orosz mérték = 21,67 ha.
kisközség Szatmár vármegye mátészalkai j.-ban, (1891) 1534 magyar lakossal.
Mihály, szerb nemzetiségü magyar költő, különösen dal-, epigramm-, mese- és episztolairó; szül. Egerben 1778 aug. 26., megh. Pesten 1829 szept. 29-én. 1796. Budára jövén tanulmányai folytatására, itt Tóth Farkas tanára részéről buzdításban s kitüntetésben részesült. A bölcsészeti tanfolyamot az egri liceumban, a jogit a pesti kir. egyetemen végezte s 1801. kir. táblai jegyző, 1803. pedig okleveles hites ügyvéddé lett, mellékesen szivesen s örömest foglalkozva az irodalommal, melynek akkori vezérférfiaival, az öreg Virág Benedekkel, Horvát Istvánnal, Kisfaludy Károllyal stb. szoros barátságban élt, kiket vendégszerető asztalánál gyakran megvendégelt. 1797 óta nyert útmutatást s további buzdítást a magyar irodalom további művelésére Pápaytól, akkor a magyar irodalom tanárától az egri liceumban, s első nyomtatott kisérlete volt egy ódája Orczy József báró halálára (Pest 1804). Nagy tetszéssel fogadtatott szép episztolája Horvát Istvánhoz (az Erdélyi Muzeum I. kötetében) s még ismertebbé tették nevét Meséi és versei (Pest 1817, 8-r.). Azontúl sok dalt, életbölcsészeti költeményt, epigrammot és mesét adott ki a Hasznos Mulatságokban, Aurorában s Hebében és a kor divatos zsebkönyveiben. A tiszta magyar hazafi érzelmü szerb nem szünt meg faját szeretni s ő volt az első, ki a magyarokkal a szerb költészetet e nyelvü balladák és népdalok jeles fordítása útján ugyanazon folyóiratokban és a Minervában megismertette. Maga is irt szerb eredeti költeményeket. Munkás részt vett azon országos választmányban, mely a magyar tudományos társaság alaprajzának kidolgozására József nádor által, országgyülési megbizásból, Teleki József gróf elnöklete alatt kiküldetett. A lelkes szerb-magyar emlékének ünnepét ültük 1878., születése százados évfordulóján, melyet az az évi lapok bőven leirnak.
igen becses magyar nyelvemlék; kis nyolcadrét alaku, belül hézagos és hátul csonka papiros-kódex, mely elejétől végig egy kéztől származik. Irója, illetőleg másolója valószinüleg klarisszaapáca volt. Készülése éve 1525, mely a kódex 103. lapján számokkal van följegyezve. Tartalma: új szerzetesek regulája és imádságok. Fölfedezte Vitkovics Mihály Egerben 1803., s róla viseli nevét. Jelenleg a nemzeti muzeum tulajdona, ahol «Szt. Bonaventura szerz. új regulája, 1525. Vitkovics» fölirattal, Duod. Hung. 8. jelzet alatt őrzik. A kódex 72. és 73. lapja közötti hézagba az újabban fölfedezett 12 lapnyi Miskolci töredék teljesen beleillik, amel nem lehet egyéb, mint e kódexnek egy különvált töredéke. L. Miskolci kódex.
István, Sopron vármegye főadószedője, szül. a sárvári várban 1612. dec. 20-án, hol atyja János Nádasdy Pál gróf kedves udvarbirója volt, megh. 1670 febr. 13. Iskoláiból kikerülve Nádasdy grófnak volt egy ideig titkára, 1636. Sopronban telepedett meg, ahol mint ügyvéd kiváló tehetségével a közfigyelmet csakhamar magára vonta s a város 1638-ban jegyzőül választotta. 1646-ban a város követül küldte az országgyülésre, mely országgyülésről tőle napló is maradt fenn (v. ö. Kovachich, Scriptores rerum hungaricarum minores I.). 1647-ben Sopron vármegye főadószedőnek választotta, majd 1655-ben az országgyülésen a vármegye általa képviseltette magát. Mint a lutheránus vallás hive nagy tevékenységet fejtett ki hitfelei érdekeinek előmozdításában, akik igen gyakran fordultak hozzá ügyes-bajos dolgaikban. Zrinyi Miklósnak, a költőnek udvari embere és titkos tanácsoda volt. V. tudományosan képzett ember volt, aki tudományos intézetekre és azok növendékeire is sokat költött, sok szegény fiut neveltetett a külföldön s hazai főiskolákban és egyike volt az eperjesi ág. ev. kollégium alapítóinak. V. az anyagiakban is sokra vitte. V. benne volt a Wesselényi-féle összeesküvésben is; folyton utazott az országban s mindenütt hevesen izgatta Lipót ellen a protestánsokat s midőn 1666. hallotta, hogy Lipót Trencsén vármegyén keresztül fog utazni, elhatározta, hogy egy pár elszánt emberével Lipótot elfogja s Kaszaváron fogva tartja mindaddig, mig a protestánsok követeléseinek eleget nem tesz. Tervének kiviteléhez 500 embert kért Zrinyi Pétertől, de ez kérését megtagadta. Meghalt még az összeesküvők elitélése előtt. Örökösei - V.-nek a Wesselényi-perben való részvétele miatt - megidéztettek és vagyonuk elkoboztatott. Utódai ma is élnek. Érdekes leveleit a m. tud. akadémia történelmi bizottsága adta ki 1871. a Magyar Történelmi Tár XV. kötetében.
