(növ., virágampolna, virágcsillár), élő virággal díszített s terembe stb. felfüggesztett, drótból v. másból font virágkosár. A V.-be való növények (ampolnavirág, függővirág) csüngő termetüek. Ágaik a V.-ből lecsüngnek, ha dúsak, a virágkosarat egészen eltakarják. A függővirág néhol a természetben magától is jelentkezik (csüngő vad szőllő). A meredek sziklák falát gyakran szép csüngő virág lombozata díszíti, p. hazánkban a Campanula crassipe a Kazán völgyét, a Linaria cymballaria Fiume tuneneljét. Szabad falra való továbbá a sarkantyúka, Petuniák, a Mesembryanthemum, Fuchsiák, a Galeobdolon luteum, Thunbergia alata. Zárt kosárfélébe a Saxifraga sarmentosa, Fragaria Indica, Tradescantia Guyanensis, Pelargonium peltatum, Achimenes cupreata, Cereus flabelliformis, Cordyline vivipara, Disandra prostrata, Myrsiphyllum asparagoides, tarkalevelü borostyán. A V. gondozása nem könnyü, de kellő figyelemmel mégis megóvhatjuk. Szabályszerü öntözés, gondoskodás, hogy a viz lefolyhasson, a kellő fény eltalálása a legfőbb dolog. Nagyon ajánlatos, hogy a V.-t ugy akasszuk fel, hogy öntözéskor vagy tisztogatáskor keréken szaladó zsinóron könnyen leereszthessük. A V. kosarába gyakran bádogbéllést teszünk, vagy a gazdag lombozatu növényt a cserépjével tesszük a virágkosárba. A V.-rel díszített szobába sok tiszta levegőt és világosságot bocsássunk. Ez táplálja és meghosszabbítja a virág életét. A szoba porától is meg kell védeni s a bádogedény vizét meg ne hagyjuk savanyodni. A V. a szoba levegőjét tisztítja. A V.-be való virágnak dísz- és dúslombozatunak kell lenni, bőséges és szapora hajtató képessége legyen. A V. tarkaságától óvakodjunk, inkább csinos, tetszetős alakjával hasson, mint a cifrasággal. V. ö. Borbás, A V. (Természettudományi Közlöny, 274. füzet).
Poprádhoz tartozó fürdőtelep Szepes vármegyében, 688 m. tenger feletti magasságban. Kedvelt nyaralótelep, fenyőfürdővel, szép fenyvesek közepette. A telep Poprád város tulajdona.
(növ., inflorescentia, anthelmium, virágállás), a virágoknak a szár vagy az ágak hegyén, vagy a levél tövében fakadó, virágzó hajtásra való törvényszerü csoportosulása. A V.-ot alkotó virágok rendesen apróbb levél tövéből (hegyelevél, murva, bractea) sarjadnak. A hegyelevél a V.-ot a növénynek egyéb részétől élesen elkülöníti, és a hegyelevél tája alakul belőle. A V. alatt nagyobb, gyakran szines levél lehet (virágburok, nárcis, tölcsérvirág, hársfa, a hagymáé páros is lehet) mint az egész V. pólyája. Az egyes virág alatt nagyobb vegeteativ, zöld levél már azért sem lehet, mert különben a nagy levél a V. folytonosságát megszakítja s külön virágokra osztja, mint p. a salamonpecsétjén láthatjuk. A V. leggyakrabban az ágnak virágzó vége. Ha a virág csak magánosan fakad, V.-nak nem mondható, hanem csak magános virág (tulipán, pipacs, mák stb.). A V. hegyelevelei rendesen satnyásak, eltörpült levelek, többnyire hasítatlan, nyeletlen levélkék, hüvelyke vagy pikkely; némelykor azonban szines is (kosbor, Salvia memorosa és más, kivált kerti zsálya), a virág alatt rövidebb vagy hosszas ideig, sőt egész a gyümölcs megérleléseig is fenmaradhat, v. hamar lehull, némelykor (mint ablasots) meg sem jelenik, ugy hogy az egész V. levéltelen, mint p. a keresztesviráguaké. A virág nyelén gyakran még 1-2 kisebb levélke is van, de a tövéből sem virág, sem más nem fakad. Ez az előlevél (bracteola). A hegyelevéltől a helyzete különbözteti meg, mert a virágnyélen, a virág alatt van (ibolyáé páros, a szegfűé keresztesen átellenes), sőt a V. alján is lehet. Egy virágot vagy V.-ot egy vagy két előlevél, valamint különböző formáju hegyelevél előzhet meg. Ezekből különböző képződmény származik, amelyet már régóta külön névvel jelölnek. Ilyen a szegfű kehelypikkelye, a hársfa zászlója, az aroideák és hóvirágfélék virágburokja. Ha a V.-ot nagyobb számu, egymáshoz közel levő, tehát örves vagy sűrű spirális helyzetü hegyelevelek előzik meg, az egészet gallérnak (involucrum) nevezzük, p. az ernyő-V. alatt, ellenben a kis ernyők alatt levő apró levélörvet gallérkának (involucellum) mondjuk. A fészkesek meg a hélyakőtfélék fészekpikkelye vagy örvlevele, a mályvafélék külső kelyhe, a tölgyfélék makkcsészéje, mely a termővirágot vagy V.-ot fogja körül, a bükkfa bozontos makkfedője, a mogyoró zöld gubája stb., mind ilyen képződmény.
