Cherbuliez (l. o.) francia iró álneve.
svájci völgy, l. Calanca.
olaszországi völgy, l. Camonica.
v. Valcsa, román kerület és város, l. Rimnicu-Valcii.
(ejtsd: valkenár) Lajos Gáspár, hollandi nyelvész, szül. Leeuwardenben 1715 jul. 7., megh. Lejdában 1785 márc. 14-én. 1740. konrektor lett Kampenben, 1741. tanár Franekerben, 1766. Lejdában. Hemsterhuis legkiválóbb tanítványainak egyike. Kiadta Euripides Ammonius műveit. Hátrahagyott művei: Callimachi elegiarum fragmenta (kiadta Lusac, Lejda 1799); De Aristobulo Judaeo (u. o. 1806). V. ö. Bergmann, Memoria Valckenarii (Utrecht 1874).
Péter, l. Valdensek.
(Valdajszkíja gori), az Alauni magaslatokhoz (l. o.) tartozó, 165 m. átlagos magasságu dombvidék Novgorod és Tver orosz kormányzóságokban, Kresztci, Borovicsi, Demjanszk, Osztaskov és Vizsnij-Volocsok városok közt. Az Ilmen és Volga közti vizválasztóul szolgál. Klimája zordabb, mint a környékéé. Rajta számos a fenyves erdő és a vándorkő. Széntelepei csekély értéküek.
l. Etna.
(Waldemár), 1. brandenburgi őrgróf, II. Konrád őrgróf fia, aki 1308. mint az askaniai ház feje, követte IV. Ottót az uralkodásban. 1309. egyesítette a család összes őrgrófi birtokait; elragadta Lengyelországtól Pommerellent s megosztozott rajta a német lovagrenddel. 1313. elfoglalta Meissent és Drezdát. Hódításai felkeltették szomszédjainak féltékenységét, akik 1306. nagy szövetséget kötöttek ellene. E szövetség tagjai: Dánia, Svéd- és Lengyelország királyai, továbbá Szász-Lauenburg és Braunschweig-Lüneburg hercegei, és Meissen őrgrófja 1316 aug. Granse mellett legyőzték ugyan V.-t, de a templini békében (1317) V. mégis megtartotta birtokait s keresztülvitte, hogy Meissennek Alsó-Luzsicáról az ő javára le kellett mondani. Ettől fogva békében uralkodott s virágzásra juttatta az őrgrófságban fekvő városokat. Megh. 1319 aug. 24-én. Mivel 1320. az askaniai ház egyetlen tagja, Henrik is meghalt, Lajos császár Brandenburgot a Wittelsbach-háznak adta hűbérül. De a nép nem volt megelégedve a bajor családdal és V. dicső uralkodása után epekedett. Ekkor 1347-ben egy zarándok lépett föl, azt állítván, hogy ő a meghalt V. és azt hitette el a néppel, hogy mást temettek el ő, illetőleg V. helyett, mialatt ő a Szentföldre zarándokolt, hol ellenségei mindeddig fogva tartották. Sokan valódinak ismerték el az Ál-V.-t, sőt IV. Károly császár is a wittelsbachi ház iránti ellenségeskedésből a tartományt neki adta hűbérbe (1348). Midőn azonban a wittelsbachi ház Károllyal egyezségre lépett, a császár Ál-V.-t 1348. a birodalmi gyülés elé idézte s mert meg nem jelent, alattvalóit a hűségi eskü alól feloldotta. Az Ál-V. ugy sem felelt meg a beléje helyezett várakozásnak. Elvégre mindenkitől elhagyatva, Dessauba menekült s maga oldozta fel Brandenburg lakóit a hűség esküje alól, mire 1356. meghalt. Az Ál-V. személyét még most is homály födi; valószinüen egy Rehbock nevü molnárlegény avagy Mähnicke péklegény volt az a csaló, aki külsejben V.-ra hasonlítván, annak örökségére vágyódott. V. ö. a Brandenburgról és a IV. Károlyról szóló irodalmat; Klöden, Geschichte de. Markgrafen Waldemar (Berlin 1844-46, 4. köt.).
2. V. (I.), Nagy V., dán király, szül. 1131-ben, megh. 1182 máj. 12-én. 1152. déli Jütlandot kapta, Svend halála után pedig (1157) az egész ország került hatalmába. Szerencsés uralmat vitt. Oroszlán Henrikkel szövetkezve, győztesen harcolt a vendek ellen, elfoglalta Rügen szigetét és Norvégiát is hűbérállamává tette.
3. V. (II.), másként a Győztes V., dán király, az előbbinek legifjabbik fia, szül. 1170 jun. 28., megh. 1241-ben. 1202. Knut bátyját követte az uralkodásában. Miután az Elba-hercegségeket teljesen elfoglalta, Esztoniát hódította meg 1219. Ekkor történt a legenda szerint, hogy a Reval mellett vívott csatában az égről egy kereszt hullott alá, mely a dánoknak meghozta a győzedelmet és azután danebrog néven Dánország zászlaja lett. 1223. azonban a hadi szerencse elhagyta V.-t; ez évben ugyanis Henrik, Schwerin grófja, Lyöe szigetén őt elfogta és Mecklenburg és Holsteinről való lemondásra kényszerítette. Szabadságát csak 1225. nyerte vissza. 1227. Bornhövede mellett a szászok teljesen leverték, ugy hogy V. kénytelen volt az Eidertől délre fekvő országrészekről lemondani. Mint törvényhozó jó emléket biztosított magának. V. ö. Usinger, Deutsch-dänische Geschichte 1189-1227. (Berlin 1863); Paludan-Miller, Studies tiel Danmarks historie (Kopenhága 1869-71); Joergensen A. D., Voldemar Sejr (u. o. 1879).
