Dávid, flandriai festő, szül. Mechelnben 1578., megh. Amsterdamban 1629. Atyjának v. Fülöpnek volt tanítványa és az idősb Brueghel Péter hatása alatt is állott. Festményei, (erdei és falus jelenetek, néha bibliai történetek) erőteljes, élénk szinezetüek és a tájéképi rész túlnyomó bennök. Rendkívül kedveltségnek örvendtek és a korabeli legjobb rézmetszők reprodukálták őket. A legkiválóbbak: Krisztus útja a vesztőhelyre, hatalmas sziklás tájjal (augsburgi muzeum); a hires Falusi búcsu (több változat: hamburgi műcsarnok, braunschweigi muzeum, bécsi Harrach-féle képtár stb.); Rablójelenet (nantesi muzeum); Vadászok átkelése a folyón (szentpétervári Ermitage).
Frigyes Lajos Vilmos Fülöp báró, német államférfiu, szül. Mindenben 1774 dec. 23., megh. 1844 dec. 2. Tanulmányait marburgban, Erlangenben és Göttingában végezte s 1795. a közszolgálat terére lépett. 1803. az aurichi, 1804. pedig a münsteri és hammi kerületi kamara elnökévé neveztette ki. Midőn 1806. a franciák Poroszországot ellepték, V. Angliába költözött, hogy ott szolgálja hazája érdekeit. A tilsiti béke után a potsdami kormány elnökévé neveztetett ki, de 1810. elbocsájtatását kérte és visszatért szülőföldjére. Itt irta meg hires művét: Über die Verwaltung Grossbritanniens (Berlin 1816). 1813. Vesztfália polgári kormányzójává neveztetvén ki, nagy tevékenységet fejtett ki a honvédség és népfelkelés szervezése körül. A II. párisi béke után (1815) az újjonan szervezett Vesztfália főelnökévé tették, 1817. pedig államtanácsossá s 1825. v. b. t. tanácsossá. Most kezdődött tulajdonképen nagy és közhasznu munkálkodása: műutak készítése, folyók hajózhatóvá tétele, csatornázások; továbbá a földesurak és parasztok közti viszony rendezése, közigazgatási kérdések sikeres megoldása, tanítóképző intézetek alapítása és szervezése és sok más vették igénybe sokoldalu ismereteit. Ezen időből való Über die Gemeinheitstheilung c. műve is. 1857. honfitársai Hohensyburg hegyén (Dortmund mellet) 30 m. magas toronyszerü emléket emeltek számára. V. ö. Bodelschwingh, Leben des Fr. von V. (Berlin 1853).
l. Kötbér.
1. Alajos, kat. áldozópap, tanár, egyházi és szépirodalmi iró, szül. Pélyen (Heves), 1839 jun. 12. Középiskoláit és a teologiát Egerben végezte. Pappá szentelték 1863. Több helyütt való káplánkodás után 1868. egri főszékesegyházi hitszónok és tanítóképzőintézeti tanár. Jelenleg ugyanez intézetnek igazgató tanára és a középiskolai hittanárokat képesítő vizsgáló-bizottság tagja. Irodalmi munkássága széles terjedelmü. Munkatársa volt az Egernek, sokat irt a Religióba, Kelet népébe és több más lapba és folyóiratba. Önálló művei: Ünnepi egyházi beszédek (Eger 1877); Vasárnapi egyházi beszédek (u. o. 1880); Vasárnapi és ünnepi egyházi beszédek (u. o. 1882); Vasárnapi és ünnepi egyházi beszédek (újabb sorozat u. o. 1885). Igen sok elbeszélést irt, melyek az egri Népujságban, a Legényegyleti Olvasótáborban s az Egri naptárban jelentek meg; Külön: Népélet (beszélyek, Eger 1871); Mezei virágok (beszélyek a nép számára, u. o. 1875) stb. V. ö. Koncz Á., Egri egyházmegyei papok az irodalmi téren.