Némelyek, mint legegyszerübbet, a magános virágot is V.-nak tekintik, a Vincáé a levél tövéből, a basarózsáé a szár vagy az ág tetején fakad (flos terminalis). A szárnak az a tagja, mely a virágot viseli, virágnyél vagy kocsán (pedunculus), s a virág ennek kifejlődése v. törpültsége, vagy hiánya szerint, nyeles (kocsános, flos perdunculatus) vagy nyeletlen (flos sessilis). A V.-nak közös elágazását csumának v. csutkának (ramificatio inflorescentiae) mondjuk (szőllőcsutka). A magános virág után, p. a gyólaorrnak kétvirágu V.-a van. A több virágból egyesült igazi V.-nak egész sereg formája van:
I. Egyszerü V. (inflorescentia simpex) az, amelynek közös tengelyéből (V. tengelye, axis inflorescentiae v. rachis) eredő kocsánjai (melléktengely) egy-egy virággal végződnek, tehát újra el nem ágaznak. Ezeket ismét két sorozatra osztjuk. Az egyiknek oldalágai száma határozatlan, a fő tengelyt többnyire nem zárja be virág, tovább növekszik, ezért az ilyen V. határtalan. A virágok nyilása majdnem mindig a középpont, illetőleg a csúcs felé halad (inflorescentia centripetalis), tehát a szélső v. alsó virág a legidősebb, a következő mind fiatalabb, s a legfelős vagy legbelső a legfiatalabb. Ez a fürtszerü V. (infl. botryoides v. racemosa). Más V. melléktengelyeinek a száma határozott, rendesen 2 vagy 1, ritkán több (többes bog); a fő tengelyt virág zárja be, tehát határolt és a melléktengelyek egyenlő értéküek, a fő tengely virágai alul ugyanazon magasságból nőnek ki, s mindegyik megint virággal záródik és többnyire hasonló módon ágazik szét, csak kevés virág esetén marad ágatlan. A V. kinyilása a középpontból indul ki, a középső v. legalsó virág a legrégibb, ez nyilik ki legelőbb, azután követi a következő elágazást bezáró virágoknak a kinyilása és halad kifelé (inflorescentia centripetalis). Ez a bogas vagy bog-V. (l. o.). A fürtszerü V. alakja a füzér, a barka, a vastag tengelyü törzse, a fürt, megnyúlt főtengellyel, a fészek-V., a gömb-V., a lepény-V., serleg-V., az ernyő megkurtult fő tengellyel, a bogasé az álernyő, csembők-V. stb., melyeket a maguk helyén már külön ismertettünk.
II. Az összetett V. (infl. composita) ugy támad, hogy a V. fő tengelyéből kiágazó elsőrangu melléktengely (ág) elágazik és újabb kisebb V.-ot (unfl. partialis) fakaszt. Itt azonban nemcsak az egynemüek és egynevüek kapcsolódnak egymással (fürt fürttel, őzbog őzboggal), hanem különnemüek is, p. az ernyő az őzboggal, fürt az alernyővel (bogas fürt, cymobotrys), a füzér a csigafürttel stb. az összebonyolódás itt akkora, hogy minden cseljét elő nem sorolhatjuk. Gyakoribb alakja az ágbog (buga, panicula), az ecset-V., a kalász, az összetett ernyő (l. Ernyő), az összetett fürt, a viráglomb (thyrusI, mely nagyon gazdagon elágazó, számtalan csillongból alakult fürt-V.
(Phanerogamae a. m. láthatóan termékenyítők, Anthophyta, nyilván-nőszők Diószegiéknél, Embryophyta siphonogama, Spermophyta), a növényországnak negyedik és utolsó köre. L. Csirás növények.
(növ.), a flóra szóra, vagyis bizonyos vidék összes növényzetének ismertetésére csinált helytelen műszó (p. Pest vármegye V.-a). L Flóra.
