l. Lámek.
(növ.), l. Palaquium.
(a latin tuberosából a. m. gumós, növ., Polianthes L.), a liliomféléknek hagymás virága, 4 faja Mexikóban, Közép-Amerikában és Kelet-Indiában terem. Levele szálas v. lándsás; hosszu virágszálán számos tölcsérforma, görbült csövü virága van. A P. tuberosa L. (éjjeli jácintus) Kelet-Indiában, Jáván meg Cejlonon terem. Levele szálas, szára 1-1,25 m. magas, a tetején 10-30 vagy még több szép fehér, erős illatu virága van. A peruiak kedvelt virága, a nők fején, az oltáron, a templomban, a szentek képein gyakori; nálunk is kedvelik, őszkor halotti koszoruba kötik (l. az ábrát). Franciaország déli részén bőségben termesztik s virágjából illatszert (l. Illatos szerek) csinálnak. A P. gracilis Link braziliai, szirma csöve vékonyabb és hosszabb, az egész termete karcsúbb. Szintén kerti virág. Kék T., l. Agapanthus. Sárga és tüzes T. a. m. sásika (l. o.).
[ÁBRA] Tubarózsa virágágyának darabja, s külön a virágja.
(lat.) a. m. daganat vagy gumó (l. o.), T. vagy tubera (többes számban) Aconiti, l. Sisakvirág. T. (radix) Jalapae, l. Jalappagyökér; T. (radix) Salep a. m. kosborgumó, l. Kosbor és Heregumó; T. Mich., mint génusz, l. Gímgomba.
(növ.), l. Gímgombafélék.
(növ.), az Orchideák páros gumója, l. Heregumó.
(lat.), a tuberkulózis bacillusainak kémiai terményeit tartalmazó anyag, melyet Koch Róbert 1890. állított elő, ugy hogy a bacillusokat 1% peptont és 5% glicerint tartalmazó borjuhúslevesben tenyésztve (l. Baktériumok), több hét mulva a kulturát vizfürdőn térfogatának 1/10 részére bepárolta. A feltaláló nevéről kochinnak is mondják. A sűrübbé vált folyadékot 100°-ra fölmelegítette, majd anyagszürön átszürte. Az átszürödött folyadék, mely élő bacillusokat többé nem tartalmaz, tiszta, barnás szinü, olajsűrüségü; tömény állapotban hetekig változatlan marad. A T.-t fölfedezője gümőkóros emberek gyógyítására ajánlotta és ennek folytán mindenfelé megindultak ebben az irányban a kisérletezések, melyek azonban nem vezettek az óhajtott eredményre. Kétségtelen ugyan, hogy a szer sokszor ismételt befecskendezése a tuberkulózis helyi alakjaira, nevezetesen a bőr gümőkórjára, valamint a baj kezdeti szakában a tüdőbeli kóros folyamatra is előnyös befolyást gyakorolhat és hogy ilyen kezelés közben gyógyulás bekövetkezhetik, azonban másfelől a T. befecskendezése a beteg testben olyan reakciót okoz, mely nem egyszer a baj súlyosbodását idézte elő, a betegség előbbre haladott szakában pedig a kezelés már hatástalan. Ezek folytán a T.-t eredeti alakjában a gümőkór gyógyítására már nem használják. A T. befecskendezésére betegeken beálló reakció azonban olyan állandó, hogy bekövetkezéséből a gümőkór jelenlétére lehet következtetni, még akkor is, ha azt különben semmiféle kóros jelenség sem árulja el. Ennek folytán a T.-t kiterjedten használják az állatorvosi gyakorlatban abból a célból, hogy segélyével megállapíttassék, vajjon állatállományokban, nevezetesen tehenészetekven vannak-e gümőkóros állatok és melyek azok. Minden olyan szarvasmarha, melynek hőmérséklete 30-50 cgm. nyers T. befecskendése után 1,5°-kal vagy ennél többel szabályos módon felszáll (l. Mallein) és melyen ezenkivül még rosszullétnek egyéb jelei is (remegés, bágyadtság, étvágytalanság stb.) észlelhetők, gümőkórosnak tekinthető. Legutóbb Koch R. új T.-készítményt állított elő, mely szerinte mentes a lázat okozó anyagoktól és mely ennélfogva beteg embereken veszély nélkül alkalmazható, e mellett pedig a gümőkóros folyamatra gyógyító hatást fejt ki.
