1. Héder gróf, szül. 1807 aug. 2-án, megh. Héderváron 1873 dec. 23. Eleinte jogi pályára készült, de később katona lett. Itt ismerkedett meg Széchenyi István gróffal és midőn a 40-es években ez Batthyány Lajos gróffal Keletre indult, ő is hozzájuk csatlakozott. Ezen utazás erősen kifejlesztette benne a régészet iránt való hajlamát. Sokszorosan gyarapította gyüjteményét etnográfiai és főleg numizmatikai tárgyakkal. 1848. festészeti tanulmányútra ment Olaszországba és csak 1854. tért haza. Családi birtokán élt egész visszavonultan. 1866. az inségeseket segítette, 1868-ban pedig Győr vármegye főispánja lett. A király többször kitüntette. Benne kihalt a V.-család.
2. V. Mihály gróf, az előbbinek nagyapja, szül. Héderváron (Győr) 1756 jul. 26-án, megh. 1831 márc. 18. Atyja V. Jób gróf, anyja Ebergényi Eszter bárónő. Művelt ember volt, örömest foglalkozott archeologiával, de leginkább a numizmatika volt kedvelt tárgya. Először jogi tanulmányokat folytatott és egy darabig állami ügyekkel is foglalkozott. A régiségtan iránt való hajlam azonban hamar unottá tette neki e foglalkozást és visszavonult Hédervárra, hol a már addig is szép számu érem- és régiséggyüjteményt szorgalmasan gyarapította. A hédervári muzeum az ország legszebb magángyüjteménye lett, melyet még külföldi tudósok is meglátogattak. 1826-ban már 11 432 görög, 13 411 római pénz és érem volt a gyüjteményben, amelyből 1243 aranyérem volt. Olasz tudósok irtak is ezen muzeumról, igy a milanói Caroin, Musei Hedervariani in Hungaria numorum descriptio. Sestini D. három értekezésében is emlékezik róla.
Győző, költő (Darmay Viktor), szül. Darmán (Ung) 1850 dec. 2-án, megh. Kozmán (Zemplén) 1878 márc. 28-án. Gyermekéveit Kozmán töltötte, hol atyja Viktor közbirtokos volt; a sátoraljaújhelyi és a kassai gimnáziumban, az eperjesi jogakadémián és a budapesti egyetem jogi karán tanult, de már jogász korában erőt vettek rajta irodalmi hajlamai; megismerkedett a fővárosban élő jelesebb fiatal irókkal s magán irodalmi kedvteléseinek élt. Nagy hatással volt fejlődésére Szemere Miklós, akinek mindig megmutatta dolgozatait első kisérleteitől kezdve, s aki buzdítója és oktatója volt. A szépirodalmi lapok szivesen látták verseit, melyek hevülékeny, összeférhetetlen, alapjában nemes, de ki nem tisztult egyéniségének hű tolmácsai; nagy tehetség sok pongyolasággal vegyülve. A halál elszólítá, mielőtt talentuma és ízlése egészen kifejlődött volna. Versei két kötetben jelentek meg: Felhők és csillagok (Budapest 1872) és Újabb költemények (u. o. 1877). Mind a kettő megjelent újabb kiadásban is.
(Nemes-), kisközség Somogy vármegye marcali j.-ban, (1891) 1602 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. L. még Mura-Vid és Szent-Vid.
(Wid), a rómaiak Utus-a, az Al-Duna 208 km. hosszu mellékfolyója Bolgárországban; a Kodsa-Balkán É-i lejtőjén két forrásfolyóból ered, elfolyik Teteven mellett és Plevna közelében és Nikápoly fölött Islazu oláh váossal szemben torkollik.
magyar államférfiu, a német Gutok nemzetségéből, hol a Vid név utóbb is gyakran szerepelt. 1055-ben a tihanyi apátság alapítólevelének kiadásakor már Bács vármegye ispánja volt. Utóbb az ifju Salamon király tanácsában mint (Pauler jellemzése szerint) «vitéz, erélyes, de kiméletlen és céljai kivitelében mindenre képes férfiu, döntő befoyásra tudott jutni». Nagy jószágai voltak a buziási mező körül, s a nándorfehérvári győzelem (1071) után itt elrendelt osztozkodásnál Salamon király éppen Vid s ennek veje (Illye ispán), valamint Frank püspök tanácsára tagadta meg Géza hercegtől a törvényes egy harmadrészt, csupán egy negyedet adván neki, épp ugy, mint Vidnek és vejének. Vid elérkezettnek látta az időt, hogy Gézának és testvéreinek ugyszólván társkirályságát megbuktassa; mert - ahogy mondta - valamint két éles kard nem fér meg egy hüvelyben, ugy a király s herceg sem uralkodhatik egy országban. Folyton szította a rokonok közt való bizalmatlanságot, miért is 1073-ban, midőn Salamon Ernyével együtt mégis éppen őt küldte követségbe Gézához, ez elfogatta és csak néhány hét mulva bocsátotta őt szabadon. A felek fegyverszünetet kötöttek ugyan, ennek felbontását azonban Vid sürgette legjobban, a szegzárdi monostorban pedig, hagyomány szerint, egyenesen Géza elfogatására és megvakítására buzdította őt, abban a reményben, hogy majd ő kapja meg Géza hercegségét. Ezt a tervet, melyet Vid másnap is megbeszélt az aggodalmaskodó királlyal, csak Vilmos apát ébersége és hűsége hiusította volna meg, holott Vid már a bihari urak egy rézét is megnyerte. A polgárháboru most már elkerülhetetlen volt; Salamon a kemeji csatában győzött, két hét mulva, 1074 márc. 14. pedig Mogyoródnál szállt táborba. Vid most is biztatta a királyt, hogy a hercegek megfutnak, ha seregét meglátják; Ernye azonban figyelmeztette, hogy ezek csak győzelem vagy halál közt akarnak választani, különben nem hagyták volna hátuk mögött a Dunát. László herceg cseh hadai valóban először is Vid bácsvármegyei hadait szórták szét s ez ütközetben Vid is elesett.
