másként gabonaváltó- vagy vetésváltó-gazdaság, azon gazdasági üzemmód, melynél a fő súlyt arra helyezik, hogy a szántóföldön termelt növények egymást a legokszerübb sorrendben felváltsák. Legfőbb követelménye e rendszernek, hogy hasonló természetü és igényü növények közvetlenül egymásra ne következzenek, hogy különösen gabonafélék, azaz kalászosak egymás után ne termeltessenek, hanem a gabonát takarmány-, kapás vagy ipari növények váltsák föl. A szigoru V. kizártnak tekinti továbbá a fekete ugart s mellőzi a szántóföldön a legeltetést, szabálynak az állatok nyári istállózását tartván. A V. Angliában nyert először alkalmazást, még pedig az u. n. norfolki négyes vetésforgónál, melynél répa után árpa lóherrel, ezután lóher és ezután búza következik. Ezen forgóból fejlődtek a V.-nak egyéb számos alakjai. Nem szenved kétséget, hogy a V. a talaj legokszerübb kihasználását teszi lehetővé, mert minden egyes növény a legmegfelelőbb elővetemény után következtethető, miáltal magunknak egyúttal maximális terméseket biztosíthatunk. Ha továbbá sekélyen és mélyen gyökerező növényeket felváltva egymással termelünk, a talajnak ugy felső, mint alsó rétege lesz legtökéletesebben kihasználva, s minthogy továbbá ezen rendszernél a trágya is legelőnyösebben elhelyezhető, nagyon természetes, hogy a V. nemcsak nagy terméseket, hanem egyúttal nagyob tiszta jövedelmet is szolgáltat, mint akár a legelőváltó, akár a gabonagazdaság. Ebben a körülményben rejlik egyik oka annak, hogy a V. különösen a nagyobb, okszerüen kezelt birtokokon képezi jelenleg az uralkodó rendszert ugy a nyugateurópai kulturállamokban, mint nálunk, de általános elterjedéséhez hozzájárult az is, hogy a V. a legkülönbözőbb viszonyok közt sikerrel folytatható, mert ennek keretébe a termelendő növények egészen tetszésük szerinti arányban beilleszthetők. A V.-nál rendszerint a szántóföld területének fele szokott gabonatermelésre fordíttatni, másik felén még kapás, ipari vagy takarmánynövények termeltetnek tetszés szerinti arányban. Hazánkban a V.-ot folytató gazdaságokban gyakoriak a következő vetésforgók, nevezetesen az anyagos talajon: 1. répa és tengeri* (a * trágyázást jelent); 2. árpa v. zab; 3. lóher; 4. búza; 5. zabos bükköny és csalamádé*; 6. búza. Humózus talajon: 1. zabos bükköny*; 2. repce; 3. búza lóherrel; 4. lóher; 5. búza; 6. kukorica vagy répa*; 7. árpa. Homoktalajon: 1. burgonya*; 2. árpa vagy rozs; 3. csibehúr; 4. rozs; 5. mohar*; 6. rozs. A mezőhegyesi ménesbirokon 18,000 kataszt. holdon a következő forgó áll érvényben: 1. takarmány*; 2. repce s kender; 3. búza; 4. cukorrépa műtrágyázva; 5. árpa; 6. takarmány*; 7. búza; 8. cukorrépa műtrágyázva; 9. árpa v. zab; 10. kukorica*; 11. búza; 12. mohar; 13. zab. Már ezen néhány példából is kitetszik, hogy a V. milyen változatos termelést tesz lehetővé, ami a munkák egyenletesebb megoszlására és a jövedelem biztosítására is felette kedvezően hat s azért nagyon kivánatos, hogy nálunk a gabonagazdaságot folytató birtokos is a V.-ra térne fokozatosan át, ami semmi nagy nehézséggel nem jár, mert a V. elvei a kis birtokon épp ugy érvényesíthetők, mint a nagyon, csak az a különbség, hogy a V. alkalmazása valamivel több tőkét s különösen jóval több szakértelmet igényel, mint a szokásos háromnyomásos gazdálkodás, de az utána származó jövedelem is nemcsak nagyobb, de egyúttal állandóbb és biztosabb is.
gerenda, melyet valamely fafödémben a kémény hosszában fektetünk le, hogy a gerendák ne nyuljanak be a kéménybe; l. Gerendaváltás.
