Visi

Imre, publicista, szül. Nagyatádon (Somogy) 1852 dec. 26., megh. Budapesten 1889 dec. 24-én. Iskoláit Kaposváron s Nagyszombaton végezte, majd a pécsi jogakadémia, később a budapesti egyetem hallgatója lett, ahol jogi tanulmányai folytatása mellett filozófiai előadásokat is hallgatott. 1872-73-iki deákévei alatt alapította meg többek társaságában a tudomány- és műegyetemi olvasókört. Hirlapirói pályáját már 17 éves korában kezdette. Kisebb dolgozatai már 1868 óta jelentek meg a Pesti Napló, Reform, Hon és az üstökös hasábjain. 1871. a Hon rendes belmunkatársa lett, egyidejüleg a szabadelvü párt néplapját, a Magyar Népvilágot is szerkesztette, ugyszintén a Nagy Tükör c. élclapot is. Midőn a Hon és az Ellenőr Nemzet cím alatt egyesültek: e lapnak előbb szerkesztőhelyettese, majd felelős szerkesztője lőn. 1884. az abrudbányai, 1887. a budapest-józsefvárosi kerület választotta képviselőjének. A képviselőházban számos bizottságnak volt tagja. A magyarországi hirlapirók nyudijintézete neki köszönheti megalapítását, melyet V. már 1871. sürgetett, de amely csak 1881. jött létre. V. az intézetnek eleinte titkára, majd alelnöke lett. Tisza Kálmán 10 éves miniszterelnöki jubileumára megirta annak életrajzát; ezen évben jelent meg tőle Memor álnéven Tiz esztendő c. politikai tanulmány. Verne Gyula és Turgenyev munkáiból többet fordított magyarra, továbbá a nemzeti szinház számára a Daniseveket s Klatzkó Julián lengyel publicista Két kancellár c. (Gorcsakov és Bismarckról szóló) tanulmányát.

Visibilis

(lat.) a. m. látható.

Visičre

(franc., ejtsd: vizier) a. m. 1. sisakrostély (l. o.), 2. csákóellenző (l. Csákó), 3. célgomb (l. o.).

Visi inertiae

(lat.) a. m. tehetetlenség (l. o.) és Mozgási törvények.

Visio

l. Álomlátás és Látomány.

Visitatio

(lat.) a. m. megvizsgálás, meglátogatás; V. canonica, l. Egyházlátogatás; V. liminum, l. Pápa.

Visite

(franc., ejtsd: vizit) a. m. látogatás.

Visk

nagyközség Máramaros vármegye huszti járásában, (1891) 4054 magyar és rutén lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Itt a felső-magyarországi bánya- és kohóműrészvénytársaságnak ólomércbányája van. Hozzá tartozik Visk-Várhegy (l. o.) fürdő.

Visk

(Viska), 1041. és 1045. a Péter király elűzésére szított forradalomnak egyik fő embere, aki első sorban sürgette Szár László fiainak visszahívását. Péter azonban fölfedezte a második összeesküvést s a részesek közül többetvfelakasztatott vagy megvakíttatott; ugy látszik köztük volt Visk is, mert már nem említik 1046., midőn a forradalom győzött.

Vissovci

politikai község Verőce vármegye diakovari járásában, (1891) horvát-szerb, német és magyar lakossal.


Kezdőlap

˙