l. Melius.
Kezdettől fogva hiteles hely volt, amint ezt a Váradi Regestrum (l. Regestrum Varadiense) tanusítja. A tatárjárás alkalmával 1241. elpusztult, de 1244. már ismét helyreállították. 1300 körül nagy csapás érte, midőn okmánytára elégett; a nyilvános levéltárat azonban, ugy látszik, sikerült megmenteni. Szapolyai János királysága alatt jogcsorbítást szenvedett, mert az 1548. LXIV. t.-c. ismét visszahelyezte előbbeni jogkörébe, bár az 1550. évi LXIII. t.-c. az egri káptalannak is engedélyezett joghatóságot a V. vidékén. 1566. eloszolt, azonban I. Lipót 1693-iki kegyelemlevelével jószágai és hitelességi joga visszakerültek. A káptalani tagok jelvényét Ferenc király adományozta 1801. A káptalan 16 valóságos és 6 tiszteletbeli stallumból áll. Legrégibb pecsétje 1338-ból való; 1361-ből pedig két újabb származik, az egyik Szt. László, a másik Szűz Mária képével. V. ö. Jerney, Történelmi Tár (II. 73); Bunyitay V., A váradi püspökség tört. (1883).
Ganóczy szerint Szt. László, Pray szerint Szt. István alapította. Székhelye előbb Bihar volt, Váradra Szt. László helyezte át. Ő építtette az első székesegyházat s gyarapította a püspökség javait. A püspökök 1464-től kezdve 1780-ig egyúttal örökös főispánok is voltak. Az első püspök felől, okmányok hiján, nem vagyunk bizonyosak. Egy ideig Kálmán királyt tartották annak, mig ezt Katon meg nem cáfolta. Kálmán király óta a püspökök névsora teljesebb. A nevezetesebbek: Valter, aki alatt 1133. Felicián esztergomi érsek Váradon nemzeti zsinatot tartott. Bőkezüségükről ismeretesek Báthory András és Meszesi Demeter, előbbi új székesegyházat épített, az utóbbi az iskolaügyet hozta virágzásba s teljes mértékben birta Nagy Lajos király kegyét. Hasonlóval dicsekedhetett Vitéz János Mátyás részéről. Vitéz egyik legjelesebb támogatója volt a Mátyás korabeli tudományos mozgalmaknak. A megye egyik legnagyobb püspöke 1539-ben Utiesenović (anyjáról Martinuzzi György, a későbbi esztergomi érsek és biboros volt. A török kiűzetése után Benkovics Ágoston volt a megye felvirágoztatója. Miklósy Ferenc az egyházmegyei intézetek számára 137,000 forintyni alapítványt tett; Lajcsák Ferenc pedig az elemi tanítók jutalmazására és a nemzeti iskolák fentartására alapított 26,000 forintnyi tőkét. Bémer László részt vett 1848. a szabadságharcban, azért az enzersdorfi ferenciek kolostorába internálták. Ennek lemondása után Szaniszló Ferenc következett, aki azonban hanyatló egészségére való tekintetből hasonlóképen lemondott. Utóda lett 1868. Lipovniczky István, ennek elhalálozása után 1886. a nagy műveltségü Ipolyi Arnold. Az egyházmegyének 1887 óta Schlauch Lőrinc biboros püspök a főpásztora. A megye területén 63 r. kat. plébánia és 4 kurácia van s 4 fő- és 12 alesperességre van felosztva. Patronus Szt. László király.
l. Regestrum Varadiense.
község, l. Maros-Váradja.
János, Járay Péter (l. o.) alvajda fia. Maros-Váradja nevü birtokáról vette nevét. 1395-96. Erdély alvajdája volt. A nikápolyi ütközetbe külön zászlóaljat vezetett s maga is ott esett el. - Mihály, az előbbi testvére, 1399. gyulafehérvári kanonok és hunyadi főesperes, 1401. egyszersmind besztercei plébános, 1417. éneklő kanonok. V. ö. Turul (II. 152. 6.).