(gümőkór), a Koch-féle T.-bacillus által okozott betegség. A Koch-féle bacillus 1,5-3,5m hosszu, karcsu, sokszor kissé hajlott pálcikák alakjával bir; jellemző, hogy anilin-festékek vizes oldatával alkali vagy fukszin, vagy anilin jelenlétében festődnek és egyszer megfestve e híg kén-, salétrom- vagy sósavban és alkoholban nem szintelednek el. A pálcikák belsejében sokszor nem festődő spórák vannak. Testhőmérséknél megmeredt vérsavóban vagy vérsavógelatinban tenyészthetők. Minden gümős megbetegedésnél jelen van és állatokba ojtva jellemző gümőkórt okoz. Embernél a fertőzés a belélekzett levegővel a tüdőn vagy a bélcsatornán át, vagy sebek útján történik. Szülőkről a bacillus a magzatra az uterusban, vagy talán a petére és ondószálacskára is átmehet. A gümőkóros szervezetből a bacillus a köpettel, a bélsárral, a vizelettel és gümős fekélyek váladékával jut a szabadba, ahol újabb fertőzés forrásává válhat. A fertőzés létrejötténél nagy szerepe van az egyéni hajlamnak, amely sokszor öröklött. A szervezetbe jutott bacillus ott gümő képződéséhez vezet, amely apró, véredények nélküli, azért kevéssé életképes, előbb-utóbb elhaló göb képében jelenik meg. Az elhalás következménye elsajtosodás.
A T. eleinte az első gümőképződés helyének körülirt megbetegedése alakjában lép fel. Az első gümő szomszédságában újak fejlődnek, amelyek azután összefolynak. A tovaterjedés egyik módja az ilyen átterjedés a szomszédságra. Az összefolyó tuberkulumok azután elsajtosodva széteshetnek. Ilyenkor elmeszesedés vagy hegesedés folytán gyógyulhatnak. Ha a szétesés szabad felületek közelében történik, áttörés után fekély keletkezik. A mélyben lefolyó széles tüdőbarlangképzéshez vezet. A gümőkór néha évekig egy szervre szorítkozik. Előhaladásában évekre megállapodhatik vagy gyógyulhat. Máskor a gümősödés nyirokedényekre terjed át. A bacillus ezekbe bejutva, a nyirkfolyam által távolabbi szervekbe hurcoltatik el és ott ismét gümősödést okoz. Ismét máskor a bacillus a véredényekbe jut. A vér ilyenkor azt kedvezőtlen esetben elszórhatja az egész szervezetben, amikor általános T. miliaris áldozatává lesz a beteg. A gümőbacillus által fertőzött ember sorsa egyrészt hajlamától függ, amely szerint a bacillus vagy nem képes szervezetében megtelepedni, vagy bejutva, ott a talaj kedvező volta szerint kisebb vagy nagyobb helybeli elváltozásokhoz, esetleg nagyobb kiterjedésü vagy általános megbetegedéshez vezet. A másik tényező, amely a betegség fejlődésére irányadó, a helybeli megbetegedésnek inkább a véletlen által megszabott fejlődési menetétől függ. A tovaterjedés foka és jelentősége más lesz a szerint, amint a bacillusok nyirokutakba vagy véredényekbe jutnak, valamint a szerint, amint a nyirokutakba jutó bacillusok a nyirokmirigyekben visszatartatnak vagy ezek gátját áttörve, a szervezet távolabbi részeit is elárasztják.
Az elmondottakból következik, hogy a T. ellen, mint az emberiség legnagyobb mértékben pusztító betegsége ellen, különböző módon védekezhetünk. A védekezés egyik módja a profilaxis. Ennek egyik eszköze a szervezet ellenállásának fokozása, amely az általános egészségügyi viszonyok rendezése mellett az egyén célszerü életmódja, megóvása gyengítő behatásoktól stb. útján történhetik. Ez különös fontossággal bir olyanoknál, akik a T.-ra való hajlamot örökölték. A profilaxis másik módja a bacilus felvételének megakadályozását tűzi ki célul. A T. bacillusát a gümőkóros szervezet váladékai hozzák forgalomba. Azért minden gümőkóros újabb fertőzések kiindulási pontja lehet. Leggakrabban a tüdő gümőkóros egyén köpete terjeszti a fertőzést, ha az a szabadban kiszárad, elporlik és annak porát a fertőzésre hajlamos ember beszívja. Azért a gümőkórosnak sohasem szabad a földre köpni. A köpet felfogására vizzel telt edények használandók, amelyekbe a bacillus megölésére fertőtlenítő szerek tehetők. Különösen fontos eme rendszabály behozatala nyilvános épületekben, kaszárnyákban, vasúti állomásokon stb. Súlyos betegeknél minden óvatosság mellett kivihetetlen, hogy a váladékot, különösen a köpet, nedves állapotban tartassanak és igy üríttessenek ártalmatlan helyre vagy azok bacillusai fertőtlenítő szerek, elégetés stb. útján tétessenek tönkre. Ilyeneknél a ruhák, az ágynemü, a lakás fertőtlenítése a legnagyobb fontossággal bir. A T. terjedésének meggátlása részben az által is történhetik, hogy tuberkulózus betegek számára intézetek állíttatnak fel, amelyekben azonkivül, hogy számos esetben gyógyulás érhető el, a beteg egészséges embertársaitól legalább ideiglenesen elzáratik és megtanulja az ott szigoruan megtartott rendszabályokat, amelyek által magát, illetőleg váladékait ártalmatlanokká teheti. Ilyen intézetek csak kis számban vannak. Egy ilyennek felállítására hazánkban csak a legutóbbi időben indult meg a mozgalom. A gümőkór gyógyítására olyan eljárással, amely azt ugy gyógyítaná, mint p. a kéneső a szifilist, nem rendelkezünk, habár alaposan remélhető, hogy különösen Koch vizsgálatai ez irányban is rávezettek a célhoz vezető utra. (L. Tuberkulin és Tüdővész.)
