(orosz, elrontva vutki) a. m. pálinka.
város, l. Dignano.
(ejtsd: fútius) Gysbertus, a holland kálvinizmus egyik fő oszlopa, szül. Heusdenben 1588 márc. 3-án, megh. Utrechtben 1676 nov. 1-én. 1604-től kezdve a lejdai egyetemen tanult, hol magántanítóvá, 1617. szülővárosa lelkészévé lett. Itt kezdett el működni az arminiánizmus (l. Arminiánusok) ellen. 1618. tagja volt a dordrechti zsinatnak. 1634. tanár lett az utrechti főiskolában s egyszersmind 1637 óta az ottani gyülekezetnek is lelkésze. Dogmatikai fő műve: Selectae disputationes theologicae (Utrecht 1648). Egyéb művei: De exercitio pietatis (1664); Diatribe de theologia (1668); V. ö. Göbel, Geschichte des christlichen Lebens in der rheinwestphälischen Kirche; Herzog, Theologische Real-Encyclopädie.
1. Eduárd, német Afrika-utazó, szül. Crefeldben 1829 márc. 7-én. Lipcsében és Berlinben 1847 óta természettudományokat és különösen csillagászatot tanult; 1851. Londonban a Bishop-féle csillagvizsgáló intézetben asszisztens lett. 1853. az angol kormány Petermann javaslatára megbizta egy expedició vezetésével Közép-Afrikába. 1853 jun. indult utra Bornuba s Murzukon át 1854 jan. 13. Kukába érkezett. 1856 jan. 1. Kukát elhagyta, hogy keletre, a nilusi tartományok felé hatoljon, útját délre a Csad-tó körül vette s Marába érkezett, azonban 1856 febr. Vadai szultánjának parancsára u. o. megöletett. A sorsa felől éveken át tartó bizonytalanság számos expediciót hivott életre. Nachtigal kapott róla először hirt 1873. V. nővére, Polko Eliz tette közzé: Erinnerungen an einen Verschollenen, Aufzeichnungen u. Briefe von und über Eduard V. (Lipcse 1863).
2. V. Gyula sir, angol-ausztráliai államférfiu, aki a London University School és a Roxal School of Minesben nyerte kiképeztetését. 1861-ben Új-Zélandra költözött és nemsokára a gyarmat politikai életében áldásos működést fejtett ki. 1870. létrehozta a gyarmat számára a nagy kölcsönt, melyet vasutak és utak építésére fordítottak és amely a sziget gyors felvirágoztatását eredményezte. Ő tervezte a New Zealand and Polynesian Companyt is (1874), melyet azonban az angol parlament federalisztikus irányzata miatt nem engedélyezett. 1876-81. mint az újzélandi kormány meghatalmazottja Londonban élt; 1884-87. hazájában miniszterséget viselt. Műve: Official handbook of New Zealand (London 1875).
3. V. Hermann Károly, német asztrofizikus, szül. Lipcsében 1842 ápr. 3. Tanult Drezdában és Lipcsében s 1865. szülővárosának csillagvizsgálóján nyert alkalmazást, hol később obszervátorrá is lett. 1870. Bülow bárónak a Kiel melletti bothkampi magán csillagvizsgálójára ment, hol kiváló asztrofizikai megfigyeléseit és munkálatait iniciálta, miknek alapján 1874. az építendő potsdami asztrofizikai obszervatoriumhoz első obszervátornak és vezetőnek hivták meg, 1882. pedig ez intézet igazgatójává nevezték ki. V. a modern asztrofizikának mindenesetre egyik legnagyobb mestere, ki tudományának minden ágában kitünő munkásságot tanusított. Felemlítjük a nagy bolygók spektrumainak megfigyelését és meghatározását, az álló csillagok spektrumainak a Secchi (l. o.) kezdeményezte alapon való szigorubb megállapítását és osztályozását; az álló csillagoknak a látóirányban eső mozgása tanulmányozását, mely alapon elsőnek fedezte fel a Sirius saját mozgását; a Nap forgása idejének meghatározását és mozgásának tanulmányozását, az ég fotográfiai mappájának megalkotásában való részvételét; az Algol sötét kisérőjének spektroszkópikus úton való felfedezését stb.Számos nagyobb műve és értekezése, melyek közül az Untersuchungen über das Spektrum der Planeten pályakoszorut nyert, részben a bothkampi és potsdami obszervatoriumok kiadványaiban, részben végül az Astron. Nachrichtenben és akadémiai kiadványok alakjában jelentek meg.