-család (nagyszelezsényi s dicskei). Első ismert őse Gáspár 1597. hadi élelmezési biztos. Fiai I. Ferenc, I. Mihály és I. Pál 1640. címeres nemeslevelet kaptak III. Ferdinánd királytól, mely azon évben Nyitra vármegyében kihirdettetett. A címerlevélnek fő szerzője I. Ferenc 1644. adományul kapta a királyi házhoz hűtlen Fáncsy Pál elkobzott, a nyitravármegyei Mező-Keszi, Babindal, Alsó- és Felső-Csornok helységekben fekvő birtokait és szőllőit, melyekbe a nyitrai káptalan be is iktatta, azonban a beiktatásnál ellenmondás történt. Testvére I. Mihály 1648. megszerezte a malomszegi birtokot a kuriával és malomjoggal együtt. Unokája III. Ferenc malomszegi birtokának felerészét elzálogosítja. Ennek fia IV. Ferenc Bars vármegyének 30 évig hivatalnoka, 1756. pénztárnok; nemességét unokatestvéreivel együtt igazolta Bars vármegye előtt. Fiai: V. Ferenc, a Pálffy grófok uradalmainak igazgatója Pozsony vármegyében; Antal előbb jezsuita, majd bajmóci prépost; Sándor, barsvármegyei főjegyző, utóbb táblabiró, 1792. alispánságra is jelöltetett. Sándornak fia IV. János, táblabiró és 1805. inszurgens kapitány. Fia V. János, ügyvéd Léván, 1849. honvédőrnagy. A család másik ágának, mely az előbbitől I. Mihály unokáinál vált el, nevezetesebb tagjai: János, szombathelyi kanonok; I. Imre, előbb novicius a pálosoknál, majd inszurgens és táblabiró; I. József, szül. 1770., megh. 1857. mint szombathelyi nagyprépost és ansari címzetes püspök; Elek, szül. 1757., hivatalos pályáját 1782. kezdte a magyar kir. udvari kancelláriánál, 1788. már helytartótanácsi hivataltiszt, majd fogalmazó, 1808. a belső titkos kabinetben titkár, majd a francia háboru ideje alatt szerzett érdemei után 1814. a Lipót-rend lovagja, udvari tanácsos, megh. 1850.; II. József, szül. 1800., tanulmányait a bécsi Theresianumban végezte, 1815. fiumei feltörvényszéki ülnök, 1827. kormányszéki és elnöki titkár, 1828. kormányszéki irodaigazgató, 1832. udvari titkár, 1846. referendárius, 1848. István főherceg nádor a nemzeti hitelintézet elnöki hivatalára hitta meg; fiumei tartózkodása alatt a nemzeti muzeumot sok ritka szárított déli növénnyel, szárazföldi és tengeri kagylóval gazdagította; mint udvari titkár pedig a hitelintézet ügyében a Budapesti Hiradóban több érdekes cikket tett közzé; első nejétől született gyermekei mind elhaltak, második nejétől egyetlen fia Sándor, szül. 1849-ben.
