részint járványos természetüek, részint hiányos gondozás, rossz tartásból erednek. Legveszedelmesebb, élődi gombák által okozott, járványosan fellépő betegség a tyúkkolera (l. Baromfikolera). Túlságos bő és hevítő táplálék aszkórságot okozhat; a kemény, duzzadt begyet sok szemes eledel okozza (l. Begy), a hasmenést a hideg, nedves időjárás, a dugulást a leves zöld táplálék hiánya. A meszes láb (l. o.) okozója egy rühatka; nagy hidegben elfagy a tyúk lába, nagy taraju állatoknál a taraj is. Lásd még Baromfi-difteritisz és Tyúkhimlő.
(lásd a mellékelt szines képet). A házi tyúknak tömérdek fajtája van, melyek rendszeres tenyésztésben (osztályozott tyúkok) vagy egyszerüen csak tartásban (nem osztályozott, parlagi tyúkok) részesíttetnek. A gyakorlati tenyésztés szempontjából a Ty. elsőrangu v. másodrangu fajták vagy csak kedvtelésül tartott dísztyúkok. A gazdasági fajtáknál ismét a tojáshozam vagy a húshaszon lép előtérbe. Kitünő tojó Ty. az olasz (l. o.), ide értve a Leghornokat, a spanyol (l. o.) és a hamburgi tyúk (l. o.). Tojás- és húshasznuknál fogva kiválóbb fajták ezek: Houdan (l. o.), Creve-coeur (l. o.), La fleche (l. o.), Kokhinkhina (l. o.), Brahmaputra (l. o.), Plymouth Rock (l. o.) s a sötét fekete tollazatu Langshanok; ezen északi Khinából származó, a hideg iránt érzéketlen, gyorsan fejlődő fajta, mely a fekete kokhinnál valamivel nagyobb, valamint hogy taraja is nagyobb, farka hosszabb, hasznosságára nézve pedig azt lényegesen fölülmulja. Alárendeltebb gazdasági jelentősége van, legalább viszonyaink közt, az angol Dorking- (l. o.) és Prinz-Albert-tyúknak, valamint az amerikai fajták közül a Dominik-Ty.-nak. Még kipróbálatlan nálunk a Wyandotte. Baldamus megkülönbözteti a Ty.-at sima fejüekre, bóbításokra és tollszakállasokra. Származásuk után megkülönböztethetünk: tollas lábu (Kokhinkhina, Brahma) és sima lábu ázsiai fajtákat (Langshan, Jokohama, maláji, viador); amerikaiakat: Dominik, Plymouth Rocks, Wyandotte; angolokat: Dorking, hamburgi; középtengerkörnyékieket: spanyol, Minorca, andaluziai, Ancona, olasz, Leghorn; francia-belgákat: La fleche, Bréda, Creve-coeur, Houdan, hollandi, padovai, brabanti; erdélyieket: kopasz nyaku, s a különféle parlagi fajtákat: magyar, orosz, szerecsen, pulyatyúkot.
[ÁBRA] TYÚKFAJTÁK.
