növények vagy állatok latin neve után a. m. varietas, azaz fajta.
1. Alpes-Maritimes francia département 120 km. hosszu parti folyója, a Mont-Pelat (3023 m.) K-i oldalán ered, nagy kanyarulatokat tévén D-nek tart, fölveszi jobbról a Vairet, azután K-nek fordul, balról belé folyik a Cians és Tinée, ennek a torkolata alatt D-i irányt vesz föl, ezen útjában balról bele torkollik a Vesubie, jobbról az Esteron és végül 7 km.-nyire Nizzától a Liguri-tengerbe torkollik. Nem hajózható. - 2. Var, francia département, Bouches-du-Rhône, Basses-Alpes, Alpes-Maritimes és a Földközi-tenger közt, 6028 km2 területtel, (1891) 309,191 lak. Partjai nagyobbára sziklásak, sok hegyfokkal, szigetekkel (p. a Hyeresi-szigetek) és kis öblökkel a fréjusi, saintropezi, cavalairei, bormesi, hyeresi, giensi, touloni, saintnazairei); de némely helyen laposak, homokbuckákkal és mocsarakkal. Az É-i határon a Durance felé folyó Vernonon kivül a Gageau, Molle és Argens parti folyók öntözik, amelyek közt az utóbbi a leghosszabb. Az éghajlat mérsékelt; csak néha fújnak a fagyos misztral v. forró déli szelek. A talaj némely helyen köves és kopár; ahol öntözve van, igen termékeny. A tengerparton sok a paratölgy, a gesztenye, narancs, pálma, aloé, kaktusz, eperfa, jázmin és mirtuszbokor. A házi állatok: öszvér (10,022 db.), szamár, juh (196,077 db.), kecske, sertés és méh. A halászat főképen szardellát, osztrigát, ehető kagylókat, stb. szolgáltat. A bányászat nem jelentékeny; bányásznak ólmot, vasat, barnaszenet (1893-ban 4050 t.), márványt, porfirt, alabastromot, gránitot és szerpentint. Hyeres mellett vannak sófőzők, amelyek évenként közel 40,000 t. sót adnak. Az ipar illatszereket, szappant, likőröket, dugókat, papirost, bőrt, selymet, vas-, agyag- és faárukat termel. Fontos azután még a hajóépítés és a borral, esszenciákkal, olivaolajjal, dugókkal és sóval való kereskedelem. 12 kikötővárosa közül a fontosabbak: Toulon, Hyeres, St.-Tropez és Fréjus. Járásai: Brignoles, Draguignan és Toulon. Székhelye Draguignan, legfontosabb városa Toulon. Var a Provence részeiből alakíttatott. V. ö. Villeneuve-Flayose, Description minéralogique et géologique de département du Var (1859).
v. levélfene, penészgomba okozta betegsége a nyáron zöld leveleknek. Többnyire varforma folt, lassankint nagyobbodik, sárga szin szokta övezni, illetőleg elválasztani a levélnek egyéb zöld részétől. Némelykor az ilyen levél korán elhal, máskor élve marad a rendes lombhullásig. A pázsitos, nyírfa, szilfa stb. levelein a Phyllachora Nitschke nevü morzsagomba okozza, a juharon a Rhytisma acerinum Fr. nevü tányérgomba. - Var az orvostanban a. m. pörk (l. o.).
az állandóan erődített helyek általános neve; a kisebb terjedelmü váraké erőd. Ama helyek jönnek itt tekintetbe, melyekről már béke idején tudjuk, hogy minden vagy bizonyos hadi helyzetben az ellenséges támadásnak céltárgyai lesznek, tehát a háboru kimenetelére is nagy befolyást gyakorolnak, igy p. városok, melyekben a harceszközöknek nagy készlete van felhalmozva; vagy oly helyek, amelyek a seregeknek menedékül szolgálnak; vagy pedig oly pontok, melyek az ellenségnek fontos betörő útjait elzárják stb. Ez erődítések tehát már béke idején nagy költséggel épülnek és egész más jelleggel birnak, mint a tábori erődítések (l. Erődített hadállás). A tábori és állandó erődítés külsőleg az alak és építési módban, katonai szempontból pedig a megszállásra szükséges csapatok arányában és az ellenálló képességben különbözik egymástól. Az állandó erődítésnek egy neme az ideiglenes erődítés, mely által a háboru kitörésekor még szükségesnek mutatkozó várak vagy erődök pótoltatnak. Ily ideiglenes, valamint az állandó erődítések feladata, hogy az ellenséget a várvívásra kényszerítsék. Az ideiglenes erődítéseket szintén ellátják várlövegekkel, tervezetük is azon szabály szerint készül, mint az állandó erődítéseké. Építőanyagul rendszerint földet, fát, sineket használnak, falakat ritkábban. Építésükre és felszerelésükre 6-8 hét szükséges.