A T. a házi állatok közül gyakori a szarvasmarhákban, már kevésbé sertésekben, míg más házi emlős állatokban ritka; a tyúkfélék szintén elég sokszor betegszenek meg benne. A szarvasmarhák közül legfogékonyabbak iránta a kevésbé edzett, sokat istállóban tartott nyugati fajták és ezek között folyton terjedőben van, egyes vidékeken pedig már ijesztő elterjedést nyert. Igy Németország, főleg Szászország némely vidékein a vágóhidakon levágott szarvasmarhák közül már több mint 30% gümőkóros. A tuberkulin (l. o.) alkalmazása óta ismeretes, hogy nyugati fajta tehenészetekben éppen nem ritkán 60-70%-a az állatoknak már fertőzve van. Magyarországból ide vonatkozólag pontosabb adatok még nem állnak rendelkezésre, azonban egyes észleletek arra mutatnak, hogy a betegség már itt is erősen el van terjedve a nyugati fajta tenyészetekben s minthogy ellene ez idő szerint nem védekeznek, előre láthatólag hasonló elterjedést fog nyerni, mint a nyugati államokban. Ez a folytonos tejedés pedig nemcsak mezőgazdasági szempontból aggasztó, amennyiben az állattenyésztést nagy károkkal fenyegeti, hanem a közegészségügy szempontjából is aggodalmas, mert a betegség azonos lévén az emberek gümőkórjával, terjedése az állatok között növeli az emberek megfertőztetésének esélyeit, amint tényleg az emberek és az állatok gümőkórjának földrajzi elterjedése egészben véve egyező. Gómőkóros állatoktól emberek kétféle módon betegedhetnek meg. A fertőzött tehenészetekben foglalkozó emberek a beteg állatok lélekzőszerveiből kikerülü ragályozó váladékot, miután beszáradt és elporladt, a levegővel együtt belehelhetik. Jóval gyakoribb módja azonban a ragályozásnak az, hogy az emberek gümőkóros állatoktól származó nyers teményeket élveznek s itt első sorban a beteg tehenek teje jön tekintetbe, mely, ha a tőgy beteg, igen nagy mennyiségben tartalmazhat bacillusokat, melyek azután a nyersen fogyasztott tejjel belejutnak a bélbe és innen kiindulólag megtámadhatják a szervezetet, másfelől pedig a tej részecskéi már a torokban, a mandolákon megakadva, ez utóbbiakon át a nyaki nyirokmirigyekbe nyomulnak. Kétségtelen, hogy a gyermekkorban olyan gyakori görvélykór (skrofulózis), a midőn a nyak vagy a bél nyirokmirigyeiben fejlődik, az esetek nagy részben ilyen eredetü.
