Vadlencse

(növ., Ervilia Link, Ballagi szerint kakukborsó, de Diószegi szerint kakukborsó a. m. tavaszi lednek), vitorlás virágp fű párosan szárnyalt levelekkel, Alefeld (Landwirtsch. Flora) csak egy faját ismerteti. Az E. sativa Link v. Ervum Ervila L. egynyári, alacsony, kopasz, lencsetermetü felkapaszkodó növény, virága fehéres, vitorlája lilacsíku; hüvelye szálas, majdnem gyöngysorforma. Magva szegletes-gömbölyded. A Földközi-tenger mellékén honos, már régen termesztik, ez a görögök Orobusa, Ervilia Pilm., l. Csicseri borsó. V. általában az Ervum Tourn. fajai, néhol a Vicia sativa is, lásd Kaszanyüg. Valamennyi Ervum-faj jó takarmány és a homokra vetni nagyon ajánlatos.

Vádló

az, aki a büntető eljárásban a vád képviseletére a törvény értelmében jogosítva van. Különbséget kell tennünk a V. meghatározásánál azon bűncselekmények közt, melyek a büntető törvény szerint hivatalból üldözendők és azok közt, melyek megtorlásához a sértett fél indítványa szükséges (l. Indítványi bűncselekmény). A hivatalból üldözendő bűncselekmény miatt indított eljárásban a vádat rendszerint a királyi ügyészség képviseli. A királyi ügyészségnek kizárólagos vádlási joga (u. n. vádmonopolium) csak a felhatalmazás vagy kivánat alapján üldözhető bűncselekmény tekintetében van (1896. XXXIII. t.-c. 2. §). Hogy mikor szükséges az eljárás megindításához felhatalmazás v. kivánat, azt a büntető törvény (1878. V. t.-c.) 269-270. és 272. §-ai állapítják meg. L. Királyi ügyészség (processzuális jogai) és Magánvád.

Vádló esküdtszék

l. Grand jury.

Vádlott

a büntető perrendtartás terminologiája szerint az a terhelt, ki ellen vádhatározat van hozva, vagy közvetetlen idézéssel a fő tárgyalás el van rendelve; terhelt pedig mindenki, aki ellen a bűnvádi eljárás folyamatban van. L. Terhelt.

Vadlúd

l. Lúfélék.

Vadmacska

l. Macska és Szűcsáruk.

Vadmák

(növ.), l. Pipacs.

Vadmustár

(növ.) a. m. vad repce, de a pásztortáska meg a Lepidium campestre (l. Pórmustár) neve is.

Vadnay

1. Andor, főispán, szül. Zánk községben (Zala) 1859. Középiskolai tanulmánait részint otthon, részint a pápai ref. kollégiumban végezte. A jogot Budapesten hallgatta. Szervezője volt a Tapolcán megtartott antisemita gyülésnek, melyből az ismert kérvényt intézték az országgyüléshez. 1882 jun. 30. Istóczy Győző védője volt az esküdtszék előtt azon sajtóperben, melyet a főügyészség a 12 röpiratban megjelent cikkei miatt indított s mely Istóczy fölmentésével végződött. Ugyanazon év őszén a kecskeméti felső kerületben antisemita programmal képviselőnek választották, 1884. pedig a tapolcai kerület képviselője lett. 1894 márc. 14. Csongrád vármegye főispánjává nevezték ki. Közigazgatási kérdésekről számos cikket és tanulmányt irt.