(Gallinacei, Rasores, Alectoromorphae, l. a képmellékletet), a tarajosmellü madarak egyik rendje. Zömök testü, részben jelentékeny nagyságu madarak. Aránylag rövid csőrük boltíves, végén görbült, felső kávája befödi az alsót. Kis viaszhártyával. Lábuk a csüdig vagy még alább is tollas; különben ülő vagy néha hasadt; a hátsó lábujjuk, ha ki van fejlődve, rendesen magasabban áll, mint a mellsők. Karmaik laposak és tompák. Rövid szárnyaik lekerekítettek. 10-11 másodrendü és 12-20 elsőrendü evezőtoll. Farkuk nagyon változó. A him gyakran sokkal szebb, mint a nőstény s különböző díszítésekkel (taraj, sarkantyu, hosszu tollak stb.) ellátott. Magvakból, bogyókból, gyenge növényi részekből álló eledelüket többnyire kapargálva keresik meg a földön. Poligámiában élnek rendesen, művészietlen fészket készítenek a földön, ritkán a fán. Fészekhagyók. A pusztai tyúkokat kivévén, rossz repülők. Az ember háztartásában élvezetes húsuk és tojásuk miatt nevezetes szerepet játszanak. 400 élő fajuk közül hazánkban 10 faj él. 8 családra oszolnak, melyek közül a pusztai tyúkok, Turnicidák és a fácánok az ó-világrészekben laknak, a Megapodius-félék Ausztrália regióiban, a hokkófélék, Tinamidák és Opisthomidák Amerikában tenyésznek, mig a fajdfélék az egész világon előfordulnak. Különben felosztják még őket újvilági tyúkokra, ahová a hosszabb lábszáru és hasadt lábu alakok tartoznak és óvilági tyúkokra, ahová ülőlábu és rövid lábszáru alakok tartoznak. Fosszil maradványokat a harmadkori eocén rétegekből ismerünk.
[ÁBRA] Ezüstfácán
[ÁBRA] Talegalla Lathami.
[ÁBRA] Császárfajd
[ÁBRA] Fogoly
[ÁBRA] Havasi fajd
l. Hemeralopia.
baromfihimlő (gregarinosis, epithelioma contagiosum, epith. gregarinosum), a tyúkok, pulykák és galambok ragályos betegsége, mely arról ismerhető fel, hogy a fejnek tollatlan részein, különösen a tarajon, csőralatti lebenyeken, a szájzug táján, az orrnyilások körül, a szemhéjakon, és a galambokon azonkivül a nyakon, kloaka körül és a combok belső felületén szemölcsalaku kis daganatok keletkeznek, azonkivül egyidőben a nyálkahártyákon difteriás gyuladás észlelhető. Rendesen járványosan lép fel s igen nagy számu megbetegedést okoz, mivel erősen fertőző természetü, amint ezt újabban kisérletileg is beigazolták, a nélkül azonban, hogy ezáltal a fertőzés módjait teljesen felderítették volna. A Ty. lefolyása lassu (4-5, sőt több hét), a fiatal galambokat azonban gyorsan is megölheti, amennyiben a bélcsatornában és a légcsőben is okozhat súlyos elváltozásokat, amelyek a betegeket hamar megölik. Általában véve nem mondható veszedelmes betegségnek, mert ha csak kisebb bőrterületen lép fel, spontán is meggyógyul, amennyiben a pörkök alatt friss szaruréteg keletkezik és a beszáradt felső kéreg leesik. De sőt a nyálkahártyán is gyógyulhat s ez a magyarázata annak, hogy sokszor az egészen közömbös hatásu szereket is kitünőknek állítják a Ty. ellen, mert látszólag az gyógyította meg a bajt. Sok esetben halálos kimenetelü, kivált ha a lécső is megbetegszik, aminek következtében az állat megful, v. pedig lassankint teljesen kimerülve kachexia vet véget életének. Mikroszkópos vizsgálakor azt találjuk, hogy a leirt szemölcsök nagy hámsejtekből állanak, amelyeknek protoplaszmájában a magon kivül még egy jóval nagyobb gömbölyü vagy tojásdad képet látható; sokszor ez a magot egészen a sejt szélére tolja s majdnem az egész sejtet kitölti. Legjobban láthatók e képletek, ha egy kissé megfestett 1%-os konyhasó-oldatban vizsgáljuk a bontótűvel széttépett daganatrészleteket, amikor e képletek egynemüek, v. kissé