A jelen kor követelményeinek megfelelő erődített helyek (állandók) négyfélék lehetnek s állanak: 1. csak egy zárt erődített vonalból (most már nem igen fordul elő); vagy 2. több kisebb erődből (forts); 3. oly övből, mely egyes erődökből vagy erődcsoportokból áll; 4. egy ily övből, mely mögött egy zárt erődített vonal (noyau) van. Erődök egyedül is állhatnak, ha p. hegységeken keresztül vezető közlekedéseket vagy vizi utakat zárnak el; ily erődöket záróerődöknek neveznek. A különféle erődítési rendszerek közt négy fő alakzatot lehet megkülönböztetni, u. m.: a köralaku, a sokszögalaku, a bástyaalaku, az olló- v. tenaille-alaku erődítéseket (l. Erődítési rendszerek).
A legrégibb állandó erődítések (várak), amelyekről a történelem felvilágosítást ad, cölöpökből és földgátakból (l. Sánc) állottak, amelyekkel a lakóhelyiségek körül voltak zárva. A falak védelmezése kezdetben az orom fölött, később pedig jobb födözés szempontjából az orom közelében készített lőrésekből történt. A lövészek fafolyosón vagy a falon állottak, miért is födözésük céljából a falra egy kis mellvédfal épült (1. ábra m.).
[ÁBRA] 1. ábra.
Ama törekvés pedig, hogy a védő jobban legyen födözve s a pásztázatlan tér a fal előtt eltávolíttassék, az óvó födelek, fülkék és talprések (t) alkalmazását vonta maga után (2. ábra).
[ÁBRA] 2. ábra.
A mellvédfal vagy lőpárta a falból kinyuló t tartókövekre állíttatott fel. A tartókövek közt e térközök (lőrések) maradtak. A harceszközök felállítására később széles utak készültek, miáltal gátjárók keletkeztek, melyeknek eredeti szerkesztése abban állott, hogy a körfallal párhuzamosan egy másik fal épült; mindkettőt harántfalak kötötték össze és a térköz földdel töltetett ki (3. ábra).
[ÁBRA] 3. ábra.
Az a tapasztalat, hogy minden akadály a célnak csak akkor felelhet meg, ha védelmezhető és pásztázható is, a külső fal s az árok oldalozására vezetett. Ezen célra kinyuló tornyok szolgáltak (4-5. ábra).
[ÁBRA] 4. ábra.
A tornyok alaprajza gömbölyü vagy négyszögletü volt és egymástól nyíllőtávolságra épültek. A tornyok útköröndéről, amelyre lépcsők vagy létrák vezettek, a külső fal pásztáztatott. Idővel oly kerítések jöttek alkalmazásba, melyek 10-30 m. magasak, 10-20 m. szélesek voltak és 10-16 m. átmérőjü tornyok által pásztáztattak. Ezen tornyok magasabbak voltak mint a körfal. Ily erős falak a támadásnál használt faltörőknek ellenállottak. A szegély többnyire be- és kihajló szögekkel biró szabálytalan sokszöget alkotott. A támadónak sok idejébe és fáradságába került ily szegélyben az akkori egyszerü eszközökkel rést törni.
[ÁBRA] 5. ábra.
