l. Tőzsdeszokások.
a hajnalpir istennője, az ind hitregében megfelel a görög 'HwV és a latin Aurorának. Szép fiatal nő, ki verhenyes szinü lovaktól v. ökröktől vont kocsin jár. Tulajdonkép két U. van, az esteli és az esthajnali, ezeket két egymástól csak szinre nézve különböző nővérnek tartották a védakor indjei. Szeretettel éneklik meg U.-t a védahimnuszok költői. A legszebb igazán költői lendületü Rigvédaversek U. dicsőítésének vannak szentelve.
(egyiptomi nyelven a. m. válaszadók), az ó-egyiptomi sírokban előforduló bábualakok, melyek az illető halottnak nevét viselik, rendeltetésük pedig összefügg az alvilági biróság (lásd Halottbiróság) eszméjével. A néphit szerint a túlvilágon ők jelentkeztek a halott nevében, ők felelnek érte és ők végzik helyette a rája kiszakott munkákat. Alakjukra nézve az U.-k hasonlítottak a mumiákhoz, rendesen zöld vagy kék mázas terrakottából (ritkábban fából vagy kőből) készültek; hosszuságuk 20-30 cm., akad azonban 1 m. hosszu is.
Pomeránia porosz tartományhoz tartozó sziget a Keleti-tengerben; Wollin szigettel együtt, amelytől a Swine-torkolat választja el, a Stettini-haffot választja el. Hossza 55, szélessége 1/2-25 km., területe 408 km2. A szárazföldtől a Peene-torkolat különíti el. A homokbuckáit leszámítva, sík vidék. Földmívelés, állattenyésztés, halászat, hajózás és hajókalauzkodás a 33,000 főből álló lakosság foglalkozása. Újabban a tengeri fürdők (Heringsdorf, Allbeck, Zinnowitz) is jövedelmeznek. Fő helye: Swinemünde. V. ö. Gadebusch, Chronik d. Insel U. (Anklam 1863).
Károly György Lajos Guido gróf, porosz diplomata, szül. Karzitzban (Rügen) 1805 jul. 17., megh. San-Remóban 1884 jan. 22. Középiskoláinak befejezése után Göttingában és Berlinben jogot tanult. 1830. az igazságügyi osztályban, egy hosszabb utazás után 1835. mint római követségi titkár nyert alkalmazást; 1838. a külügyminisztériumban előadó tanácsos, 1846. pedig római követ lett. Ugyanezen minőségben küldték 1848. a M. m. Frankfurtba; 1850. Dániával ő kötötte meg a békét. Miután ismételve mint követ hazájának szolgálatokat tett, 1863. grófi rangra emelték és olasz nagykövetté tették. Ebben az állásban vezette nagy titokban Govone olasz tábornokkal azokat az alkudozásokat, melyek a porosz-olasz védő és támadó szövetséget eredményezték. Tőle eredt a hirhedt Stoss ins Herz-féle távirat is, mely utóbb Lamarmora indiszkréciója folytán napfényre került. 1869. U. Bismarckkal viszályba keveredett és e miatt elbocsáttatott. 1872. a berlini királyi muzeumok igazgatójává nevezték ki; 1879. a magánéletbe vonult vissza. 1849. Berlinben megjelent Briefe und Charakteristiken aus d. deutschen Gegenwart c. műve.
Stettin porosz kerület járása, 689 km2 területtel, (1890) 49,035 lak. Swinemünde székhellyel.
az ugyanily nevü járás székhelye Wiesbaden prosz kerületben, az Usbach és vasút mellett, (1890) 1875 lak. Az 1873. leégett kastélya 1774-ig székhelye volt az 1659. alapított és 1816. kihalt Nassau-U. fejedelmi családnak.
v. usipi, l. Uszipetek.
az ugyanily nevü járás székhelye Hildesheim porosz kerületben, vasút mellett, (1890) 2319 lak., dohány- és szivargyárral, agyagpipakészítéssel és királyi vaskohóval.
az United States Navy (Egyesült-Államok hadi tengerészete) hivatalos rövidítése.