4. V. Hermann Vilmos, német kémikus és fotografus, szül. Dobrilugkban (Poroszország) 1834. Fizikát és kémiát tanult a berlini ipari akadémián, asszisztens volt Dove mellett, majd az ásványtani muzeumban. 1863. a berlini fotográfiai egyesületet alapította, 1864 óta a Photographische Mittheilungokat adja ki és ugyanakkor a berlini ipari akadémián a fotokémia tanszékére kapott meghivást. Részt vett az 1868, 1870 és 1875-iki napfogyatkozások észlelésére kiküldött expediciókban, 1884 óta a charlottenburgi műegyetem fototechnikai laboratóriumának vezetője. v. a fotográfia minden részletére kiterjedő vizsgálatokat végzett, nevezetesebbek a szenszibilizátorokról, az alkalikus előhivásról, a perspektiváról a fotográfiában szóló vizsgálatai. 1873 óta főkép spektrálfotográfiával és spektrálanalizissel foglalkozik, 1877. univerzális spektroszkópot szerkesztett. Több kiadást ért fotográfiai tankönyvet, praktikus spektrálanalizist és számos szakba vágó értekezést irt.
5. V. Jakab (V. von Glarus), svájci költő, szül. Glarusban 1816 dec. 11. Már nyolc éves kora óta dolgozott egy gyárban, 21 éves korában bejárta hazáját és Franciaország déli részét. Visszatérte után 1843., könyvnyomdát alapított szülővárosában, melyet később könyvkiadó vállalattá bővített. Hazája irodalmi műveinek szakavatott ismerője és buzgó gyüjtője. Az ő lelkesedése hozta létre az általa kiadott nagy munkát: Die poetische Nationallitteratur der Schweiz von Haller bis auf die Gegenwart (irták: Weber R. és Honegger 1866-76, 4 kötet). Munkái: Költemények (12. kiadás 1886); Lyrische Gedichte (1868); Neuere Gedichte (1868); Bilder a. d. Alpen. Gedichte (1874); Stille Lieder (1879); Wespen (1880); Wilde Kastanien (epigrammok); Vor einem Denkmale (költemények 1884); Erinnerung an das Klönthal (6. kiSÁA 1889); Wilde Rosen, Satiren u. Gedichte. Költészetét mély, igaz érzés és egyszerü, kedves formák jellemzik.
6. V. Károly, német kartografus, szül. Herzfeldben 1828 máj. 4., megh. Gothában 1897 jul. 17. 1846-51. részt vett Kurhessen tartomány topográfiai felvételénél, 1854. Justus Perthes gothai földrajzi intézetébe lépett, 1857. Stieler nagy kézi atlaszának munkatársa lett s 1880. elkészítette a türingiai erdő térképét. A marburgi egyetem bölcsészeti fakultása tiszteletbeli doktorrá avatta.
7. V. Ottó, német költő, szül. Greifswaldban (Poroszország) 1838 jan. 3. Kitünt alnémet dialektusban irt költeményeivel, melyekben a Fritz Reuter által meghonosított irányt követte. 1865. a perlebergi reáliskola tanára, 1876. annakigazgatója lett. Művei: Pommernspergel, ut olle Tiden (Greifswald 1869); Russelbläder, en Strämel Plattdütsch (Lipcse 1878); Rügen, Liederkranz (Greifswald 1887).
Hermann, német mineralogus, szül. Mindenben 1838 ápr, 11., megh. 1874 jun. 6.; eredetileg bányászatra adta magát Siegenben és Saarbrückenben; Bonnban tanult, ahol 1864. habilitáltatta magát, majd elfogadta a meghivást a delfti politechnikumra. Egyike volt az elsőknek, aki belátta a mikroszkópikus vizsgálatok fontosságát a mineralogia és a geologia terén. neki köszönjük többek közt bebizonyítását a folyékony szénsav jelenlétének több ásványban és kőzetben, továbbá a kristályképződések első fejlődési stádiumainak pontosabb ismeretét; ugyancsak ő adott tervezetet a kőzetek új osztályozására, amelyek mind köztetszésre találtak. Művei közül kiemelendők, koszoruzott műve: Die Vulkane der Eifel, in ihrer Bildungsweise erläutert (Haarlem 1864); Philosophie der Geologie nebst mikroskopischen Gesteinsstudien (Bonn 1867); Die Krystalliten (u. o. 1875).