Hamis a váltó, illetve valamely váltónyilatkozat, ha nem attól ered, akitől eredni látszik; hamisított, ha tartalma utólag jogtalanul megmásíttatott. A hamis nyilatkozat természetesen nem kötelez; ez azonban nincs kihatással a váltón előforduló valódi nyilatkozatok váltójogi erejére (1876. XXVII. t.-c. 81. §). Ha a váltó meghamisíttatik, azok a forgatók, kik azt a meghamisítás előtt ruházták át, a váltó eredeti, ellenben azok, akik a meghamisítás után, hamisított tartalma szerint felelősek. Az elfogadó és a kezes is a váltónak azon tartalma szerint felelősek, amely nyilatkozataiknak a váltóra való vezetésekor fennállott. Kétség esetén e nyilatkozatok a meghamisítás előtt keletkezetteknek tekintetnek (1876. XXVII. t.-c. 82. és 83. §§). A hamisítással rokon a jogtalan kitöltés; erre vonatkozólag törvényünk azt a rendelkezést tartalmazz, hogy azon kifogással, miszerint a váltón az elfogadás vagy valamely más nyilatkozat reávezetése idejében valamely lényeges kellék hiányzott, a váltóbirtokos harmadik jóhiszemü személy ellen egyáltalán nem, mások ellen csak annyiban élhet, amennyiben be képes bizonyítani, hogy az utólagos kitöltés a létrejött megállapodás ellen történt (1876. XXVII. t.-c. 93. §). Büntetőjogi szempontból a V. a magánokirathamisítás minősített esete, s öt évig terjedhető fegyházzal büntethető (1878. V. t.-c. 403. §). Az eljárás az, hogy a váltóbiróság, mihelyt a váltót hamisnak vagy hamisítottnak tartja, az eljárást s az iratokat átteszi a büntető birósághoz. Ha azonban az eljárás a hamisítás kérdésének eldöntése nélkül is befejezhető, dönt a perben, s csak határozatának jogerőre emelkedése után teszi át az iratokat. Ugyanigy, ha az aláirás valódisága eskü által döntetik el (1874. XVI. t.-c.).
l. Váltóbirtokos
Az 1840. XV. t.-c. az óvás felévtelére oly helyeken, ahol váltótörvényszékek voltak, a V.-et jogosította fel. A V. a váltóügyekben legalább három évig szolgált váltóügyvédek sorából, a váltótörvényszék ajánlatára, a váltófeltörvényszék által neveztettek ki, s az óvások felvételére különös felhatalmazó levelet kaptak. A már kinevezett V. hatáskörét, a kir. közjegyzői intézményt megalkotó 1874. XXXV. t.-c. érintetlenül hagyta (1874. XXV. t.-c. 213. §), de a kir. közjegyzői intézmény hatályba lépte óta (1875 aug.) V. nem nevezhetők ki, mert tennivalójukat a kir. közjegyzők látják el.
a váltóra s a váltói jogviszonyokra vonatkozó jogszabályok összessége. V.-ról azonban rendszerint csak akkor beszélünk, ha a V.-i szabályok külön, rendszeres összefoglalásban részesültek. Ma mondhatni minden jogi élettel biró államnak van ily értelemben vett V.-a, és pedig vagy önálló törvény, vagy a kereskedelmi törvény egy része alapján. Tárgyi köre nem mindenütt egyforma, hisz egy V. sem ad önállóan minden jogszabályt, amely váltóügyekre alkalmazást nyer s a jog számos ágában találhatunk szabályt, amely a váltóra kihat. Különbözik a V.-tól a váltóeljárás (l. o.). A V. szakjognak (ius speciale) tekintendő. Hazánkban a V. a magyar korona összes országaira kiterjedőleg tárgya a törvényhozásnak (az eljárás nem).