1. Gábor (Borbély), politikus és iró, szül. Máramaros-Szigeten 1820 nov. 11. A gimnáziumi tanulmányokat a szigeti liceumban végezte, onnan jogi tanulmányok céljából Eperjesre ment. 1837. mint végzett jogász tért haza és egy évig gyakornokoskodott apja mellett. Ez alatt a vármegye őt ajánlotta a m. kir. testőrségbe. A katonai szolgálat gyakorlása céljából 1838-ban a Wasa-gyalogezredbe lépett ezred-kadéti ranggal, honnan a következő évben kinevezték testőrnek. Itt ismerkedett meg Görgeyvel, Kalpkával, Máriássyval, Asztalos Sándorral s a szabadságharc más nevezetes alakjaival, kik ez időben szintén mint testőrök szolgáltak. 1843. vágya ismét a polgári pályára vitte, 1845. már ügyvédkedik Máramaros-Szigeten és viseli a tiszteletbeli vármegyei főjegyzőséget. 1848. kezdődik politikai pályafutása. Az első mozgalmak idején mint a máramarosszigeti nemzetőrség századosa szerepel. De mikor a honvédelmi bizottmány a honvédzászlóaljak szervezéséhez lát, megbizza a vármegye területén a csapatok toborzásával. Alig végzi be e munkát, már a szabolcsi szabad csapatok élén látjuk, mikor csatlakozik az erdélyi hadtesthez. A dési vereség után visszatér vármegyéjébe és ott nemzetőrséggel védelmezi a határt Urban és Dimbul ellen. A szabadságharc második felében mint zászlóaljparancsnok, majd dandárnok vesz részt. A zsibói fegyverletétel után Bécsbe, majd álruhában Württembergbe ment (1850). Midőn ide felesége is megérkezett, vele együtt a Stuttgart mellett fekvő Cannstadtban telepedett meg. Egy év mulva a honvágy annyira erőt vett rajta, hogy mindenáron haza akart jutni. Sok utánjárással amnesztiát eszközölt ki. 1861-től már a vármegyében ügyvédeskedik, sőt alispáni székbe emeli a tisztelet. Az 1861-iki országgyülésen a técsői kerületet képviseli, majd provizórium után 1865-től szintén s 1892-ig mindig tagja a háznak. Politikai hitvallását illetőleg a balközépnek volt tekintélyes tagja, egy időben elnöke. A fuzió után a szabadelvü párthoz csatlakozott s a szabadelvü körnek is pár évig alelnöke volt. Politikai pályáját rendjel-üzérkedés hire szakította meg, noha választókerülete ezután is hű maradt hozzá. Mint országgyülési képviselő a Máramaros hetilapnak volt főmunkatársa és itt megjelent országgyülési levelei könyvalakban is két kiadásban megjelentek. Dolgozata jelent meg a Honvédalbumban, a Szigeti-albumban és az Archeologiai Értesítőben. Hulló lvelek címen (Máramaros-Sziget, 3-ik fejezet 1895) emlékiratait irja meg. Társadalmi téren mindjárt külföldről viszatérte után működik. Elnöklete alatt megalakult Máramaros-szigeten a kisdedóvó intézet, a máramarosszigeti jótékony nőegyesület, dalárda, zeneegyesület. Egyháztársadalmi téren mint a máramaros-ugocsai egyházmegye gondnoka és a máramarosszigeti liceum felügyelője szerepel.
2. V. L. Árpád, kat. áldozó-pap, egyházi iró, szül. Temesváron 1865 jun. 18. Középiskoláit u. o., a teologiát Budapesten és a bécsi Augustineumban végezte. Pappá szentelték 1888 aug. 16. Tanulmányi felügyelő és teologiai tanár volt a temesvári papnevelőben, 1889. zsinati vizsgáló s a hittanárokat képesítő bizottság tagja. 1890 jul. 19. teologiai doktor, 1890 szept. 15. püspöki szertartó és szentszéki jegyző, 1891 jul. 1. püspöki titkár és a Szt.-István-társulat tudományos és irodalmi osztályának tagja, 1895. pápai kamarás, 1897 jan. 7. vallás- és közoktatási miniszteri osztálytanácsos lett. Irodalmi munkássága: igen sok cikket irt a Havi Közlönybe. Nagyobb szabásu értekezései: A szegényápolás története Magyarországon (Munkálatok, Budapest 1887); A kamatszedés erkölcsi jogosultsága (Bölcseleti Folyóirat 1888. és 1889. évf.); XIII. Leo pápa és a szociális kérdés (Emlékkönyv, 1894) stb. Önállóan: Lelki patika (népirat, kiadta a Szt.-István-társulat).
a házasság megszüntétől folyó az az időközt, amelyben a nőnek újabb házasságra lépése tiltva van. L. Gyászév.
az állami tisztviselő vagy a katonatiszt fizetésének az a része, amely őt ideiglenes nyugdíjazása vagy rendelkezési állapotba helyezése esetén megilleti, mindaddig, mig újra alkalmazzák. A V. rendszerint nagyobb mint a nyugdíj.