A védő támadólagos fellépése már akkor is alkalmazásba jött. E célra a kültérrel való összeköttetések szolgáltak. Ezen rendesen várkapuk és hidak voltak. A kapuk többnyire két torony közt fordulnak elő, tehát oldalozva is vannak. A kapuk erős kapuszárnyakból állottak és mögöttük rendesen torlaszolás készült. Második elzárásul egy erős hullórostély szolgált, mely erős láncok segélyével felhúzható volt. A híd két részből állott; a mozgó részből (a felvonóhíd) és a szilárd részből (az állóhíd). A híd biztosítására az árkon kivül az u. n. hídtornyok épültek.
A contre-escarperól kevés biztosat tudunk, csak annyit, hogy a palermói és a római száraz árkok contre-escarpejai rézsutosak voltak és csak mint kirohanó siklók használtattak fel. Némely városnak kétszeres, sőt háromszoros szegélye volt; az egyes szegélyek 100-150 m.-nyire voltak egymástól. Néha alkalmas helyeken, a várak belsejében, fellegvárak is fordultak elő, melyek a védőnek utolsó menedékhelyül szolgáltak.
A népvándorlással az erődítés, épp ugy mint a többi művészet és tudomány, hanyatlásnak indult és csak a művelődés újjászületése hozta további fejlődésre. A városok voltak azon helyek, amelyekben a kereskedelem és üzlet fejlődött és ezek biztosítására állandó szegélyek épültek. A középkor különös erődítéséhez az u. n. lovagvárak tartoznak, melyek rendesen megközelíthetetlen terepen épültek. Ily váraknál megkülönböztetjük a külső várudvart az istállókkal és a cselédség helyiségeivel, a belső várudvart az uraság lakosztályaival és ehhez csatolt őrtornyot, mely utolsó menhelyül is szolgált (Vajda-Hunyad, Visegrád vára stb.). Jól elzárható kapun és gyakran földalatti folyóson közlekedtek a kültérrel. Ama változások, melyeket a lőpor feltalálása idézett elő, csak lassan érvényesültek és főleg csak a lövegek alkalmazására szolgáló berendezésekre vonatkoztak. Hogy a lövegeket a falak mögött felállítani lehessen, 5-8 m. magas földgátakat kellett építeni, melyek rendesen a falhoz voltak kapcsolva. Gyengébb falaknál a földgátakat elkülönítették a falaktól. Új erődítmények készítésénél a régi formáju keskeny tornyok helyett az u. n. körbástyák épültek (l. 6. ábra), azaz nagyobb terjedelmü, az összekötő vonallal egyenlő magasságu tornyok, melyeknek födemén a lövegek felállítására elegendő hely volt. L. Bástya.
[ÁBRA] 6. ábra.
A legújabb kor, I. A huzagolt lövegek alkalmazásáig (1815-61). A napoleoni háboruk nemcsak a hadművészetet, hanem az erődítészetet is újjá alkották. A jelentéktelen szerep után, melyet a Franciaország határán a XVIII. sz. viszonyaihoz képest épített háromszoros váröv 1813-15. játszott, azt mutatta, hogy nagy seregek ellen semmiféle ellenálló képessége nem volt s igy természetes, hogy az erődítő rendszereknek egyrészt meg kellett változniok és másrészt az erődítészetnek egész más szerepkör jutott. A napoleoni csatákat mindvégig jellemző új harcászati elv, az értelmesség és elhatározottság az erődítés módozataira is befolyást gyakorolt. Arra kellett tehát törekedni, hogy az erődítés ne fáradságosan kigondolt, nehéz alakban, hanem a terep célszerü felhasználásában és magában a helyes védelemben nyilvánuljon. Ezen mozgalmat már részint Montalembert és Carnot idézték elő. Hadászati szempontból a napoleoni háboruk alatt kitünt, hogy nagy háboru alkalmával csak azon várak gyakorolhatnak kellő befolyást, amelyek egy nagyobb hadsereg műveleteit megkönnyítik és biztosítják. Ezen értelemben az u. n. hadozási helyek (Manövrir-Plätze) keletkeztek, melyek egy nagyobb hadsereget hosszabb időn át elhelyezni, biztosítani és a hadműveletet elősegíteni képesek voltak. E követelmények tették szükségessé a jelenlegi várak, erődövvonalak, de különösen a hídfők és táborvárak (l. o.) keletkezését. A régi várak ellenben csak a hadsereg készleteinek biztosítására mint tárvárak (l. o.), vagy általános népfölkelésnél támpontokul szolgáltak. Az új erődítési berendezéseknél a terep célszerübb felhasználásán és az övvonal alkalmazásán kivül még különösen érvényre jutott: 1. a védő részéről túlnyomó tüzérség alkalmazása, hogy a fölény a tüzérségi harcban megtartassék; 2. a támadó szellem létrehozása, hogy a támadót a kirohanások gyöngítsék; 3. a védő elemek jobb biztosítása. Ezen irány legelőször is Németországban és Ausztria-Magyarországban tört magának utat, mivel 1815 után ezen országokban nagy várak épültek. Különösen Magyarországban az aradi vár mely oly mű volt, melyben az említett elvek részint alkalmazásba jöttek.