A váltó eredete a középkorban keresendő; vannak ugyan, kik a váltót már az ókorban létezettnek állítják, de ez nem tekinthető bebizonyítottnak. Legelső biztos tudomásunk csak arról van, hogy a váltót a XIII. sz.-ban Olaszországban már ismerték s használták. Az azonban, hogy melyik váltó volt az eredeti, még mindig vitás; némelyek szerint a saját váltó és pedig a telepített, amely mellé utalványt is adatott, mások szerint az intézvény. A forgatmány, ez egészen bizonyos, jóval későbbi keletü. Eleinte a forgatmány célját, t. i. hogy egy más személy saját jogán, engedmény, vagy meghatalmazás nélkül érvényesíthesse a váltót, az u. n. négyszemélyes váltóval érték el, amelyen a kibocsátó, rendelvényes s intézvényezetten kivül egy praesentans neveztetett, ki a váltót a fizetés helyén bemutatta s a váltói jogokat a maga részére érvényesíthette. A XVI. sz.-ban kezdődött a váltónak rendeletre való kiállítása s átruházása külön átruházó nyilatkozattal, melyből a forgatmány származott. A váltó főleg a középkori nagy vásárokkal kapcsolatban fejlődvén ki, első szabályozásást az olasz városok statutumaiban nyerte; igy az első önálló váltótörvény Bologna városáé 1569-ből, amely éppen ugy mint az 1859-iki genovai statutum V.-i szabályai és az 1670-ből származó antwerpeni váltószabályok a V. kifejlődésére nagy befolyást gyakoroltak, amelyet azonban jelentőségre nézve jóval felülmul az 1673-iki Ordonnance du commerce, amely tudvalevőleg Franciaországban Napoleon törvényhozásáig érvényben volt. Ez, t. i. az 1807. meghozott Code de commerce I. könyv VIII. címe az első modern kodifikáció; tartalmilag majdnem egyező az ordonnance-szal, mégis szabatossága s a Napoleon törvényhozásának többi nagy alkotásával való kapcsolatánál fogva, nemcsak Franciaországnak, hol csekély módosítással mai napig fennáll, hanem számos más országnak sok ideig jogát képezte s képezi részben még ma is. E század közepe felé Németországban, hol addig számos partikuláris jog dívott, az egységes szabályozás iránt erős mozgalom indult meg ugy a jogászok, mint az egyes országok kormányai körében. E mozgalom eredménye volt, hogy a német szövetséges államoknak Poroszország meghivására Lipcsében összeült tanácskozmánya 1847 őszén kidolgozta a német általános váltórendszabályt (Allgemeine Deutsche Wechselordnung). E törvény az újabb törvényozásnak igen kiváló alkotása, amely sokban a Code de commerce hatása alatt áll, de lényegesen tovább vitte a V.-ot és a Codede commerce-szel szemben lényeges haladást jelent. Néhány év mulva a német államok által életbeléptettetett. 1857. a kereskedelmi törvény kidolgozására összeült bizottság több intézkedéssel kiegészítette, amelyek a nürnbergi novellák neve alatt ismeretesek. Ezeket is röviddel azután életbe léptették az államokban. Az északnémet szövetség a váltórendszabályt szövetségi törvénnyé, majd pedig a német birodalom birodalmi törvénnyé emelte. A német törvény, éppen ugy, mint a Code de commerce, hazáján kivül is nagy hatást gyakorolt. Az azóta alkotott jelentősebb V.-ok egytől egyig, kivéve tán az angolt, hatása alatt állanak.
Hazánkban a V. szabályozása iránt a mult században indultak meg a törekvések, azonban sikertelenül; a királyi Kuria kidolgozott ugyan egy rendszeres munkálatot, amelyet az országos küldöttség 1792-95. átdolgozott, de sem ez, sem az 1827. kiküldött országos küldöttség munkálata nem emelkedett törvényerőre. 1839. az országgyülés a váltótörvény s általában a hiteltörvények megalkotására küldöttséget küldött ki, amely munkálatait Wildner Ignác osztrák jogtudós közreműködésével munkálatait csakhamar befejezte, ugy hogy a törvényjavaslat az országgyülés mindkét háza által letárgyaltatván, 1840 márc. 14. szentesítést nyert s mint 1840. XV. t.-c. 1840 jun. lépett életbe. E törvény, kiegészítve az 1844. VI. t.-c. intézkedéseivel (az abszolut idők által okozott megszakítással), 1876-ig volt V.-unk alapja. Erdélyben pedig már a mult században az 1763-iki osztrák váltórendszabály lépett életbe, majd 1850 jan. elsejével az osztrák (német) általános váltórendszabály és az maradt is az új váltótörvény életbelépéséig. Már a hatvanas években különösen a kereskedők sürgették a német váltórendszabály recepcióját, történt is lépés ez irányban, de sikerre e törekvések nem vezettek. 1873. az igazságügyminiszter megbizta Apáthy István egyetemi tanárt, hogy a német váltórendszabály alapul vétele mellett váltótörvénytervezetet dolgozzon ki. Apáthy el is készült javaslatával, amely lényegileg követte a német váltórendszabályt, azonban a rendszer dolgában eltért tőle. A képviselőház, miután jogügyi bizottsága a német váltórendszabály rendszerét helyreállította s egyéb módosítást is tett a javaslaton, elfogadta, majd a főrendiház is, s a törvény 1876 jun. 12. szentesíttetvén, mint 1876. XXVII. t.-c. kihirdettetett és 1877 jan. elsejével életbelépett. E törvény, mely Horvát-Szlavonországra is kiterjed, V.-unknak ma is egyedüli alapja; csak néhány intézkedést tartalmaznak egyéb törvényeink. 119 §-ban szabályozza a V.-ot, és pedig akként, hogy előbb az idegen váltóra vonatkozó szabályokat tárgyalja s azután a saját váltóéit. Bár a tudomány s élet több hiányát mutatták ki, a gyakorlat igényeit annyira kielégíti, hogy vele szemben reformtörekvések sokkal kevésbbé észlelhetők, mint a kereskedelmi jog terén. Megemlítendő még, hogy újabban a külföldi államokban, különösen a jogászkörök, a V. nemzetközi egységesítése felé törekszenek. E törekvések következménye volt az Antwerpenben (1885) és Brüsszelben (1888) megtartott nemzetközi kongresszusok egybehivása, de pozitiv eredményre ez ideig nem vezettek. L. Kereskedelmi jog.