szemcsézetteknek látszanak, sajátságos zöldes fényüek s bennük egy vagy több fényes kis gömb, vagy a középen csoportosuló, nagy számu, apró sejtmaghoz hasonló szemcsét lehet látni. Minél régibb a daganat, annál feltünőbbek a sejtekben látható képletek s mig a fiatal sejteknek alig 1/4-ét töltik ki, addig a nagyobbakban kétszer akkorák, sőt a legkülsőbb hámrétegeknek sejtjeit majdnem egészen kitöltik s üvegszerü kinézéssel birnak, miáltal a sejt ugy néz ki, mintha egy vakuolát zárna magába. Hasonló alakokat lehet találni a nyálkahártyákról leemelt izzadmányban is, részint szabadon, részint a leválott hámsejtekben. Ezen képletek, melyek a Coddidium oviforméhoz nagyon hasonlítanak, parazitatermészetét Rivolta és Silvestrini ismerték fel először, midőn a Ty.-t mint bőrpszoroszpermózist (psorospermosis cutanea) leirták s a sejtparazitákat pszoroszpermiumoknak vagyis a protozoákhoz tartozó élősdieknek mondták. Kevéssel ezután megállapította Bollinger is, hogy amit régebben baromfihimlőnek tartottak, az fertőző daganat; ezt azóta Csokor, Friedberger, Fröhner és Pfeiffer is megerősítettek, akiknek sikerült e betegséget mesterségesen is átvinni egyik állatról a másikra. Ezáltal a betegség ragályos természete kétségtelenül be van bizonyítva, ellenben nem tekinthetjük teljesen eldöntöttnek azt a kérdést, vajjon a hámsejtekben található paraziták csakugyan gregarinák-e, amint azt az idézett szerzők állítják; annál kevésbbé, mert eddigi ismereteink szerint a valódi gregarinák csakis rovarokban és férgekben élősködnek. A Ty. kezelése hasonló a baromfidifteritiszéhez. Legjobb eredmények érhetők el az 1-2%-os szublimát-oldatnak, v. tömény tejsavnak alkalmazásával, ha a nyálkahártya és bőr megbetegedett részleteit beecseteljük, aztán a felesleges részt natrium bicarbonicum oldatával közömbösítjük. Ugyanigy alkalmazható az 1-2%-os kreolin- v. karbolsavoldat is, egyenlő mennyiségü vizben ég glicerinben. Gondoskodni kell azonkivül a betegeknek megfelelő táplálásáról, a Ty. terjedésének megakadályozása céljából pedig az egészséges állatoknak elkülönítéséről és az ólak, udvarok stb. fertőtlenítéséről (l. Baromfi-kolera).
hizlalásra legalkalmasabbak a négy hónapos korig kiherélt kakasok és még nem tojt jércék (poulardok). A petefészek eltávolítása nincs szokásban. A kappanoknak néha lemetszik taraját és áll-lebernyegét, sőt sarkantyuját is, melyet a homlokára erősítenek (Gyurkó). A hizlalás a rendelkezésre álló takarmány minősége s a tyúk fajtája szerint irányul. Csendes természetü fajtákat, mint a Kokhinkhinákat, a szabad mozgás mellett is lehet hízlalni, nyugtalan vérüeket ellenben csak sötétített szűk helyiségben. Helyes a Ty.-t szabad mozgás mellett apróra tört burgonya, korpa és pohánkával megkezdeni, mikor 14-18 nap alatt árpával és tengerivel stb., általában lehető változatos takarmányozással befejezhetjük a hízlalást. A hízlalás különben eltarthat hat hétig is. Egyik formája a tyúktömés (l. o.).
(növ., csillaghúr, tikbegy, Stellaria L.), a lúdhúrfélék gyenge füve, virága fehér, mélyen hasadt, bibeszála 3, tokja hatfelé nyilik. 85 faja az egész földön, de leginkább az északi mérsékelt övön, hazánkban 8-9 terem. A S. Holostea L. egész Európa erdeiben gyakori. Szára négyszögletü, levele lándsás, hosszan hegyezett. Azelőtt orvosságot csináltak vele. A S. media Vill (árnyékszerető fű) árnyékos helyen gyakori, a kalitkabeli madárnak adják. Különben mindegyik faja jó takarmány. Gyenge létére a fagy nem igen bántja, némelykor már a hó alatt virít.
l. Rachitisz.
l. Tyúkfajták és Tyúkfélék.
l. Baromfiól.