Rudolf, német orvos, szül. Schievelbeinben (Pomeránia) 1821 okt. 13. Orvosi tanulmányait Berlinben végezte, azután alorvos lett, majd 1844. a Charitében Froriep Róbert asszisztense, kinek 1846. véglegesen utóda lett. 1848. az akkori kultuszminiszter megbizásából Felső-Sziléziában tanulmányozta az ott dühöngő tifuszjárványt, amelyről kimerítő tudósításokat irt. Miután reformjavaslataival a kormánynak kényelmetlen lett, állásától megfosztották. Azután Würzburgba ment mint a kórboncolástan rendes tanára, de már 1856. visszatért Berlinbe mint a kórbonclástan, az általános kór- és gyógytan tanára és az új kórtani intézet igazgatója. Würzburgban tagja volt a Verhandlungen der phisical-med. Gesellschaft szerkesztőségének, ezenkivül szerkesztette a Handbuch der spec. Path. u. Therapie-t. 1859. a norvég kormány megbizásából a leprát tanulmányozta Norvégia nyugati tengerpartján, 1861 óta a berlini városi tanács tagja, 1862. a porosz képviselőházba beválasztották, 1880 óta tagja a német birodalmi gyülésnek is. A m. tud. akadémia 1873. választotta kültagjává. A közegészség terén sok áldásos intézménynek volt részint megalapítója, részben támogatója. Kiváló kutatásokat végzett az archeologia terén, ahol nagy eredményeket mutatott fel. Főbb munkái: Die Cellularpathologie in ihrer Begründung auf physiol. und path. Gewebelehre (Berlin 1858, 4. kiad. 1871, majd minden európai nyelvre fordítva), egyszersmind első kötete a Vorlesungen über Pathologie c. művének, melynek második, harmadik kötetét és negyedik kötetének első felét Die krankhaften Geschwülste c., de be nem fejezett munkája teszi (u. o. 1863-67); Tanulmány a trichinákról (u. o. 1865, 3. kiadás 1866); Az éhség-tifuszról (1866); A chlorosisról és a vele összefüggő a véredényekben előforduló rendellenességekről, főleg az endocarditis puerperalisról (a berlini szülésztársulatban tartott előadás, u. o. 1872); Boncolási technika (1876), 2. kiadás 1883; A tudomány szabadsága modern államban cimü művét Bakody Árpád fordította magyarra (Budapest 1878). Azonkivül még számos cikke jelent meg a különböző orvosi szakiratokban. Megdöntötte Rokitansky Krasenlehre címen ismeretes elméletét a betegségek okairól, ugyszintén Cruveilhier nézetét a flebitiszről, alapvető tant alapított meg a leukemiáról, trombozisról, emboliáról és fertőzésről; mint első figyelte meg az emberi sejtek összehúzódási képességét, ő fedezte fel az agybeli véredények hüvelyét. Bizonyította, hogy a vörös vérsejtek csak utólag kerülnek a már kész sejtbe, ő adta a szürke agyállomány újképződményeinek első világos képét; kimutatta, hogy trichinózus hús élvezete közvetlenül is fertőzhet; megállapította a különbséget a dysenteria és enteritis dyphteritica között. Nagyon hozzájárult, hogy a városok tisztításáról a néezetek tisztázódtak; felderítette okait a rachitisznek, a kretinizmusnak; megtámadta Pettenkofernek sok állítását és nézetét a kolerajárványra nézve stb. Cellulár-patologiája, melyet ő biologiai elvnek tart, általános elterjedésnek örvend és amellyel szilárd alapját vetette meg a patologiának, melyet a kutatás legújabb eredményei sem ingathattak meg, sőt Rokitansky is követője lett. 1897 nov. 50 évi jubileumát ülte meg.
(Vörts-järve), 35 km. hosszu és legföljebb 12 km. széles tó Livonia orosz kormányzóságban, 33 m.-nyire a tenger szine fölött, 276 km2 területtel. Az alsó Embach vezeti le a fölös vizét a Peipuszba. A felső Embach és a Tennaszilm ömlenek belé.
(Vircsolog), kisközség Bihar vármegye élesdi j.-ban, (1891) 781 oláh lak., mészégetővel és kőfejtővel.
(ejtsd: vir), 1. Normandia 132 km. hosszu parti folyója, a Souleuvre fölvétele után Ny.-nak fordul, elfolyik St.-Lő mellett; már mint hajózható folyó határul szolgál La Manche és Calvados közt és Issigny alatt, ahol még az Auret veszi föl, a Seine-öbölbe torkollik. - 2. Vire, az ugyanily nevü járás székhelye Calvados francia départementban, a Vire fölötti magaslaton, vasút mellet, (1891) 6635 lak., jelentékeny posztógyártással és papirosmalmokkal; kereskedelmének fő cikkei a vászon és a környék hires gránitja; szinházzal és különféle iskolákkal.
l. Államköltségvetés.