2. V. Károly (mint iró Vadnai), szül. Miskolcon 1832 ápr. 28. előkelő ref. családból. Nagyatyja Festetics György grófnak volt jogügyi igazgatója; atyja Lajos liberális politikus, Miskolcnak képviselője, később a legfőbb itélőszék birája, ki szerette az irodalmat és egy nyelvészeti értekezésével (a szórendről) akadémiai jutalmat nyert. Tanulókora Miskolcon telt a 40-es évek le kesítő politikai és irodalmi hatása közt, a családnak országos nevü barátai: Palóczy László, Szemere Bertalan stb. közvetlen közelében. A szabadságharc kezdetén tüzérnek állt a 16 éves gyermekifju, majd nemsokára gyaloghonvédnek állt a 22. zászlóaljba. Csapatjával a kemény télen a felsővidéki szorosok őrizetére volt kirendelve. Jó szive (egy embertelenül büntetett honvéd érdekében) tiltakozásra birta századosa ellen s miután nem volt hajlandó visszavonni szavát, tettének főbelövés lett volna következménye, ha Rapaics őrnagy meg nem menti. Ezután egy erdélyi zászlóaljhoz került s a szabadságharc vége előtt hadnaggyá, később főhadnaggyá emelkedett. Zsibónál érte a katasztrófa. Miskolcon, majd V. Bertalan nagybátyjánál lappangott Vadnán, de néhány hónap mulva besorozták. Az 59. gyalogezreddel Bécsből Tirolba, onnan Olaszországba ment; végigszenvedte besorozott tiszttársaival együtt az osztrák tisztek minden inzultusát. Egy év mulva hazaszabadult s itthon iró lett, hogy tollával szolgálja a nemzet ügyét az elnyomatás éveiben. Eleinte szerelmi dalokat irt Sugár Kálmán álnév alatt; Nagy Ignác tanácsára azonban nemsokára a szépprózára tért át s 1852-től részint társadalmi, részint történelmi tárgyu novellákat irt a lapokba. 1862. A téli estékre címen két kötetben adta ki elbeszélései gyüjteményét, melyek addig már kedvelt iróvá tették. Mint novellista később is gyakran föllépett különböző lapokban (Budapesti Szemle, Fővárosi Lapok stb.) s két újabb gyüjteményt is tett közzé, u. m.: Hosszu estékre (beszélyek, rajzok, a Műbarátok köre kiadásában, Budapest 1890) s Éva leányai (a Kisfaludy-társaság kiadása, u. o. 1891). Emberismeretével, alakjainak valószerüségével, korrajzainak elevenségével, hangjának előkelő közvetetlenségével és előadásának egyszerü csinjával és magyaros világosságával legjelesebb novellistáink közé emelkedett; az érdekességet nem meséibe helyezi, melyeknek bonyodalma egyszerü, hanem a lelki állapotok és helyzetek igaz és intim rajzába. Irt regényeket is, melyekkel segített nálunk ellensúlyozni a franca divatos regények hatását; ízlésben európai, erkölcsben és érzésben magyar iró; «a 16 éves lányok irójának» nevezték. Rendszerint a magyar művelt magyar társadalmat rajzolja találóan. Regényei: A kis tündér (2 köt.); Eszter, a szép kardalnoknő (2 köt., 1861); Eladó leányok (4 köt., 1864); A rossz szomszéd (1878); A besorozott (a Kisfaludy-társaság kiadása); Immakuláta grófné (Budapesti Szemle). V. azonban nem mint szépirodalmi iró, hanem mint szépirodalmi hirlapiró fejtett ki legserényebb és leghatásosabb munkásságot. A fővárosba telepedése után csakhamar belső munkatársa lett Nagy Ignác lapjának a Hölgyfutárnak, ide irta novelláit s nemsokára központja lett e lapnak az ő finom modoru, mozgékony és szeretetreméltó egyénisége. Mikor 1856. Tóth Kálmán kezére ment e lap, a tényleges szerkesztő V. lett, ki nagy munkaerejével gondoskodott a lap szellemi tartalmáról s átküzdötte a legsúlyosabb válságokon. Egy külföldi útjában a 60-as évek elején meglátogatta Párist, Londont, Konstantinápolyt. Távolléte alatt megszünt a Hölgyfutár; V. ekkor Tóth Kálmánnal együtt megalapította (1864 jan. 1.) szépirodalmi napilapul a Fővárosi Lapokat, melyet ettől fogva névleg is ő szerepelvén szerkesztőül 1892 végéig, amikor megvált a laptól, mely e válságot nem is sokáig élte túl. E lap V.-nak legjelentősebb alkotása, a magyar szépirodalomnak szolgált napi organumául három évtizeden át. Közvetítette a szépirodalmi termelést a közönséggel, irókat és olvasóközönséget nevelt s tárcáiban hozzászólt az irodalom, művésszet, társadalom és közélet minden időszerü kérdéséhez; kivált a művelt magyar társadalomra s első sorban a női közönségre volt hatással. A lapnak megvolt a határozott jelleme; minden közleményen a szerkesztő egyénisége, szelleme s ízlése látszott meg s az ő stilisztikai műgondja. Mindig nagy érzéke volt a lapnak a nemzeti kultura iránt. Maga V. temérdek cikket és birálatot irt lapjába, első sorban irodalmi és művészeti tárgyuakat, valamint ismeretterjesztő költeményeket. Szinügyünk, képzőművészetünk, zenénk kérdéseihez eleven tollal és mindig nagy nyomatékkal szólt hozzá; hazai irodalmunk és tudományosságunk minden mozzanatát méltatta, az új könyveket, premiereket épp ugy, mint az új tehetségeket; figyelemmel kisérte a külföldi, kivált a francia irodalmi és művészeti életet is. Aktuális irányu cikkei mellett igen jóízü és magvas cikkei voltak azok a memoire-szerü cikkek és jellemrajzok, melyeket a közelmult (kivált a szabadságharc körüli és utáni idők) eseményeiről és alakjairól irt; egyike legjobb emlékiróinknak, mint azt Elmult idők címü 1886. kiadott emlékezései mutatják. A 60-as évek közepétől több éven át a Honnak is rendes tárcairója volt. 1862. Gyulai Pállal együtt tagja lett a nemzeti szinház drámabiráló tanácsának és dramaturgiai tisztében több évtizeden át fejlesztőleg hatott szinirodalmunkra. Előkelő szerepe volt a főváros társadalmi életében az 50-es évek irói és művészi szalonjaitól kezdve mostanáig. Épp ugy munkás tagja irodalmi intézeteinknek, u. m. 1866 óta a Kisfaludy-társaságnak és 1872 óta az akadémiának. Emlékbeszédeket és emlékiratokat olvasott fel e társaságokban s tevékeny részt vett az akadémia drámabiráló bizottságaiban, melyeknek jelentését nagyon sokszor ő szerkesztette; e jelentések a maguk nemében épp oly tanulságos, mint igazságos munkálatok. E lexikonnak is munkatársa. Az irói segélyegyesületnek 1878 óta ügybuzgó titkára. Szülővárosának Miskolcnak déli kerületét az országgyülésen majd egy évtizeden át képviselte 1893-ig, mint a szabadelvü párt tagja s mint parlamenti szónok is kedvelt volt. Elnöke volt az állandó igazoló bizottságnak és működött a közoktatási bizottságban. 1893 elején átvevén a hivatalos Budapesti Közlöny szerkesztését, lemondott képviselői mandátumáról és visszalépett a Fővárosi Lapok szerkesztésétől. V. ö. Kőrösi László, V. K. (Korrajzok); Beöthy Zsolt, V. K. (Fővárosi Lapok, 1893, 8-ik szám); Vasárnapi Újság (1893, 3. sz., képpel).