4. V. (IV.) v. Atterdag V., dán király, II. Kristóf legifjabb fia, aki Gellért bukása után (1340) került a trónra. Erélyes és okos uralkodó volt, aki az elveszett dán birtokokat (Schonen, Halland, Blekinge) visszahódította és a Hansától Ölandot és Gottlandot elfoglalta. Erre a Hansa két pusztító hadjáratot intézett Dánia ellen és V.-t futni kényszerítette. Midőn V. hosszabb ideig külföldön maradt, a távolmaradását zokon vevő rendek saját felelőségökre a Hansával a Dániára kedvezőtlen, sőt lealázó stralsundi békét kötötték (1370). Melléknevét (Attertag a. m. másnap) onnan kapta, mert elhatározásait halogatni szokta. Őt Oluf, Margit leányának fia, követte a trónon. V. ö. Reinhardt, V. Atterdag og hans Kongegjerning (Kopenhága 1880); Schäfer, Die Hansestädte und König Waldemar (Jena 1879); Dánia történelmi irodalma.
5. V. dán herceg, IX. Keresztély (l. o.) harmadik fia, szül. 1858 okt. 27., dán tengerészeti kapitány. 1885 okt. 25. nőül vette Chartres herceg leányát Máriát. 1886 nov. 10. a bolgár szobranje V.-t választotta meg Bolgárország fejedelmének, de V. apja nem egyezett bele a dologba s igy a választást visszautasította.
6. V. Frigyes Vilmos, porosz herceg, szül. 1817 aug. 2., megh. 1849 febr. 17-én. 1845. Keletre utazott s Mudbinál jelen volt az angoloknak a szikhekkel vívott véres harcában (1845 dec 18.). Nővérei kiadták naplóját e címen: Zur Erinnerung an die Reise des Prinzen W. (2 köt., Berlin 1855).
pápaellenes vallásfelekezet a középkorban, óriási üldözések dacára maig fenmaradt. Alapítója volt 1170 körül Waldus v. Valdo Péter lyoni gazdag kereskedő; lelkének nyugalmat és üdvet a gazdagság nem adván, a szentiráshoz fordult, egy pap ismerősét Ansa Istvánt kérte fel, fordítsa nemzeti nyelvre azt (a lyoni újtestamentom 1179. már említtetik). Új világosságot nyervén a szentirás olvasása által, vagyonát a szegények közt kiosztván, a nép közé ment a szentirás igazságait olvasás és magyarázás által terjeszteni, társakat is vevén maga mellé. Első nevök völt «lyoni szegények». A lyoni püspök betiltotta ez új apostoloskodást, mert világiak a szentirást nem magyarázhatják. A lateráni zsinat (1179) szakadároknak nyilvánította őket. A vándor apostolok nagy hatást tettek a népre, az általános elégületlenség és mindenütt mozgó ellenzék közepette. Valdo menekült s a század vége felé Csehországban halt meg. Déli Franciaország Albiga kerületében tömörült az ellenzék. Piemont völgyeibe Valdo követői 1209. hatoltak be. A valdens tan két sarktétele: a) a pápai tekintély helyett a biblia tekintélye; b) a papi jog helyett az egyetemes papság elve. III. Ince pápa keresztes háborut indított 1209. az eretnekek ellen (albigens-háboru); a husz évig tartó irtó hadjárat, majd a hitnyomozó törvényszék felállítása és működése megsemmisítette a pápallenes ellenzéki felekezeteket, csakis az evangeliumi szellemü V. egy töredékre vonulhatott meg Szavójában, hol természeti erődök védelmezték őket. Időnként meg-megújuló üldözéseket szenvedtek, II. Károly szavójai herceg 1498. az olasz oldalon, XII. Lajos király 1501. a francia oldalon vetettek véget a zaklatásoknak. A genfi reformációt üdvözölték, Olietan, Farel és Kálvin hatására, a református hitrendszert fogadták el; a legelső francia ref. bibliafordítás Olivetan által részükre készült el 1535. XIV. Lajos zsarnoki fellépése új vészt hozott rájok, kényszeríté a vele szövetséges Szavója hercegét, hogy ő is üldözze ki Piemont völgyeiből békés valdens alattvalóit. Hősies lelkületü lelkészök Arnaud Henrik vezérlete alatt mintegy 3000 valdens bujdosott ki svájci és német területekre, a honrekedt 15,000 a nyomor, inség és üldöztetés martalékává lett. Politikai fordulat következtében Szavója hercege Németországgal kötvén új szövetséget, változott a helyzet és Arnaud csodálatos hőstettek közepett visszavezette 1689 aug. völgyi őshazájokba a korábban kibujdosott V.-et, kik aztán békét nyertek. Az alkotmányos és egységes Olaszország megalakulásakor Viktor Emánuel és Umberto királyok alatt teljes vallásszabadságot nyertek s egész Olaszország megnyilt missziói tevékenységök előtt. Firenzébe helyezték át jeles teologiai főiskolájokat. Torino, Velence, Nápoly és 1870 óta Róma is megnyilt előttük, ott templomokat építettek. Az ősi völgyekben (La Tour központtal) 15, azonkivül az olasz területen 41 egyházközségük van és 34 missziói állomásuk. Vallásos és hazafias lelkesedéssel ünnepelték meg 1889. «dicsőséges hazatérésük» 200 éves fordulóját, a külföldi hitrokonok képviselőit is fogadva. A tiszántúli ref. egyházkerület intézett Magyarországból hozzájok ekkor testvéri üdvözlő levelet. (V. ö. Debreceni Prot. Lap, 1889. 28. sz.) A francia irodalomban Alpesek Izraele név alkalmaztatik az ős protestánsokra, a V.-re.