A váltójog csak az u. n. szenvedő V.-et szabályozza, mely alatt értjük azt a képességet, amelynél fogva valaki váltónyilatkozattal önmagát érvényesen lekötelezheti. Ily képességgel mindenki bir, ki terhes szerződéseket jogérvényesen köthet, tehát a nagykoruak vagy nagykorusítottak. Nők azonban férjhez menetelük esetében is (amely által minden más tekintetben teljeskoruakká lesznek) a 24-ik életév betöltése előtt csak akkor nyernek V.-et, ha önállóan ipart űznek. Törvényünk tehát az általános V. elvét fogadta el. A V. hiánya csak azt erdményezi, hogy a váltóképtelen nem lesz kötelezve, de ez a váltón előforduló többi személyek érvényesen elvállalt kötelezettségére befolyással nincs. A V. hiánya csak kifogás folytán vétetik figyelembe. A V. külföldiekre nézve rendszerint honosságuk országának törvényei szerint intélendő meg. Azonban a saját országa törvényei szerint V.-gel nem biró idegen a belföldön elvállalt váltói kötelezettségért felelős, ha őt hazai törvényünk szerint a V. megilleti.
tágabb értelemben minden kereset, mely váltói jogot érvényesít; szűkebb értelemben csak az egyenes V.-ek, t. i. az elfogadó, a saját váltó kibocsátója s ezek kezesei elleni keresetek. Ilyen kettő van; a biztosítási és fizetési. Biztosítási keresetnek helye van, ha 1. az elfogadó csőd alá jutott, 2. ha az elfogadó ellen a váltó elfogadása, illetve kiállítása után valamely pénzbeli tartozás miatt a végrehajtás sikertelenül megkisértetett. Fizetési keresetnek akkor van helye, ha a váltó lejáratkor ki nem fizettetett. A telepített váltónál szükséges ezen felül, hogy a váltó a telepesnél bemutattassék s a sikertelenül történt bemutatás óvással konstatáltassék, kivéve ismét azt a két esetet, ha telepes megnevezve nincs, vagy ha a telepes váltóbirtokos. A bemutatás a telepítés esetétől eltekintve, csak azon célból szükséges, hogy az elfogadó (saját váltó kibocsátója) késedelembe essen. A fizetési kereset tárgya, ha a váltóbirtokos óvást vett fel, 1. a ki nem fizetett váltóösszeg s ennek a legjárattól számított 6% kamata; 2. az óvási s egyéb költség s 3. 1/3% váltódíj. Ha a váltó nem óvatoltatott meg, a váltótőke s annak a lejárattól, illetve a bemutatástól számított 6% kamata. Az a forgató pedig, ki a váltót beváltotta, követelheti: 1. az általa kifizetett összeget a fizetés napjától számítandó 6%-os kamatokkal; 2. a felmerült költségeket; 3. 1/3% váltódíjat (1876. XXVII. t.-c. 50. és 51. §§).
l. Kezesség.
több fiókkal felszerelt bordaláda, mely többszörös, valamint több szinü vetülékkel biró szövetek gyártásánál nyer alkalmazást; l. Szövőgép.