római-latin személynév, viselői közül a történelemben szerepelnek: 1. Attius T., a volszkusok főnöke, aki az odamenekülő Coriolanust (l. o.) először barátságosan fogadta, de azután ellensége, sőt némelyek szerint halálának okozója lett. - 2. T. Hostilius, a harmadik római király, aki a hagyomány szerint Kr. e. 672-640. uralkodott. Küzdött Alba-Longa ellen, ami a Horatiusok és Curiatiusok harcával ért véget, majd Fidenaet akarta megalázni, de a csatában kétszinüen viselkedő albánok árulása folytán ismét ezek ellen fordult, királyukat, Mettius Fufettiust elejtette, Alba-Longát feldúlta, megmaradt lakóit pedig a Caelius hegyre telepítette. A szabinokat is legyőzte, de a vallásra kevés gondot fordított, amiért aztán Jupiter egy villámmal egölte. V. ö. Gebauer, T. H. observationibus illustratus (az Exercitationes Academ. I. köt., Göttinga 1796); Schömann, Dissertatio de T. H. rege Romanorum (Greifswald 1847), de különösen Schwegler, Römische Geschichte (I. köt.).
(állat), a heréitől megfosztott him és még fiatal borju. L. Ökör és Szarvasmarha.
folyó Oroszország legmesszebb Ény-nak fekvő részében, belőel gyöngyházkagylókat halásznak. L. Noto-zero.
1. az a teher (11/2-4 kg.-ig), melyet a ló a súlykiegyenlítő versenyekben (l. Handicap) a kirótt s már elfogadott súlyán felül kap, ha a teherközlés után díjat nyert; 2. l. Tehertöbblet.
l. Hipertrófia.
némely oktatásnak az a visszás eljárása, hogy vagy olyan tananyagot törekszik a tanuló eszére adni, amely a gyermek felfogó, appercipiáló képességét fölülmulja, vagy pedig: jóllehet a tananyag a tanuló felfogásához mért, de akkora mennyiségü, hogy a gyermek azt mind asszimilálni nem képes. E szerint lehet beszélni minőségileg és mennyiségileg vett T.-ról vagy helyesebb kifejezéssel: megterhelésről. A T. mindkét neme nemcsak a gyermek lelkében tesz kárt, hanem a fizikumában is. Az érdeklődést, a tudásvágyat, amelyet a tanításnak élesztenie, fokoznia kellene, inkább eltompítja, elfojtja, a tudatot inkább szétszórja, holott annak egységét kellene a tanításnak megteremtenie. A T. ellen újabb időben sűrün szólaltak fel a szülők, orvosok és pedagogusok külföldön és nálunk. Csakhogy e panaszoknak - kivált nálunk - csak részben van jogosultsága, csak amennyiben a minőségileg vett T.-re vonatkoznak, mert tényleg a minisztérium által a különféle iskolák számára kiadott tantervek régi időkből örökbe vett sok oly dolgot követelnek, melyek a tanulók fogalmi körét messze túlhaladják. De nincs igazuk, ha a mennyiségileg vett T.-ről is panaszkodnak, ha a különféle iskolák számára kiszabott tananyag mennyiségét, a tancélt sokalják. Különben a szülők e tekintetben majdnem többet vétenek, mint az iskolák, mert az iskolai tanításon kívűl még otthon is taníttatják gyermekeiket zenére, idegen nyelvekre s a divat követelte egyéb ismeretekre és ügyességekre. L. még Idegbetegségek.
l. Superfoetatio.
valamely gazdasági testben a termelésnek és fogyasztásnak olyan aránytalansága, hogy a termelt javak mennyisége állandóan meghaladja a fogyasztás szükségleteit. A T.-nek első következménye mindig a feleslegben termelt cikkek áresése, ami leggyakrabban arra össztönzi a vállalkozókat, hogy az áresés által szenvedett veszteségeiket a termelés további kiterjesztése által próbálják visszaszerezni. E törekvés természetesen a T. további fokozódására vezet s válságot idéz elő.
l. Carapa.
a legrégibb önálló mohammedán dinasztia Egyiptomban (872-905). Alapítója Ahmed b. Túlőn, 868. mint a bagdadi khalifa egyiptomi helytartója lép fel, de nemsokára Bagdadtól függetlenül kormányozza az ország ügyeit és uralmát Szíriára és Mezopotámiára terjeszté ki. Egyiptom fővárosában a tőle alkotott fényes Túlún-mecset tartja fenn emlékét. 883-ig uralkodott.