(növ.), a bőrsejtek tangentialis osztódásából keletkezik, p. a füge vagy a Begonia levelében, a bőr alatt egy vagy több sejtréteg. Vékonyfalu parenchima-sejtek alkotják, csak vizféle tiszta folyadék van benne, minden más alakult rész nélkül, azért a levél zöld parenchimájától könnyen megkülönböztethető. A bőrt szilárdítja p. a magyal, oleander stb. levelében.
(ném. Wasserstage; ol. briglia; ang. bobstay), egy vagy több kötél vagy lánc, mely az orrmányárboctörzsöt a hajó homlokéléhez köti azon célból, hogy a hajó mozgásakor az ormánytörzs ágyából ki ne mozdulhasson. L. Árbocozat (melléklet 42, 43).
mesterséges medence (l. o.) a viz raktározására. Főként vizvezetéknél alkalmazzák és arra szolgál, hogy a viznyerés és vizfogyasztás különbözőségeit kiegyenlítse. - L. még Cisterna és Vizvezeték.
Két rendbelit lehet nagy általánosságban megkülönböztetni. A viznek mint u. n. elemnek tiszteletét földi megjelenése alakjaiban, tehát a források, folyók, tavak és tenger tiszteletét, tekintet nélkül a bennük lakóknak képzelt lények kultuszára. És 2. ez utóbbiak tiszteletét, mely azonban az előbbivel majdnem mindig szorosan összefügg, mivel egyrészt amabból eredő másodlagos vallásfejlődési jelenség. De másrészt egyéb alapon s a V.-től függetlenül is indulhat fejlődésének egy másik sora, amely azonban további útjában többnyire keresztezi az elsőt. Ez a második fejlődési sor az animizmus (l. o.) ősemberi alapján áll és a V.-nek ennélfogva legáltalánosabb emberi jelenségei ennek a körébe vezérlenek. Fejlett V.-re magasabb mitológiai rendszerek keretében találunk, minők közül a legtipikusabb a görög. De nyomai mindenütt kimutathatók s ezek közt igen sok az analogia a magasabb fejlődési fokozatok némely jelenségeivel. Igy pl. a délamerikai indusoknál a rajnamelléki Loreley-monda egy meglepő változatával találkozunk, aminők különben az egész földkerekségen számosával akadnak. Számos, a vizre vonatkozó babona, mely mai alakjában alig érthető, korábbi valláséleti jelenségek homogén keretében egészen természetes s a szól bizonyos értelmében logikus. A V. sok ily ősi és később szervezetlenné vált elemét későbbi vallásrendszerek olvasztották a maguk tanainak egyetemébe s ezzel újabb mitologiai képződmények keletkezésére nyujtottak alkalmat. Amennyiben a v. némely vizlakó állatok régibb vagy egyidejü kultuszával is érintkezik, annyiban az állatimádás (l. o.) vallástörténelmi fejezetével is vonatkozásban áll, különösen a kigyóimádással (l. o.). Külön fejezetbe tartozik a V. rendszeres taglalása körében az egyes nevezetesebb szent folyók kultusza, minők közül csak a legkiválóbbakat, a Nilust, a Gangeszt és a Jordánt említjük. Keresztény valláséleti alapon áll a vizszentelés szertartása s a szentelt viz sokszerü használata nemcsak szorosan vallásos, hanem babonás célokra is, amelyek régibb valláséleti emlékek továbbélésével kapcsolatban rakódnak az egyházak által is elismert és gyakorolt rituale köré. A vizben élőknek képzelt lények közül a legelterjedtebb babonás félelem veszi körül az u. n. fullasztókat, kiket többnyire vizbe fult emberek ki nem engesztelt és bosszura szomjas lelkeinek tart a néphit. E részben igen tanulságosak kivált a szláv mondák, amelyeknek vizi embere ugyszólván tipikus képviselője az efféle képzeteknek. Ide tartoznak továbbá a néha jóindulatuaknak is, de többnyire mégis megbizhatatlanoknak feltüntetett vizi tündérek, melyeknek népes családjából valók a germán nixek (l. o.), a már emlitett Loreley (l. o.) és ennek görög rokonai, a szirének (l. o.) s más csábító szépségü vagy hangu vizi démonok. Részletesebben kiszinező mondák egészen a régi görög hasonló termékek módjára irják le a vizi tündéreknek a hullámokban rejlő palotáját és életmódját. Népmesékben gyakori a vizi tündéreknek fellátogatása földi kedveseikhez. E fejlettebb mondák sokszoros ösztönzést s számos hálás tárgyat adtak a költészet és zene, valamint a képzőművészet számára.