1. Aladár, filologus, szül. Eperjesen (Sáros) 1853 ápr. 7. Középiskolai tanulmányait Eperjesen, az egyetemet Budapesten végezte, ahol 1874. a klasszika-filologiából, 1875. a német nyelv és irodalomból nyert tanári oklevelet. Tanári működését 1873. az eperjesi kir. kat. főgimnáziumban kezdette. 1891. a nagybányai állami főgimnázium igazgatójává nevezték ki. Tanárai elfoglaltságán kivül az irodalmi és egyesületi téren fejt ki tevékenységet. Dolgozatai és értekezései: Az ősgermánok vallása (külön lenyomat az eperjesi kir. kat. főgimnázium 1874-75. értesítőjéből); Aristophanes Madarai (göög irodalomtört. tan.); Görög-magyar és magyar-görög szótár (Lévay Istvánnal, 2 köt., 2 kiad. Budapest 1889); Egy pár észrevétel a német nyelv és irodalom tanításához gymnasiumainkban (Eperjes 1885); Parsival (német irodalomtörténeti tanulmány). 1889-1891. szerkesztette az eperjesi Széchenyi-kör évkönyveit.
2. V József, lirai költő, szül. Körmenden (Vas) 1833 márc. 2., megh. Kassán 1876 jun. 30. Atyja egyszerü iparos volt; középiskoláit Szombathelyen végezvén, 1853. Pestre jött joghallgatónak s itt 1855. lépett fel először az irodalomban a Vasárnapi Újságban megjelent költeményeivel; később e lap dolgozótársa lett s az maradt 1862-ig, mely idő alatt csaknem valamennyi szépirodalmi lapban találkozott nevével a közönség. 1860-ban Nemzeti Koszoru címen adta ki költeményeit, melyekről Szász Károly tollából igen kedvező birálat jelent ugyan meg Arany Szépirodalmi Figyelőjében (1861, 13. sz.), de a szerkesztő jegyzete nagyon alább szállította az elismerést; ez lelohasztotta V. munkakedvét s ezután ritkábban irt; midőn azonban 1862. Arany Koszoruját megindította, V. egy szép költeménnyel (Házaséletem) kereste föl a lapot. 1860. jogdoktori oklevelet nyert s tanári pályára szánva magát, 1862. az egri érseki jogakadémiába kapott meghivást; ekkor elhagyta a fővárost, Egerben megnősült s az Eger címü lapot szerkesztette kilencedfél évig. 1872. neje elhalván, ez rendkivül lesujtotta s a kassai jogakadémiához helyeztetvén át, ott egészen elvonultan élt. Pestről távozása után alig jelent meg tőle valami; 1876. küldött be a Fővárosi Lapoknak egy költeményt Ahhoz a kaszás úrhoz címmel, melyben az őt fenyegető halállal gúnyolódik s ezután nemsokára meghalt. Humoros és tréfás dalai, egészséges, bár néha nyers genreképei, magyaros ritmusérzéke, Petőfire emlékeztető modora, a maga idején kedvelt költővé tették. V. ö. Szász Károly (Vasárnapi Újság, 1876, 28. sz.), Concha Károly (Fővárosi Lapok, 1876, 152. sz.), Récsey Viktor (Figyelő, 21. sz.), Károly György Hugó, V. J. irodalmi hagyatékából (Figyelő, I., 1876).
Márk, Jeromos, új-latin költő, szül. Cremonában 1480., megh. 1566 szept. 27. A papi pályára lépvén, római kanonok lett, 1532 óta Alba püspöke. Művei közül (eposzok, tanköltemények) kiemelendők: Christias (Cremona 1535); De arte poetica (Róma 1527); De bombyce (u. o. 1527); De sacchorum ludo (u. o. 1527). Összes műveit Volpi adta ki két kötetben (Padova 1731); egy válogatott kiadása Pozsonyban is jelent meg (2 köt., 1789).
l. Jókedv.
(Vidharr), a skandináv mitologiában Ódin isten fia, aki az erdőben (ó-skand. vidhr) lakik s akire az istenek eleste után vár nagy hivatás.
folyó, l. Bidassoa.