l. Lőpor.
(ejtsd: vjel kasztel) Lajos de Salviac báró, francia történetiró, szül. Párisban 1800 okt. 14., megh. u. o. 1887 okt. 5. Jogi tanulmányainak befejezése után 1818. a külügyi hivatalba lépett és a diplomáciának szentelé magát. 1821. helyettes titkár, 1825. titkár lett a madridi követségnél; 1828. Bécsben működött hasonló minőségben s 1829. mint osztályigazgató a külügyminisztériumba hivták, mely hivatalát a juliusi forradalom napjaiban is megtartá, sőt 1849. előléptetésben részesült. Az 1851-iki államcsíny után elbocsáttatását kérte és ezután egészen tollának élt. 1873. a francia akadémia tagjává választá. Többféle értekezésein kivül, melyek a Revue des Deux Mondesban jelentek meg, a következő művei említendők: Essai historique sur les deux Pitt (2 köt., 1846); Historie de la Restauration (20 köt., 1860-77) és Essai sur le théâtre espagnol (2 köt., 1882). - Öccse Horác (szül. 1802., megh. 1864), a Louvre-muzeumok őre volt és több munkával szerzett nevet. Ilyenek: Les rois de France (1843); Marie Antoinette et la Révolution française (1859) és Mémoires sur le rčgne de Napoléon III (6 köt., Páris 1881-84).
város, l. Arau.
(franc., ejtsd: viel), Franciaországban még e század elejéig is divatban volt húros hangszer, melyet leginkább a vak v. nyomorék koldusok használtak. Szavójában még manapság is lehet vele találkozni, Németországban paraszt- vagy kolduslantnak nevezték el. Olaszországban viola da orba volt a neve. Sodrott bélhúrokkal volt ellátva, melyekből a hangokat kerékdörzsölés által hozták ki; e hangszer a legrégibb vonós hangszer alapjára vezethető vissza. A jelen század folytán a divatba jött újabb szerkezetü kintornák végleg kiszorították a használatból.
l. Vjelun.
(ejtsd: vień) József Mária, francia festő, szül. Montpellierben 1716 jun. 28., megh. Párisban 1809 márc. 27. Natoire tanítványa, 1747 Rómába ment, 1754. a párisi akadémia tagja lett, 1775-1781. a római francia akadémia igazgatója volt, 1789. a király első festője címet nyerte. Egyike volt a legelsőknek, akik a természethez és az ókori művészethez való visszatérést akarták az elfajult rokokó művészet helyébe tenni, de ezt a törekvését csak tanítványa David valósította meg. Művei, p. Daedalus és Ikarus, Hegedülés közben elaludt aggastyán, Szt. Germain és Vince, Játszó amorettek (valamennyi a párisi Louvreban) még a régi és új kor között állanak.
(ejtsd: vien), 1. a Loirenak 372 km. hosszu mellékfolyója Corréze département É-i részében a Millevache fennsíkon, Mont-Odouze (954 m.) lejtőjén erd; átfolyik Haute-V.-be, ahol festői völgyében fölveszi jobbról a Maudeot és St.-Léonard alatt a Tauriont, elhalad Limoges mellett, balról belétorkollik a Briance; Charenteben É-i irányt vesz föl; Consolens alatt V. départementba lép; fölveszi balról Poitiers felől a Claint és Châtelleraultnál az utolsó 74 km.-nyire hajózhatóvá lesz. Indre-et-Loire határán jobbról betorkollik a Creuse. Saumur fölött ömlik a Loireba.