II. A huzagolt lövegek alkalmazása. Oly állandó erődítések, melyek a huzagolt lövegek ellen vannak szerkesztve, eddig még ritkán fordulnak elő. A jelenlegi lövegek a régieket nagyobb lövőbiztosságban s hordtávolságban, továbbá lövedékeiknek a földbe és falakba csapódó hatalmas átütő erejével és aknaszerü hatásával túlhaladják. Azonkivül a jelenkori lövegek a közvetett réslövés alkalmazását is lehetővé teszik, mely lövésmód által oly falak is, melyek a közvetetlen réslövés ellen födözve vannak, bizonyos feltételek mellett 2000 lépésről is szétrombolhatók. A támadó a szegély rohammentességét azonban csak akkor semmisíthette meg, ha a contreescarpeig jutott; mindenekelőtt tehát szükséges volt az escarpe-falakat a közvetett réslövés ellen födözni. Ezen oknál fogva az 1860-ig épült helyek keresztmetszetét megváltoztatni nem kellett. A huzagolt lövegeken kivül a javított kartácslövegek mint oldalazó lövegek, a hátultöltő puska behozatala, a hadseregek szaporítása az erődítést lényegesen befolyásolták, miért az erődített helyek terjedelmesebbek is lettek.
Megemlítendő még, hogy a jelenlegi, majdnem minden országban használt erőd alapelvét, különösen a torokkaszárnya berendezését, a régi réduits helyett először Ausztriában alkalmazták. Ily erődöket tervezett Tunkler lovag cs. és kir. mérnökkari ezredes 1866. Veronában (Ca Vecchia és Bellina erődöknél) és Scholl báró cs. és kir. mérnökkari ezredes Olmützben.
spanyol-portugál rőf, mely 0,8 és 1,1 m. közt ingadozott; a gyakorlatban 20 V.-t 17 m.-nek vettek.
zeg-zúgos vonalakban réteges achát, melynek rajzolata várfalak ki- és beszögellő vonalaira emlékeztet.
1. Nagy- (Gross-Wardein, l. a mellékelt helyszinrajzot), törvényhatósági joggal felruházott város Bihar vármegyében, a Sebes-Körös mindkét partján.
[ÁBRA] NAGYVÁRAD.
A város a síkságnak és a dombvidéknek találkozásánál, csinosan fekszik, tőle É-ra és K-re dombok emelkednek 218 méter magasságig. A Sebes-Körös a várost ketté hasítja, jobb partján Olaszi városrész, bal partján V.-Velence, a vár, Váralja és Újváros terül el. Egészben véve a város nem a legrendesebben épült, bár egyes részei egész modern városi jellegüek. A Körös jobbparti részében, melyet a rakoncátlan Páris patak is ketté vág, a vasúti pályaudvar közelében a káptalan nagy épülete, a kat. püspök székesegyháza (épült 1752-80.) és a püspöki palota épülete említendő, melyet nagy kert övez. A székesegyház terén Szaniszló püspök szobra áll. Közelében az Újsoron az Erzsébet-leányárvaház, a Ferdinánd-utcában a Szt.-Vince-intézet s az Országúton a honvédparancsnokság, a pénzügyigazgatóság s a vármegyei közkórház épülete (1806) áll. Utóbbi mellett vezet át a Páris patak hídja a főutcába, melyben az irgalmasok kolostora és a honvédkaszárnya. A főutca mellékutcáiban is több jelentékeny épületet találni, igy a Barátok-utcájában a katonai kórházat, a Szaniszló-utcában a Szt.-József-intézetnek nevezett árvaházat, az Uri-utcában a királyi jogakadémiát és főgimnáziumot s a postaigazgatóság épületét, a tágas Széchenyi-téren, mely V. egyik szép sétahelye, a díszes vármegyeházát, a városházát és gör. kat. árvaházat. A Sebes-Körös és Kálvária-hegy (201 m.) közti lapályt a Városliget foglalja el.