1. Eduárd, porosz tábornok, szül. Boroszlóban 1797 jan. 5-én, megh. Dolzig nevü jószágán (Szilézia) 1885 ápr. 6. Papi pályára készült, 1813. azonban belépett a nyugati porosz gárdaezredbe s a sziléziai hadsereggel részt vett a francia háboruban s Montmirail mellett, ahol ezredének összes tisztjei harcképtelenekké lettek, az ezredet diadalra vezette, amiért a vaskereszt-renddel lett kitüntetve. A következő békeidőszakban a topográfiai hivatalban volt alkalmazva s a táborkarban is szolgált egy ideig; üvegfestészettel is foglalkozott s IV. Frigyes Vilmos megbizásából a királyi üvegfestészeti intézetet rendezte be Berlinben. Az I. Ferenc császár nevét viselő gránátos ezredben őrnagyi rangot nyervén, 1848 márc. 18. saját ezredét vezényelte Berlinben az utcai harcban, melyben megsebesült. Majd fokozatosan emelkedve, 1858. alezredes lett. 1864 elején a dán háboru kitörésekor kinevezték a szövetséges seregek vezérkari főnökévé, április havában pedig átvette a Jütlandba bevonuló csapatok vezérletét s a Limfjordig nyomult elő. Mint Jütland kormáányzója a pour le mérite rendet kapta s a Dániával való béke megkötése utáán a VII. hadtest parancsnoka lett. 1866. átvette a német szövetség hadteste ellen küzdő porosz hadsereg vezetését. Váratlan gyorsasággal kivívott diadalai a poroszok előtt V. népszerüségét nagyon felemelték; a fő hadi szálláson azonban, mivel V. több alkalommal annak parancsai ellen vétett, némi haragot keltettek, amiért őt Vilmos király visszahivta és jul. 19. Csehország parancsnokává tette. 1866 őszén átvette az I. hadtest vezetését s 1867. Kőnigsberg városa képviseletében az északi német szövetség alakuló képviselőházának lett tagja. Mint politikus nem játszott szerepet. 1868., ugy látszik valami epés megjegyzése miatt, felmentették állásától, az 1870-iki háboru kitörésekor pedig a német tengerpart főkormányzójává s védelmezőjévé tették, mely állásban nem is látta a franciákat. Majd kőnigsberg kormányzója lett, mignem 1873. rendelkezési állapotba helyezték. V. ö. Wengen, General V. und d. hannoversche Feldzug 1866 (Gotha 1886).
2. V. Miksa, porosz tábornok, az előbbinek fia, szül. Berlin 1939 ápr. 29., ugyanott végezte a gimnáziumot is; 1855. belépett a Ferenc császár nevét viselő ezredbe. Az 1864-iki dán háboruban Wrangel táborkarában szolgált, az 1866-iki majnai hadjáratban mint szárnysegéd vett részt, az 1870-1871-iki háboruban pedig mint hadosztály-szárnysegéd működött. 1871. áthelyeztetvén a nagy vezérkarba, fokozatosan emelkedett és 1883-ban ezredesi rangot nyert, majd hadosztályparancsnok lett. 1885-88. a berlini királyi üvegfestészeti intézetnek volt az igazgatója. 1889. az általános hadügyi osztálynak főnöke lett a hadügyminisztériumban, 1890. altábornagyi rangra emelkedett. 1890. a hadügyminisztérium nevében a képviselőház bizottságának ülésein a három éves szolgálat megtartása mellett szólalt fel. 1896. a VIII. hadtest parancsnokává tették.