spanyol város, l. Vittoria.
a hajóárbochoz vagy a vitorlafához erősített és kifeszített (tárt) kisebb-nagyobb felülettel biró vászondarab, mely a szél erejének kiaknázása mellett a hajónak mozgási és mozgadozási képességet kölcsönöz. A V.-t erős vászonból készítik három- vagy négyszögalakban, széleit pedig egy kötélhez varrják. Ezen kötelet szegélyzőnek nevezik és pedig helyének megfelelőleg alsó, felső vagy vitorlafa- és oldalszegélyző. A V.-széleknek belső vágatát vitorlahajlatnak, alsó végeit szarvaknak, a felső végeket felső szarv vagy bütüknek hivják. Ezen elnevezésben csak a tarcs-V.-knál van némi eltérés. A V.-k alakja szerint megkülönböztetnek: vitorlafa-V.-kat, melyek a vizszintesen fekvő fákra öltve, a szél irányához mért állásaikban a fékek által szabályoztatnak; rúd-V.-kat, melyek kifeszítése és szélnek tárása egy rézsút felfelé nyuló rúd által történik (ezek kisebb tengeri hajókon és csónakokon találhatók); ág-V.-k (alul szélesebbek, mint felül), melyek az árbocok ágaihoz köttetnek és a szarvkötelek által feszíttetnek; tarcs-V.-k, melyek a tarcs köteleken csúszó kapcsokhoz öltetnek. Az ág-, rúd- és vitorlafa-V.-k négyszögletesek, bár alakra nézve egymástól eltérők, mig a tarcs-V.-k háromszögletesek. Az egyes V.-k elnevezését illetőleg l. Vitorlázat képmellékletet. A fő árboc előtt fekvő összes V.-kat elő-V.-knak, az attól hátra fekvőket pedig hátsó V.-knak, a tarcs- és ág-V.-kat együttesen él-V.-knak is nevezik. A V.-kat csigakötelekkel (ejtők) húzzák fel, melyeket a fedélzeten kezelnek. V.-t fel- vagy leölteni annyit jelent, mint azt a vitorlafához, ághoz erősíteni, kötni. V.-t feszíteni, tárni, zárni, bevonni a. m. azt a szél hatásának kitenni vagy ennek hatása alól elvonni, mely utóbbi esetben a V.-t először a vonó kötelekkel összevonják, azután a göngyölőkkel felgöngyölik és végre zsineggel a vitorlafán fekve összekötik. A V. fogásolása a V. felületnek kisebbítése.
(ném. Raaen; ol. pennoni; ang. yards), így nevezik a hajók árbocaira keresztbe fektetett nagy rudakat, melyek a vitorlákat hordják és azok kifeszítésére szolgálnak. Nagyobb hajókon minden árbocon egymás felett négy vitorlafa van, hasonló nevekkel, mint az általuk viselt vitorla; igy előtörzsvitorlafa, nagy vitorlafa, kereszt-, keresztderék-, keresztsudár-vitorlafa stb. A törzs- és a derék-V. a hozzájuk erősített és a végek felé kitolható rudak által (szárnyvitorla-rudak) meghosszabbíthatók, mely rudak a szárnyvitorlák kifeszítésére szolgálnak. A V.-at az ejtők és a karkötelek tartják az árbocon, melyek segélyével (a törzsvitorlafákat kivéve, melyek mindig egy helyben maradnak) az árbocszárnyakon fel- és lehúzhatók. L. Árbocozat.
(teng.), a tengerészek mindazon munkálatai, melyek a vitorlák és a vitorlafáknak bárminemü kezelésénél végeztetnek, u. m.: a vitorlák bontása, feszítése (kitárása), összevonása, zárása és fogásolása (kisebbítése); továbbá a hajóknak mindazon mozdulata, mely az egyes árbocokon különféleképen állított (szélnek tárt) vitorlák hatásának következménye. A leggyakoribb V. a hajónak lavirozás közben a szélen át és a szél előtt való fordulása. Ennél a hajó úgy van irányítva, hogy a szelet egyik oldalról 6 vonal (67°) szögben kapja; ha most a hajót a szárazföld közelsége miatt vagy más okból fordítani kell, úgy a hajót szélen át vagy szél előtt fordítják addig, mig a szél a vitorlákat a másik oldalról (6 vonal alatt) nem duzzasztja. Úgy az egyik, mint a másik fordulatnál a vitorlák különböző kezelést igényelnek. A V.-hez számít még a vitorlaféknek sokféle fékezési módja, összefüggőleg a vitorlázó hajónak a szél irányához való közeledéséhez, vagy attól való távolodásához.
l. Lábasfejüek és Argonauta.