A Sebes-Körösön túl fekszik a vár, melyet sáncárok és vastag, de már düledező kőfalak vesznek körül; az öt sarokbástyával biró várba két kapu vezet, egyik a Nagyvásártér, a másik a Szerecsen-utca felől. A vár belsejében egy kétemeletes épületen át az ötszögletü várudvarba jutni, melyet kétemeletes kaszárnya vesz körül; ezen udvaron van a vártemplom is, mely most ruharaktárul szolgál s ott volt Szt. László bazilikája, melynek sírboltjában Szt. Lászlón kivül (kinek sírját eddig nem találták meg) II. István, II. Endre, IV. László, Beatrix és Mária vannak eltemetve. A vártól K-re és DK-re V.-Velence terül el, benne a hízlaló, a szeszgyár, mig a vár közvetlen környéke a Váralja. A vártól Ny-ra a Nagyvásártér terül el, mellette a László-gőzmalom, az áruraktárak, a kapucinusok kolostora és a főreáliskola. E teret D. felől a Pece patak mossa. Innen Ny.-ra az Újváros terül el, melynek központja a Szt.-László tér, melyen az 1723-33. épített s sokáig püspöki székesegyházul szolgált Szt.-László-templom (1893. állítatott fel Szt. László szobra) és a gör. kat. püspök palotája a nevezetesebb épületek. A közeli Nagy-Teleki-utcában az Immaculata-intézet, a Nagy-Körös-utcában az evang. templom, a Kis-Körös-utcában a lovaskaszárnya áll. Odább Ny. felé a marha- és lóvásártér terül el, a Pece patakon túl a mulatóhelyül szolgáló Rhédey-kert (a Rhédey-család mauzoleumával, fürdővel s lövőhellyel), s több gyár és ipartelep ötlik szembe.
[ÁBRA] Nagy-Várad címere.
V. az Alföld egyik jelentékenyebb városa; székhelye Bihar vármegye törvényhatóságának és a központi járás szolgabirói hivatalának, továbbá egy r. kat. és egy gör. kat. püspöknek, káptalannak, királyi itélőtáblának, törvényszéknek, a járásbiróságnak és királyi közjegyzőségnek, a kereskedelmi és iparkamarának; van továbbá pénzügyigazgatósága és pénzügyőrbiztosi állomása, posta- és táviróigazgatósága, államépítészeti hivatala, közúti kerületi felügyelősége, ügyvédi kamarája, királyi adófelügyelősége s adóhivatala, tanfelügyelősége, ügyvédi kamarája, állami állatorvosa, csendőr szárny- és szakaszparancsnoksága. Itt van a 37. hadkiegészítő kerületnek, egy állandó vegyes felülvizsgáló bizottságnak és a 4. honvéd gyalogezrednek széke. Nagy számmal vannak a városnak jelentékeny intézetei is, mint: királyi jogakadémia, r. kat. papnevelő intézet, premontrei főgimnázium, állami főreáliskola, felső- és alsófoku kereskedelmi iskola, iparostanonciskola, r. kat. és gör. kat. tanítóképző intézet, r. kat. tanítónő- és óvónőképző intézet, bábatanoda, női kereskedelmi tanfolyam stb. Élénk szellemi életéről tanuskodik, hogy itt 8 magyar lap jelenik meg, u. m.: a Nagyvárad (XXVII. évf.), Szabadság (XVI. évf.), Tiszántúl (II. évf.) politikai napilapok, a Jogi Értesítő (VI. évf.), a Kat. Hitterjesztés Lapja (XVI. évf.), a Népnevelési Közlöny (X. évf.) és a Gyorsirók Lapja (VII. évf.). Van továbbá V.