l. Áram és Elektromos áramgerjesztés.
Midőn egy ipari vállalat egyes fogyasztóknak egységáron szállítja a villamos áramot, akkor a fogyasztott árammennyiség mérésére fogyasztásmérőket, u. n. számlálókat v. áramórákat kapcsolnak be a fogyasztóhoz vivő áramvezetékbe. Egyik legelső ily fogyasztásmérőt mutat 1. ábránk. Edison ezen szerkezetében az áram kémiai hatását használta fel. Az áram a védőszekrényke felső részében levő két üvegpoháron haladt át.
A két pohár mindegyikében két cinklemez állott egymással szemben és e lemezekre csapta ki az átmenő áram a kénsavas cinkoxidból a cinket. Mivel a kicsapott cink súlya arányos az átmenő árammennyiséggel, a feszültség pedig az ily hálózatokban lehetőleg állandó, a fogyasztott áramot a cinklemez súlynövekedéséből meg lehetett állapítani. Két poharat ellenkező mérések eszközölhetése végett alkalmazott Edison. A szekrény alsó részében látható zegzugos fémöntvényből készült pánt az oldatban hőmérsékletváltozások folytán létrejövő ellenállásváltozásokat volt hivatva kiegyenlíteni, ha pedig a hőmérséklet annyira süllyedt, hogy ezt a fémszalag kiegyenlíteni már nem tudta, összehúzódása közben az alatta levő izzólámpát kapcsolta az áramkörbe és ennek melege aztán a normális hőfokra emelte a hőmérsékletet.
[ÁBRA] 1. ábra. Edison-féle villammérő óra.
[ÁBRA] 2. ábra. Bláthy árammérője.
[ÁBRA] 3. ábra. Bláthy árammérője.
[ÁBRA] 4. ábra. Thomson árammérője.
[ÁBRA] 5. ábra. Thomson árammérője.
Mivel e készülék mégis figyelmes gondozást igényel, csakhamar sok más fogyasztásmérőt alkalmaztak, a legtöbb óraművel van összeköttetésben, amely azután vagy állandóan, vagy csak bizonyos időszakokban jegyzi fel vagy veszi fel számláló műve az áramerősséget. Az Áron-féle fogyasztásmérőben rendes órának az ingája elektromágnes és ez az áram behatása alatt viszatartva késik. A késés mérve a fogyasztott árammennyiséggel arányos lévén, csupán e késést kell számlálómüvön leolvasni, hogy a fogyasztást megállapíthassuk. Váltóáramfogyasztás mérésére alkalmas Bláthy árammérője, melyet 2. ábránk felülről és oldalt nézve vázlatosan, 3. ábránk pedig képben mutat. Az EE függélyes tengely A fémkorongja a P és Q elektromágnes indukáló hatásának van kitéve. A P elektromágnest a fő áram gerjeszti és igy annak hatása az áramerősséggel arányos, mig a Q elektromágnes nagy ellenállással mellékzárban van és igy hatása a feszültséggel arányos, minkét mágnes tehát a korongra az áramenergiával arányosan hat indukálólag, minek folytán az forgásba jut. Forgás közben azután a fémkorongban, mivel a mágneses térben mozog, újból indukált áramok keletkeznek, melyek a forgást fékezik.
További fékezésre a Z állandó mágnes szolgál. Mivel a korong forgási sebessége az áthaladó áramenergiával arányos, csupán a fordulatok számát kell számlálni, mint az EE függőleges tengely végtelen csavaráttétellel számlálómüvön mutat. Igy tehát a számlálómü adatai közvetlenül szolgáltatják a bizonyos időben fogyasztott árammennyiséget. A 4. ábra vázlatosan és az 5. ábra képben mutatja Thomson Elihu áramfogyasztásmérőjét, amely ugy állandó, mint váltó áram mérésére alkalmas. A számláló kis elektromótor, melynek mágnesei a fő áramkörbe, armaturája pedig a fogyasztó körben mellékzárban van kapcsolva. Igy a létrejövő forgás sebessége a fogyasztott áramenergiával arányos és a fordulatok számát a függőleges tengely végtelen csavaráttétellel számlálómüvön mutatja. A tengely forgásának fékezésére D fémkorong van, amely állandó mágnesek sarkai között forog.
oly készülék, amellyel távolról hallható jelzést adunk. Legelterjedtebb alakja a házi jelző vagy házi csengetyü. L. Billentyü.
l. Postai helyi szolgálat.
l. Elektromos ellenállás.
l. Elektromos eloszlás.
l. Elektrodinamométer.
l. Elektromos potenciál.
l. Elektromos feszültség.
l. Elektromos gépek.