magas építmény, mely valamely vizmedence befogadására szolgál. Vizvezetékeknél alkalmazzák, midőn valamely hely mellett nincsenek magaslatok, hova a viztartót elhelyezni lehessen.
v. vizforgatag, a viznek kerengő mozgása, mikor is a centriufgális erő következtében a forgó viztömeg közepe besülyed. Főként rendetlen folyómedernél, kinyúló sarkantyuk, meredek sziklafalak közelében képződik; a folyami V. mindig kis méretü. Tengereken az ellenkező áramlatok sajátságos találkozása alkalmával jön létre s méretben, erősségben sokkal hatalmasabb az előbbinél. - L. Forgószél.
az állóv agy igen lassan mozgó viz sima fölszine, mely a fénysugarakat szétszórás nélkül veri vissza.
szervezték 1890. a földmívelésügyi minisztérium kebelében az országos fontosságu és elvi jelentőségü vizi műszaki kérdések megvitatására. A V.-nak két része van: kis és nagy tanács. A kis tanács tagjai a minisztérium műszaki osztályainak főnökei és az egyes ügyekben érdekelt műszaki kerületi felügyelők; a kis tanács vitatja meg a kisebb fontosságu ügyeket s az országos érdeküeket előkészíti a nagy tanács elé. Ez utóbbinak elnöke a földmivelésügyi miniszter, alelnökei az államtitkár és az országos vizépítészeti és talajjavító hivatal vezetője; tagjai hivatalból a műszaki osztályok főnökei és a kerületi felügyelők, de ezenkivül az ország számos kitünő szakereje is, kiket a miniszter hí meg ez állásra.
Kovasav és alkáliák (szóda, hamuzsír) összeolvasztása által könnyen olvadó, külsőleg a közönséges üveghez hasonló szilikátot nyernek, mely forró vizben oldódik. A V. lehet nátron-V., kálium-V. vagy azoknak keveréke is. Előállítására a homokot és alkálisókat (szóda, hamuzsir) lángkemencékben megolvasztják és a nyert üveget mint ilyent, vagy már feloldva hozzák a kereskedelembe. Jelenleg a szóda helyett az olcsóbb szulfátot kellő mennyiségü szénnel keverve használják (l. Üveg). - V.-et nedves úton is állíthatnak elő olyképen, hogy porrá tört tűzkövet vagy sejtquarcot (infuzória-föld) marólúggal (legjobban zárt kazánban (6-8 légnyomás alatt) főznek. Ilyképen közvetlenül V.-oldatot nyernek. A V.-et 1818. Fuchs J. N. fedezte fel. A jelenleg gyárilag készített V.-et a freskófestészetben, továbbá gyulékony anyagok (szinházi díszítések) bevonására használják, melyeknek meggyuladását és lánggal való égését a V.-réteg megnehezíti. Legnagyobb alkalmazást a szappangyártásban talál mint pótló anyag. Az építészetben a homlokzatok bemázolására is alkalmazták, abban a feltevésben, hogy a köveknek elmállását megakadályozza, de e célra nem vált be.
az a vonal, mely két folyó vagy patak vizgyüjtő medencéjét határolja. Általános értelemben minden hegynek és földhátnak gerince V.-t alkot, amennyiben a csapadék a vonaltól két irányban, két vizfolyás felé húzódik. Rendesen azonban csak a nagyobb vizfolyások medencéit határoló gerinceket szokták V.-nak nevezni. Vizet átbocsátó talajokban a V. néha nem esik össze a hegygerinccel, amennyiben a viz földalatti útjában igen változó és különleges irányokat vehet föl. L. még Folyó.