-on számos jótékony, tudományos, közművelődési, társas és iparos egyesület és társulat, valamint több jótékony intézet. Itt van a Szigligeti-társaság, alakult 1892. Tagjainak száma: 13 alapító, 59 rendes és 156 pártoló, együtt 228. Alapvagyona 1200 frt. Célja V és Bihar vármegye szellemi életének emelése, a tudomány népszerüsítése, a magyar nyelv és irodalom terjesztése. Évenkint Szigligeti-emlékünnepélyt és felolvasó üléseket tart helyben és vidéken. Iványi Ödön sírjára 100 forintos emléket állított. Kereskedelme és ipara is élénk és fejlett. Az iparágak közül a szesz-, olaj-, ecet-, tégla- és gyujtófagyártás, továbbá a malom-, asztalos- és agyagipar vettek nagyobb lendületet; jelentékenyebb gyári vállalatok: a László-gőzhengermalom (180 munkás), Emilia-gőzmalom, gazdasági gépgyár, élesztő- és szeszgyár. Van itt ipartestület és 2 ipartársulat. A lakosság azonkivül szőllőmívelést és állattenyésztést is űz. V. egyúttal élénk forgalmi központ, melyből hat felé indul vasút, u. m.: Püspök-Ladány, Gyoma, Csaba, Vaskóh, Kolozsvár és Székelyhíd felé. A városban közúti vasút is közlekedik. Van itt továbbá posta- és táviróhivatal, távbeszélőhálózat, postatakarékpénztár. Hitelintézetek közül van itt 2 bank, 3 takarékpénztár s 4 szövetkezet, összesen 1.093,000 frt tőkével s 9,6 millió frt takarékbetéttel. V. vásárai igen élénkek. Lakóinak száma 1850-ben 22,538 volt. 1870-ben 28,698, 1881-ben 31,324, 1891-ben 38,557, mihez még 2193 katona járul. A lakosok közt van jelenleg 34,239 magyar, 1014 német, 297 tót és 2527 oláh; hitfelekezet szerint 12,030 r. kat., 2488 helv. és 10,115 izr. A lakott házak száma 2832. V. határa 4781 ha. V. közelében, de már határán kivül, Püspökfürdő és Felixfürdő (l.o.) kedvelt fürdőhelyek feküsznek.
V. a történelmi multat illetőleg egyike Magyarország lenevezetesebb városainak. Alapítását a források hol Lászlónak, hol Szt. Istvánnak tulajdonítják, tény az, hogy az Árpád-házi királyok nagyon kedvelték és azt különös előszeretettel jelölték ki temetkezési helyül. Szt. Lászlón kivül, aki itt 1080. püspöki széket rendelt, még itt temették el: II. Istvánt, II. Endrét, IV. Lászlót, Beatrixot (I. Károly nejét), Máriát (Zsigmond nejét) és Zsigmodot magát is. Ez utóbbi alatt állítólag 73 temploma volt a városnak, azonkivül a premontrei szerzet is itt telepedett meg előzör (1130) magyar földön. De a városnak ezen első virágát tönkre tették először a tatárok, majd a kunok pusztításai és a III. Andrást követő belvillongások. Kedvezőbb helyzetbe csak I. Lajos és főleg Mátyás király alatt jutott, ki Bihar vármegye főispánságát Vitéznek adván, ez által a bihari főispáni és V.-i püspöki méltóságot egyesítette és alkalmat nyujtott V.-nak újabb emelkedésére. 1474. a törökök pusztították el. Sokat tettek V.-nek szépítésére a püspökök, különösen Thurzó Zsigmond, Perényi Ferenc és mások. 1538 febr. 4. itt béke köttetett Ferdinánd s Szapolyai János között, amelyben egymást kölcsönösen elismerték királynak. 1556. kemény ostromot állott ki és 1557. átadatott Izabellának. Ezután a várost csaknem mindig erdélyi fejedelmek birták, kik itt gyakorta laktak. Fráter György életében a reformáció hasztalan próbált ide bejutni, de 1558-ban már számos követőre talált, kik itt tüstént főiskolát és könyvnyomtató műhelyt állítottak. Ezen első állandó nyomdát Hofhalter Ráfáel állította fel, később Szenczi Kertész Ábrahám állított másikat 1640. és ez V.-nak török kézre jutásáig (1660) tevékenyen működött. 1598. Mohammed pasa eredménytelenül ostromolta V.-ot. 1660. Ali basa 60,000 emberrel ostrom alá vette a várost és azt el is foglalta, illetőleg kapituláció mellett vette át, melynek értelmében az őrző sereget Debrecenbe szállította. Ekkor alapították a V.