2. V., département Franciaország Ny-i részében, Indre-et-Loire, Indre, Haute-V., Charente, Deux-Sévres és Maine-et-Loire közt, 6970 km2 ter., (1896) 338 114, egy km2-re 50 lak. Felszine nagyobbára sik; legnagyobb emelkedése (Châtelleraulttól Ny-ra) 171 m. Nagyobb részt a V. s mellékfolyói öntözik; csakis D-en folyik a Charente s É-on a Ny-i határnál a Saumurnél torkolló Dive. A hirtelen időváltozásoktól eltekintve, éghajlata enyhe. Néhány terjedelmesebb homokos területtől eltekintve, földje termékeny. Rajta 451 600 ha. szántóföld, 40 690 ha. rét, 43 100 ha. szőllő és 84 400 ha. erdő; földje 1893-ban termelt 1 193 200 hl. búzát, 93 030 hl. rozsot, azonkivül zabot, árpát, burgonyát, hüvelyeseket, gyümölcsöt és bort (1893-ban 521 521 hl., 10 évi átlagban 536 673 hl.). A kövér rétek virágzóállattenyésztést tesznek lehetővé; 1887. volt 34 339 ló, 112 332 szarvasmarha, 369 128 juh és 99 013 sertés, ezenkivül szamarak és kecskék meg szárnyasok. A bányászat szolgáltat jó vasat, ólmot, márványt, malom- és litográf-köveket. A legfontosabb iparágak a vasipar, paszománt-, gép-, bőr- és papirosgyártás. Járásai: Châtellerault, Civray, Loudun, Montmorillon s Poitiers; székhelye Poitiers. A département-t 1791. K-i vagyis felső Poitou részeiből alkották. V. ö. Redet, Dictionnaire topogr. du dép. de la V. (Páris 1881).
3. V., Haute-, département Franciaország Ny-i részében, V., Indre, Creuse, Corrčze, Dordogne és Charente között, 5517 km2 ter., (1896) 375 724, egy km2-re 67,6 lak. D-en és K-en az Auvergnei hegyek két Ny-i ága nyulik be; D-i határa mentén húzódnak el a Limousini hegyek és DK-en a Mont-Gargansban 731 km.-nyire, St.-Yrieixtől ÉK-re pedig a Condamineban 503 m.-nyire s ettől Ny-ra a Chalusben 496 m.-nyire emelkednek. Limogestól K-re a határon a Mont-Larron 622 m. magas; É. felé pedig egy másik hegysor (Puy de Sauvagnac 701 m.), V. és a Gartempe, vagyis Limousin közt szolgál határul. Ny-on van a Charente forrásvidéke a Tardoireral, D-en folyik az Isle a Dronne és Loueval, mig a többi részeit a V. és mellékfolyói öntözik. Az éghajlat hűvös, nedves és változó; a talaj kövér és helyenkint termékeny. A fontosabb mezőgazdasági termékek a búza (1893-ban 380 700 hl.), a rozs (697 500hl.), a burgonya (21/2 millió hl.), kender és repce. A nagy terjedelmü rétek virágzó állattenyésztést tesznek lehetővé. 1887. volt 194 357 db. szarvasmarha, 637 147 juh, 136 779 sertés és 27 639 méhkas. A bányászat szolgáltat vasat, ólmot, rezet, antimont, gránitot és D-en, különösen St.-Yrieix körül kitünő kaolint. Az ipar legvirágzóbb ága a porcellánipar (40 gyár több mint 6000 munkással), továbbá a vasáru-, posztó-, gyapjuáru-, papiros-, facipőkészítés és porcellánfestés (Limogesben). Járások: Bellac, Limoges, Rochechouart és St.-Yrieix; székhelye: Limoges. A département nagyobbára Haute-Limousin s Basse-Marche részeiből alakult. V. ö. Barral L'agriculture, les prairies et les irrigations de la Haute-V. (Páris 1884).