Vadóc

a Balaton mellékén palócfű (növ., néhol konkoly, Lolium L.), pázsitféle fű. Jellemző tulajdonsága, hogy füzérje lapos, kétsoros, füzérkéje sokvirágu, élével a gerinc mélyedésében nyugszik, itt az egyik pelyvája nem fejlődhetik ki, tehát csak a külső élén van egyetlen egy pelyvája.

[ÁBRA] Angol perje (Laolium perenne).

A tetőző kalászkának 2 pelyvája van. 20 faja (hazánkban 4) az ó-világban terem, máshová elhurcolták. Ismertebb faja a mezei v. útszéli V. (L. perenne L.) v. máskép kutyazab vagy angol perje (l. az ábrát), zárt pázsitot alkot, 3 kcm.-nél magasabb, szalmája sima, pelyvája a szálkátlan füzérkénél rövidebb, magvát a toklász takarja. Mint takarmány nagyon tápláló, de sűrüen kell vetni, különben a szára megvénül és megkeményedik. Háromszor lehet évenkint kaszálni. Pázsitnak nagyon célszerü, a rétnek is kitünő aljfüve. Egész Európában gyakori, de a termesztése az angoltól ered; ott nagy pusztaságokat füvesítettek be vele. Magvának haszonértéke 75%. A L. multiflorum Lam. (L. Italicum A. Br.) az olasz V. vagy desz, perje; hasonlít az előbbihez, de magasabb, elevenebb szinü, a kalásza egész 24 cm. hosszu, kalászkája sokvirágu, szálkás, a pelyvánál 2-3-szor hosszabb. Oldalhajtásokat és sok szalmát fejleszt. A L. temuleneum L. (szédítő V., üszögös konkoly), egynyáréltü, nem gyepesedik, szalmája fölfelé érdes, pelyvája akkora vagy hoszabb, mint a szálkás kalászka. Leginkább a nyári vetésben nő, kivált nedves tavasz után, alkalmatlan gaz. Magva évekig elfekszik a földben, a nélkül, hogy csirázó képességét elveszítené. A szédítő V. bódító mérgességét meg a vele megrontott kenyeret már a legrégibb korban ismerték (zizanion, aira). Újabban a szédítő V. mérgességét a rajta élő anyarozsnak tulajdonítják. A L. arvense With. (L. linicolum ABr., lenfojtó V.) a lenvetésben hatalmasodik el s a lent elnyomja. V. ö. Borbás, Lentermelésünk ellensége (Földmívelési Érdekeink és Egyetértés, 1882).


Kezdőlap

˙