-i főiskola megmaradt és átköltöztetett tanulói a debreceni kollégiumot. A császáriak V.-ot csak négy évi ostrom után tudták 1692. visszavenni. A törökök kiűzése után V. négy külön községre szakadt, u. m.: V., V.-Váralja, V.-Olaszi és Velence. 1703. a Rákóczi-pártiak által ostrom alá vétetvén, egy időre Herbeville tábornok által fölszabadíttatott, de Palocsay kuruc vezér annyira szorította, hogy Bekker várparancsnok minden rézedényt összeszedetett pénzverésre és azt nyomatta rá: In necissitate Varadiensi. Mária Terézia 1777. itt a görög katolikusok részére püspökséget és káptalant alapított. Később a püspökök és a város között volt sok viszály, mely bénítólag hatott a város ügyeire, s melyet tetézett az 1836-iki tűzvész. 1849. a magyar kormány kénytelen lévén Debrecenből menekülni, amit megőrizni óhajtott, azt V.-ra küldötte, mi által rövid időre az ország második városává lett.
2. V. (Tót-), kisközség Arad vármegye radnai j.-ban, (1891) 1153 oláh lak., vasúttal, posta- és távirdahivatallal és postatakarékpénztárral.
1. Antal, drámai és lirai költő, a szinművészeti akadémia igazgatója, szül. Závodon (Tolna) 854 máj. 2. Atyja Weber Ferenc hosszabb ideig volt tanító Budán és orgonista a tabáni kat. templomban, s később Tolnába költözött, ahol Tevel és Závod közt egy kis birtoka volt. Itt (egy malomban) született V., s itt halt meg az atyja már 1855 nov. A korán özvegyen maradt anya Pécsre költözött, hogy iskoláztathassa fiát. Ott végezte az elemi iskolát s a zirciek főgimnáziumában a nyolc osztályt. Azután Pestre ment s az egyetem bölcsészeti karán Toldyt, Heinrich Gusztávot és Greguss Ágostot hallgatta. 19 éves korában letette a doktorátust a magyar és német nyelvből, irodalomból és az esztetikából, s egyszersmind tanári oklevelet nyert. Már egyetemi hallgató korában 1871-ben tanított a Müller-Hampel-féle kereskedelmi iskolában, később a Szőnyi-féle magángimnáziumban és a tanárképző gyakorlóiskolában. Csakhamar helyettes tanár lett a VI. kerületi (terézvárosi) főreáliskolában, majd 1875. rendes tanárrá nevezték ki a budai II. kerületi főreáliskolához. Innen hét évi szolgálat után az V. kerületi reáliskolához helyezték át, ahol Hofer Károly igazgatása alatt 13 évig működött. Már budai reáliskolai tanár idejében Paulay Ede ajánlatára a szinészeti iskolához (most országos szinművészeti akadémia) nevezték ki tanárrá; később titkára lett az intézetnek, 1895 óta pedig igazgatója, Irni már gimnázista korában kezdett s a pécsi irodalmi (önképző) körben nyerte az első pályadíjakat; ennek később elnöke lett s a kör évkönyveiben jelentek meg első verses és szépirodalmi dolgozatai. Már Pécsről küldözgetett verseket Tóth Kálmán lapjának, a Fővárosi Lapoknak, ahol azok megjelentek. Egyetemi hallgató korában három évig járt a szinészeti iskolába, e pályára mintegy utalták alakjának és hangjának előnyei és nagy ábrázoló képessége; azonban a sors ugy akarta, hogy ne szinész legyen, hanem drámairó. 1874. (20 éves korában) pályázott először az akadémiánál a Karácsonyi-díjra Iskariótjával. Később négyszer nyert akadémiai jutalmat: Tamóra, A tőr, Charitas (szomorujáték) és Szent Margit asszony (1897) c. darabjaival. 1875 szept. 