A szarvasmarhák gümőkórja szintén legtöbbször a fiatal korban fejlődik azért, mert a borjuk beteg anyáikkal szorosan együtt élve, a kilehelt levegővel vagy pedig a fertőzött tejjel testökbe viszik a ragályanyagot. Ezenkivül még az öröklés is játszik szerepet a betegség terjedésénél, amennyiben a borjuk némelykor más testökben a világra hozzák a betegséget. Az újabb tapasztalatok azonban arra utalnak, hogy az ilyen módon való átöröklődés jóval ritkább, mintsem azt azelőtt hitték, mert a Dániában a tuberkulinnal (l. o.) végzett kiterjedt kisérletek alkalmával a fiatal borjuknak csak elenyészően csekély része bizonyult be a reakció alapján fertőzöttnek. A sertések többnyire gümőkóros tehenektől származó tej vagy tejsavó etetése következtében betegszenek meg és ilyen okból a T. némelykor malacok között járványos elterjedést is nyer. Legtöbbször a bél betegszik meg, amidőn a betegeken csak általában gyöngeség, bágyadtság, továbbá hasmenés, koronkinti felpuffadás és bélgörcs jelei észlelhetők. A tüdők megbetegedése esetén rossz táplálkozás mellett köhögés és nehéz lélekzés észlelhető, a mirigyek görvélykórja pedig a nyak mentén és az áll alatt kitapintható nem fájdalmas csomók alapján ismerhető fel. Lovak igen ritkán és éppen nem jellemző tünetek között betegszenek meg s hasonlóképen ritka a betegség a többi kisebb házi állatok között, kivéve a szárnyasokat, melyek némelykor tömegesen megbetegszenek. A szárnyasok T.-át egy ideig különálló betegségnek tekintették, mert a beteg emlősöktől vett kóros anyaggal csak rendkivül nehezen sikerül baromfiakat megbetegíteni s viszont az utóbbiakból vett ragály szintén kevéssé fertőző a nagyobb emlősökre (l. Bakterium). Minthogy a T. ez idő szerint nem tartozik még a hivatalból bejelentendő betegségek sorába, a gazdaközönségnek magának kell ellene védekeznie, ami annál szükségesebb, mert a betegség már jelenleg is nagy károkat okoz, tehenészetekben pedig a betegség folyton terjed és végül azok fennállását veszélyezteti.
Lajos, dalmát történetiró, szül. Ragusában 1459., megh. 1527. Ragusai patricius családból származott. Eredeti neve Yelin v. Carvio, latinosan Cervarius. A párisi vagy mások szerint a sienai egyetemen jártakor, púposságáról vette föl a régi rómaiaknál sem ismeretlen T. nevet. 1484. bencés szerzetessé lett s a S.-Andrea szigetén lévő zárdában élt 1502-ig, midőn a Meleda-szigeti szt. Jakabról nevezett zárda választotta meg apátjává. Fő munkája: Commentarii de rebus, suo tempore, in Pannonia et finitimis regionibus gestis, melyet először Cravelius Adelar adott ki (Frankfurt 1603); másodszor ennek alapján megjelent Schwandtnernél (Scriptores rerum Hungaricum, a II. kötetben, Bécs 1746); harmadszor kiadta Occhi K. A. (Ragusa 1784). E munka a renaissance-kornak kivált erkölcsi történetére nézve elsőrendü kútfő. A magyar, a török és az olasz viszonyokkal foglalkozik 1490-1522. Magyar forrásai: 1495-ig főként Bonfin, azontúl valószinüleg a kalocsai és bácsi egyházmegye főbb embereitől Magyarországon nyert értesülései. Összeköttetésben állott ugyanis földijével, Frangepán Gergely kalocsai érsekkel, kinek művét is ajánlotta, Beriszló Péter kalocsai kanonokkal s Bánffy Bernát bácsi főesperessel. Ő az emberi tettekben mindenütt a morált keresi és látja. Egyetemes szempontja a korabeli nemzetek és egyének megitélésében teljesen azonos kortársa Machiavelli felfogásával. Mint a török torkában fekvő Dalmácia szülötte s lakosa, természetszerü érdeklődéssel kiséri T. az előrehaladó törököket, kikről De Turcarum origine cím alatt külön munkát is irt (kiadva Firenzében 1590.). A pápaság s az olasz viszonyok mint papot érdeklik, s azokról a legelitélőbben nyilatkozik. VI. Sándor pápa - szerinte - helyesebben hóhérnak lett volna nevezhető. Gyülöli Velencét, ezt a kalmárhadat mely mélyen elsülyedt a testiség kultuszában. Különösen részletes a dalmáciai, főleg a ragusai események leirásában, de itt is általános szempontok vezetik s adnak szint előadásának. Sehol sem sülyed a falu tornya hisztorikusává, bár fajszeretete oly erős, hogy a szlávság irányában néhol kedvezően elfogultnak látszik. Korfestő rajzaiban mindig egyetemes eszmék lévén szeme előtt, a körülötte lévő, ismeretkörébe fölvehető minden ország erkölcsi világa érdekli. Évszámai, hely- és személynevei inkorrektek s ennélfogva oly korban, midőn a részletkutatások virágzanak, nagyon csekélyre becsülik. Katona csak itt-ott ad hitelt neki; ellenben az általános eszmék uralma idején, szükségkép nagynak kell őt tartani, amint hogy Bél Mátyás szerint: a magyar történetirók közt senki sincs, aki különb lenne nálánál (nulli scriptorum Hungaricorum secundus).
(növ.), l. Gumósarj.