v. nyúlborsó (növ.), különböző vitorlás virágu fű neve, mely a borsóhoz többé-kevésbbé hasonlít, p. a tarka koronafürt (l. o.), különböző kaszanyüg (Vicia pisiformis) stb.
(Sus scrofa L.), a nem kérődző párosújjuak alrendjének disznófélék családjába tartozó állatfaj. Szine általában szürkés-fekete-barna, ami sárgával kevert fekete-barna sörtéitől és barnás-szürke alsó szőreitől ered. Feje hosszu, agyarai, különösen a himéi, igen erősek. Testhossza 1,8 m., farkhossza 225 cm., vállmagassága 95 cm., testsúlya 150-200 kg. Rendesen 10-30 él együtt egy csapatban s legfőképen a mocsaras erdőket keresik fel. Észak-Afrikában, Dél- és Közép-Európában, Nyugat- és Közép-Ázsiában tenyészik. Elterjedésének határai északra az 55. szélességi fok, keletre a Léna folyó és a Himmalaya hegység. Angliában teljesen kiirtották. A himek, melyek vadkan elnevezés alatt ismeretesek, rendesen magánosan élnek és a csapatot, amely a fiatal malacokból áll, a koca vagy a nőstény vezeti. A párzás ideje novembertől januárig tart s a malacozás 16-18 hét mulva következik be, amikor is a koca négyet-hatot malacozik. A kis malacok hat hónapos korukig sárga, fehér és fekete-barna csikosak, vagy foltosak. Nappal rejtekhelyén pihen és csak este indul meg zsákmánya után, amely mindenféle apró állatból, gyökerekből, gyümölcsből stb. áll s néha még a vetéseket is pusztítja, nem egyszer tetemes károkat okozva különösen kukoricavetésekben. Mindenfelé szorgalmasan vadásszák egyfelől kártékonyságáért, másfelől húsáért; de értékesítik bőrét és sörtéit is. Ha zaklatják, megsebzik vagy malacait fenyegetik, igen dühösen támad és agyaraival halálos sebeket osztogat. Hazánk erdős vidékein még gyakori.
Emin pasa (l. o.) egykori állomása Equatoria tartományban.
a Rummel (l. o.) alsó folyása.
vádeljárás, vádrendszer, l. Bűnvádi eljárás, Nyomozás és Vizsgálat.
(lat. a. m. jer velem), kisebb, kényelmes hordható zsebkönyvek címe, melyek vezérfonalként vagy tanácsadóul szolgálhatnak az élet minden eshetőségében. Nevét az első ilyennemü zsebkönyvtől vette, melyet Lotichius Péter adott ki Frankfurtban 1623., s amely epigrammok formájában adott hasznos tanácsokat.
(növ.), a hagymalapu v. Alliaria (l. o.).
lógesztenye (Aesculus L.), a Sapindus-félék családjának koronásfáju génusza, átellenes, hosszu nyelü, újjas levelekkel, bokrétás, két-, sőt háromszinü virágokkal, kopáncsosan nyiló tokban nagy köldökfoltu barnaszin húsosbelü maggal. Vagy 14 faját a mérsékelt Észak-Amerikából, Közép-Amerikából és Dél-Ázsiából ismerik. A valódi V. (Aesculus Hippocastanum L.) gyorsan növekedő, terebélyes, 20-25 m.-re felemelkedő fa, öt- és hétujju levelekkel, fehér, sárga és piros szirmu virágokkal és tüskés magtokkal. Korán lombosodó koronájáért kedvelt sorfa; magvát délen házi állatok is megeszik, de keményítőt is gyártanak belőlök. A bennök foglalt keserü eszkulin nevü glikozidjáért cserzésre is használták. Más V. Észak-Amerika és Khina polgára. A sima-toku V. (Aesculus Pavia L.) Észak-Amerikából való; rügye nem ragadós, levele ötös, virága piros, de később nyilik. Ez is jó sorfa, épp ugy mint a vörös V. (Aesculus carnea Willd.). A kaliforniai V. (Aesculus californica Nutt.) hosszu hajtásu, vézna cserje, melynek magva nem keserü; hazájában magváért, nálunk díszül termesztik.
vagy lógesztenyefélék (növ., Hippocastaneae), kétszikü és különszirmu család a juharfaképüek rendjében; mint alcsaládot a szappanfaféléknek is alárendelik. Fás növények, levelök átellenes, többnyire ujjasan összetett, virágjok tekintélyes, arcképü, 5-9 himes. Mintegy 20 faja Amerikában honos, mind az Aeculus és Pavia (l. Bokrétafa) nemhez tartozik. Az általános vélemény szerint csak a közönséges vadgesztenye származik Ázsiából; Heldreich szerint Tesszáliában és Epiruszban vadon terem. Több faját nálunk ültetik, a geologia harmadkorából néhány faja ismeretes.
(növ., Aesculinae, Acera), l. Juharfaképüek.