22. adták először Iskariótot a nemzeti szinházban. Azóta az említetteken kivül szinre kerültek ott: Az eredendő bűn, Rafael (dráma), A hunn utódok, A szent korona, Az úttörők és számos fordítása. E termékeny szinműirói munkásság mellett egyik legnevezetesebb élő lirikusunk V.; négy kötet költeményt adott ki, u. m.: Költemények, Ujabb költemények. Az én világom és Legendák könyve. Éppen a legenda egyik specialitása V.-nak, ki a vallásos elemhez minden modern költőink közt legjobban hajlik; lirájának az érzelmes és patétikus hang a legerősebb jellemvonása; feltételenül mestere a nyelvnek és formának. Regényei: A festett világ, A hamis istenek, A láthatatlan irás s Szent Agatha levelei. Irt Aesthetikát, Költészettant, Szavalókönyvet, Jelmeztant, szerkesztett Szinműtárat, mind a szinművészeti akadémia használatára. Fordította a Nürnbergi mesterdalnokokat, Jean de Nivelle-t, a Szöktetést a szerailból. Operaszövegei: István király (Erkelnek), Atala (Sárosynak), Tamóra (Elbertnek), Acca (Mihalovics Ödönnek), Falu rossza (Hubaynak). 25 év óta munkatársa számos napi- és hetilapnak és folyóiratnak. 1893 óta szerkeszti az Ország-Világot. Lefordította Moliere Szerelem mint orvos c. vígjátékát (kiadta a Kisfaludy-társaság) s Goethe Faustjának második részét, melyet kommentárokkal is ellátott s Aischylos Oresteia-ját, mellyel a Kisfaludy-társaságnál dicséretet nyert. Ezenkivül igen sok apró munkája jelent meg. E lexikon négy utolsó kötetének szinészeti cikkeit részben ő irta. V. ritka termékenységének bámulatos technikai készsége áll szolgálatában; mint rögtönző talán páratlan ma nálunk. Tartalmi szempontból kiváló vonása költészetének a vallásos elem kultusza mellett az általános emberi érzelmek rajza. V. tagja a Kisfaludy- és Petőfi-társaságnak, a nagyváradi Szigligeti-társaságnak és 1895 óta dramaturgja a nemzeti szinháznak. 1886. a francia akadémia tisztje címét nyerte. 1890. koronás arany érdemkeresztet kapott, 1892. a szerb Szent-Száva-rend commandeur-keresztjét; 1896-ban a vaskorona-rend lovagja lett.
2. V. Péter, érsek, l. Várday (2).
nagyközség Temes vármegye verseci j.-ban, (1891) 3362 oláh lak., posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. A helységtől DK. felé a Karas hídján túl Greovácra vezető úton alul elterülő Rovina (veru) nevü uradalmi réten találta meg Torma Károly 1881. a Tabula Peutingeriana Arcidavaját. A kasztrum négyszöge a mívelés dacára kivehető; keleten 187, délen 164 lépést mért Torma. Az oldalak közepén kapunyilások lehettek. Közepén a pretorium négyszöge. A 30-as években három szobából állott épületet ástak ki. V. ö. Milleker D., Versec történetében V. története s Dél-Magyarország római régiségleletei.
(növ., vrátic szláv szóból, garádicskóró, fájdalomfű, gilisztavirág, Tanacetum L.), az aranyvirággal, papvirággal meg a morzsikával közelről rokon, némelyek egyesítik is. 30 faja az óvilágban s É.-Amerikában (hazánkban 1) terem. A T. vulgare L. többnyári, 1-11/2 m. kóró, leginkább vizparton, mesgyén, töltésen stb. terem. Levele kétszer szárnyaltan szabdalt, apró, sárga, sugártalan fészke sátorozó, kaszatját gyántamirigy lepi el. Valamennyi része, de kivált a virága (herba et flores tanaceti) dörzsölve erős kámforillatu, fűszeres keserü, sárga éteres olajat termel, ezért féreg ellen orvosság. Levelével zöldre, virágával sárgára festhetni. Testvére a balzsammenta (l. o.).