatag választja el. Hossza 400, szélessége 1-60 km. Klimája nagyon forró és esője állítólag soha sincs. Termékenyebb részei a sós tavai (aminő a Gurara) és a Vadi Szaura mellett vannak. A lakói a tuareg néptörzshöz tartoznak és fanatikus mohammedánok. T.-ot már a rómaiak ismerték és Ibn Batuta is tesz róla említést; mindamellett 1830-ig el volt egészen feledve. Soleillet volt az első európai, aki részletesebben ismertette.
János, országgyülési képviselő, született Révkomáromban 1855 dec. 5. Jogi tanulmányai befejezése után Komárom városi aljegyzője, majd 1884. főjegyzője lett. 1891. a komáromvidéki takarékpénztár vezérigazgatója lőn s előbbi állását otthagyta. 1880. indította meg a Komáromi Lapokat, melynek ma is tulajdonosa és főszerkesztője. 1892. választották először képviselőnek szülővárosában.
(lat., cső), a rómaiak hadi trombitája (l. az ábrát), melyet különféle jelek adására, gyülekezésre való felhivásra, továbbá áldozásoknál és szinjátékoknál, sőt temetéseknél is használtak. A mai túba a legmélyebb hangzásu réz fuvóhangszer, természetes hangsora C, G, c, é, g. b, c, d, é, f, g, stb., az e hangok közt létező kromatikus hangok szellentyük segítségével hozatnak ki. Általános zöngealapja F, de vannak E, Es és D alapon álló tubák is. Notációja basszus-kulcsban történik s a hangjegyeket természetes állásukban érzékíti meg.
[ÁBRA] Tuba.
l. Eustach-féle kürt.
l. Nemi szervek.
v. tobák, a dohány (l. o.) régi neve.