4. V. (Vienna Allobrogum vagy Galliae), az ugyanilyen nevü járás és az egykori Viennois székhelye a Gčre és Rhőne összefolyásánál, amely utóbbi fölött híd vezet át, 31 km.-nyire Lyontól, vasút mellett, (1891) 24 817 lak., vas- és rézkohókkal, gyapjufonással, posztógyártással, selyemszövéssel, bőr- és papirosgyártással, rövid- és üvegárukészítéssel, gabona-, gyapju-, posztó-, vas-, viaszgyertya- és borkereskedéssel, nyilvános könyvtárral, szinházzal és különféle iskolákkal. Kiválóbb épület: a szt. Móricról elnevezett gót székesegyház (XII-XV. sz.-ból) két toronnyal, zöld márványból készített oltárral és a XVIII. sz.-ból való két szép síremlékkel, amelyeket Slodtz Mihály készített. A Gčre jobb partján emelkednek de la Bâtie (XIII. század) egykori erősségnek, bal partján pdig a Pipet-kastélynak romjai, meg a szent szűznek kolosszális szobra. A római korból fönáll még Augustus és Liviának a nîmesi Maison carréahoz hasonló temploma, 27 m. hosszu, 15 m. széles és 17,3 m. magas épület korintusi oszlopsorhomlokzattal és oldalain oszlopcsarnokokkal; továbbá római arkádok és egy 16 m. magas piramis, melyet a körülötte levő négy korintusi arkáddal együtt egy cirkusz szögletkövének tartanak. V. a gallusi allobrogoknak volt székhelye, Diocletianus óta pedig a Provincia Viennensisnek Gallia Narbonensisban. Augustus 6 km. hosszu kőfallal vétette körül; későbben több császárnak is székhelye volt. Gallia a kereszténység bölcsőjét tiszteli benne. 413-534. és 879-1032. a burgundiai királyságnak volt székhelye. 1394. került Franciaországhoz. 1311-12. itt tartotta V. Kelemen pápa azon zsinatot, amelyben a templárius-rendet eltörölték. V. ö. Allmer és A de Terrebasse, Inscriptions antiques et du moyen-âge de V. (6 köt., 1876); Schneyder, Hist des antiquités de la ville de V. (1881).
község Starkenburg hesseni tartományban, vasút mellett, (1890) 5801 lak., szivar- és dohánygyártással, Fürészmalommal.
város Düsseldorf porosz kerületben, a Niers közelében, vasutak mellett, (1890) 22 198 lak., bársonyszövéssel, selyemkelmekészítéssel, továbbá pamut-, vászoncérnafonással és mekanikai gépműhelyekkel. V. ö. Schroeteler, Die Herrlichkeit und Stadt V.
(Lac de quatre Cantons vagy de Lucerne), Svájc egyik legszebb hegyi tava, Uri, Schwyz, Unterwalden és Luzern közt, 437 méternyi magasban. A szabálytalan alaku tó hét medencéből áll: a legdélibb az Uri-Rothstock lábánál fekvő Urni-tó, amelynek sziklás partjai a svájci hős hagyományoknak klasszikus talaja s amely a Tödi- s Damma-csoport ágai közt a Reuss torkolatától É. felé Brunnening nyulik, ahol egy szűk tószoros a Ny. felé vonuló, a Rigi és az Unterwaldeni-hegyek közt elterülő Gersaui tóval köti össze. Ebből a Vitznauer Stock és Bürgenstock nyulványai, a két «orr» közt alig 800 m. széles szoros visz É. felé a Weggisi-tóba, amely a Rigi s Brügenstock közt fekszik és amelyből ÉK. felé a Luzerni- s DNy. felé pedig a két medencére osztott Alpnachi-tó ágazik ki. Ez a négy tómedence egy ferde keresztet alkot, melynek közepe Kreutzrichter nevet visel. Azon öböl, amely Beckenried mellett van, a Bouchsi-öböl. A tó hossza a Reuss torkolatától annak kifolyása helyéig 37 km., az Alpnachi-tó végétől a Küssnachtinak végéig 17,5 km. Az egyes medencének szélessége 1-6 km.; összes terület: 113 km2, a legnagyobb mélység 214 m. A tó vize tiszta; az Urni-tóban sötétzöld, amely szin É. felé lassan kékké válik; halakban igen gazdag. A hőmérséklet a mélységben 4-6°, a felszinen nyáron 18-26°. Történelmi időkben soha sem fagyott be. A Reusson kivül beleömlik a Muota, az Engelbergi- és a Sarni-Aa. A forgalom rajta igen élénk. Partjain a nagyobb helységek Uriban: Flüelen; Schwyzban: Brunnen, Gersan és Küssnacht; Nidwaldenben: Beckenried, Buochs és Stansstad; Luzernben: Luzern, Vitznau s Weggis. V. ö. Brlepsch, Luzern, der Vierwaldstätter See und die Urkantone (Luzern 1879); Hardmeyer, Der Vierwaldstätter See (Zürich 1884); Schleicher, Am Vierwaldstätter See (Luzern 1889); Türler, Der Vierwaldstätter See u. sein Ufer (Weggis 1890).