2. V. Ambró, ciszterci rendü áldozópap, egyházi iró, szül. Székesfehérvárott 1843 szept. 25. A rendbe lépett 1860 szept. 17. Pappá szentelték 1867 okt. 2. Tanár volt Egerben, 1877. Pécsett; 1880. esztergári lelkész és tanár a zirci hittudományi intézetben, 1881. újoncmester, 1883. tanár Baján, 1884. Székesfehérvárott, 1887. könyv- és levéltárőr Zircen. 1889-től betegsége miatt nyugalomban. Önálló művei: Keresztény kath. vallástan (2 köt., Eger 1874, több kiadást ért); Keresztény kath. erkölcstan (u. o. 1875, több kiadást ért); Keresztény kath. egyháztörténelem (u. o. 1879). Ezeken kivül több értekezés a székesfejérvári ciszterci rend főgimnáziumi értesítőjében és a Religióban. V. ö. Békefi Remig, Emlékkönyv.
1. (Vindava, Vente), 309 km. hosszu folyó Oroszország ÉNy-i részében, Kovno kormányzóságban, a litván fensíkon ered, átfolyik Kurföldre és V. városánál a Keleti-tengerbe szakad. Vizkörnyéke 11 299 km2. Csak alsó részében hajózható. - 2. V. (Vindava, Wentes-Pils), az ugyanily nevü járás székhelye Kurföld orosz kormányzóságban, a V. torkolatánál, a Keleti-tenger partján, (1893) 6897 lak., használattal, hajóépítéssel, elénk iparral; tengeri fürdőkkel. A kikötő mély és csaknem egészen jégmentes. 1894. a kivitel értéke 2,5 millió, a bevitelé pedig csak 197 494 márka. 1893. érkezett 213 hajó 38 058 tonna, távozott 212 hajó 38 345 tonna tartalommal.
északnyugaton a legszélső a rómaiak dunai provinciái közül. Olyan apró volt, hogy Raetiával egy kalap alá fogták. határai voltak: északon a Danuvius (Duna) és Germánia; keleten az Aenus (Inn) és Noricum; délen Raetia és Noricum; nyugaton a galliai helvétek. A mai földrajzban ennek a területnek megfelel: észak-keleti Svájc; Badennek, Tyrolnak és Württembergnek egyes részei. A Lucus Brigantinuson kivül (Bodeni tó) a következő vizei voltak V.-nak, melyek mind az Alpesekből fakadtak és a Dunába ömlöttek: Hilara (Iller), Guntia (Günz), Licus (Lech), Isara (Isar) és Aenus (Inn). Jelesebb városok: Augusta Vindelicorum (Augsburg) a főváros, Arbor Felix (Arbon), Batava Castra (Passau), Regina Castra (Regensburg), Sorbiodurum (Straubing) és Cambodunum (Kempten). Lakosai a vindelikek (vindelici) kelták és rhaetia őslakóinak rokonai voltak. Több törzsre szakadtak, jelesül: nyugaton brigantii Brigantium várossal (ez idő szerint Bregenz); északon Runicates, Leuni, Consuanetae és breuni (a mai Brenner hegy táján). V.-t Augustus két mostohafia tette római provinciává Kr. e. 15.
(lat.), a római jogban a tulajdon visszakövetelése; vindikácionális kereset a. m. tulajdoni kereset (l. Rei vindicatio). Vindikálni a. m. mint maga v. más részére valamit igényelni, valamely dolog kiadását követelni.
(Vindhya-hegység), a Gangesz torkolatától Gudserát-félszigetig elnyuló 470-1350 m. magas hegység Elő-Indiában. Mivel két végével a K-i és Ny-i Gathoz (l. o.) csatlakozik, a Dekán-fensík északi szegélyének tekintik. Hindosztán felé esik a meredekebb lejtője.
Bécs régi latin neve.
(lat.) a. m. szőllőtő, borág; a rómaiaknál fából készült, hordozható sátor, körülbelül öt méter hosszu, mely az ostromnál arra szolgált, hogy a földhányással elfoglalt katonákat megvédje.