csipke v. bicske (növ., acanthus v. aculeus), kemény, hegyes és szúrós bőrképlet (l. Hajszálképlet). T. és tövis (l. o.) más, kapcsát a kaktuszokon látjuk, melyeknek T.-i az oldalrügyek tenyésző kúpjából mint valóságos levelek keletkeznek, csakhogy levél módjára fejlődni nem tudnak.
(állat, Echinodermata, l. a mellékelt képet), az állatországnak az ürbelüek és férgek között álló köre; sugaras részarányu, rendesen öt sugárból összetett testtel, amelynek sugarai majdnem minden esetben könnyen felismerhetők s ez alól némileg csupán a Holothurioideák kivételek, amennyiben ezeknek teste féregszerü, hengeres, mindazáltal a sugarasság világos jeleivel (l. Sugaras állatok).
Valamennyi tüskebőrü tengeri, néhány helyhez kötött életet él (tengeri liliomok), legtöbb szabadon mászkál ide-tova. Részint algákkal, lágytestüekkel s rákokkal táplálkoznak, mig a tengeri ugorkák iszappal és homokkal töltik meg gyomrukat. A tengerek nagyobb mélységeiben élők közeli rokonságban vannak a krétakorszakbeli kihalt fajokkal. Mint kövületek már a szilurképletek előtti időkben is megvannak. A legrégibb kövületek a tengeri liliomok (Crinoidea) osztályából valók. A buvárok egy része a tengeri liliomokat (Crinoidea), más része a tengeri ugorkákat (Holothurioidea), ismét más része a tengeri csillagokat (Asteroidea) tartja törzsalaknak. Az eddis ismert élő és kihalt T.-et négy osztályba osztják: tengeri liliomok (l. o.) = Crinoidea; tengeri csillagok (l. o.) = Asteroidea; tengeri sünök (l. o.) = Echinoidea és tengeri ugorkák (l. o.) = Holothurioidea. V. ö. Agassiz, Monographie d'Échinodermes vivants et fossiles (Neuchâtel 1838-42).
Tüskefa
(növ.), a vadrózsa népies neve Dunántúl.
(állat, Acanthocephali) a férgek állatkörében a fonálférgek osztályának egyik rendje. Testük mellső végén kitolható és visszahúzható buzogányforma vagy hengeres orrmány van, mely hátrafelé álló horgokkal fegyverzett. Nevüket is ettől kapták. Ezen orrmány segélyével erősítik oda magukat a gazdaállat bélcsatornájának falazatához. Szájnyilásuk és bélcsatornájuk nincs és táplálékukat testüknek egész fölületével veszik fel. Bőrizomtömlőjük gyűrüs és hosszirányu rostokból áll. A fiatal állatkák vizi rovarokban és kis rákocskákban élősködnek s ezeknek testével jutnak be a tulajdonképeni gazdaállatba. Kizárólag élősködők és kifejlődött állapotban csakis gerincesekben élnek. A 100-nál több eddig ismert faj az Echinorhynchidae egyetlen családnak és Echinorhynchus egyetlen nemnek tagjai. Legnagyobb ezek között az Ech. gigas, mely a disznónak vékonybelében igen gyakori és leggyakrabban tömegesen tenyészik. Sokszor bélgyuladást is okoz. A megtámadott disznó vékonybele mindig likacsos, miután az élősködő orrmányával átfúrja azt. A többi fajok legnagyobb része halakban élősködik. Hazánkban Pachinger Alajos foglalkozott ezen állatok tanulmányozásával.
(állat, Acanthopteri), a csontoshalak osztályának egyik rendje, melynél a hát-, végbél- és hasparák vagy úszók mellső részükön ízeletlen tüskékből állanak; közti és felső állkapcsuk mozgékony, alsó garatcsontjuk különvált, kopoltyuik fésüformák, úszóhólyagjuk kifejlődött állapotban levegőjárat nélküli. Pikkelyeik majdnem kivétel nélkül ktenoidok, ritkábban sparoidok és cykloidok, de van néhány részben vagy egészben meztelen is. Fajainak száma a többi rendekét fölülmulja, mintegy 50 családból és 450 nemből való 3000 élő faja ismeretes, melyeknek legtöbbje a tengerekben él. Hazánk vizeiben 4 családjának fajai tenyésznek s nevezetesen 1. sügérfélék (Percidae) a sügérrel (Perca), a fogassal (Lucioperca), a bucóval (Aspro) és durbinccsal (Acerina); 2. paizspofások (Cataphracti) a kölöntével (Cottus); 3. a gébfélék (Gobiidae) a gébbel (Gobius) és 4. pikófékék (Gasterosteidae) a pikóval (Gasterosteus).
(növ., aculeatus), a tüskét fejlesztő növény, mellyel magát az állatbántalom ellen védi.
(állat), l. Hystrix.
l. Rájafélék.
(Acanthopteri), a csontoshalak egyik rendje. L. Tüskeparások.
kisközség Veszprém vármegye devecseri j.-ban, (1891) 1243 magyar lak., vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.
tűformáju hegyi kristály (l. o.).