(Wasgau, Wasgenwald, Les Vosges), a középrajnai síkság Ny-i szélén, a Rajnával egyközüen huzódó hegylánc. A felső vagyis déli, meg az alsó vagyis északi láncból áll. A déli lánc Baseltől, illetőleg az őt a Jurától elválasztó Belforti-kaputól 100 km.-nyi hosszuságban és 50 km.-nyi szélességben a Saar forrásáig nyulik. Miként a sok tekintetben hozzája hasonló Fekete-erdő a v. déli lánca is D-en, a Doubs völgye és K-en a Rajna völgye felé meredeken ereszkedik le, Ny-on pedig, ahol a Monts Faucilles által a Langres fensíkkal áll összeköttetésben, szeliden ereszkedik le a lotaiai fensíkra. A legmagasabb és nagyobbára kerek kúpokat Ballon vagy Belchen névvel illetik. A Ny-i láncban a magasabb csúcsok a Rheinkopf (1319 m.), a Hoheneck (1366 m.) és a Tanneck (1292 m.); a K-iben, amelyet mély völgyek szaggatnak meg: a Nagy- vagy Gebweili Belchen (1423 m.) a V. legmagasabb csúcsa, a Kleinkopf (1332 m.) és a Champ du Fé (1095 m.). A fő gerinc közelében több tó van; ilyenek a Fekete- (950), a Fehér-tó (1050 m.) az 1291 m. magas Reisbergnél, a Belchen-tó (1060 m.) a Nagy-Belchen mellett és a Gérardmer (l. o.) melletti tavak. A gránit, gnájsz és paleozói rétegek alkotják a V. déli ágának fő gerincét. Szén- és érctelérek csak csekély kiterjedésben fordulnak elő. A V. déli részének vizei nagyobbára a Rajna vizkörnyékéhez tartoznak; csakis a legdélibb részek néhány patakja ömlik a Saôneba. A Ny-i lejtő vizei a Moselbe, a K-ié az Illbe vagy a Rajnába folynak. Némelyiköknek völgyei kies képet nyujtanak; ilyenek a Savoureuse-menti Giromagny-, a Münster- és a Breusch-völgy. A gabona még 900, a szőllő 400 m. magasban megérik, mig a hegység lábánál a szelid gesztenye is megterem. ugyanitt az ipar, különösen a szövő ipar virágzik. Az alacsonyabb, északi rész, amely főképen homokkőből áll és csak K-i lábánál vannak régibb kőzetek, gránit, gnájsz és ifjabb eruptiv tömegek (porfir és melafir) a Saar forrásánál, illetőleg a 380 m. magas Zaberni-hágónál kezdődik; hegycsúcsai sehol sem emelkednek 600 m.-nél magasabbra. A Nagy-Wintersberg 577 m. magas. A bányászat vasérc (Niederbronnál) és szén (főképen Forbachnál) termelésére szorítkozik. Az ásványvizforrások közül a legjelentékenyebb a német oldalon Niederbronn és a francia oldalon Plombieres. A lakosok részint németek, részint franciák. V. ö. Schricker (Strassburg 1873), Stieve (Lahr 1873), Seydlitz (Metz 1886) és főképen Mündel (Strassburg 1893) leirását, továbbá: Bleicher, Les Vosges, le sol et les habitants (Páris 1890); Wörl, Die Vogesen (Würzburg 1893); Trinius, Die Vogesen in Wort und bild (Karlsruhe 1894).
Vilma, énekesnő, l. Krolop.
(Iria), az ugyanily nevü járás székhelye Pavia olasz tartományban, a Stafforának, a Pó mellékvizének bal partján, vasút mellett, (1881) 16 376 lak., selyemtermeléssel; a XVI. sz.-ban újra épített San-Lorenzo-templommal.
1. Ágost Emil, osztrák orvos, szül. Weisskirchenben (Morva) 1833 aug. 3. Tanulmányait Bécsben végezte, ahol 1860. orvosdoktorrá lett. 1874 óta a bécsi egyetemen a gyógyszertan és gyógyszerisme rendes tanára. Művei: Die Chinarinden des Wiener Grosshandels (Bécs 1867); Nahrungs- und Genussmittel aus dem Pflanzenreiche (u. o. 1872); Beiträge zzur Kenntniss der sogenannten falschen Chinarinden (u. o. 1876); Commentar zur österr. Pharmacopöe (u. o. 1869-80).
2. V. Henrik, német énekes, született Münchenben 1845 jan. 15-én. 1862. elbersthali segédtanító; 1865. ugyanazon minőségben Lorenzthalban. Itt képezték ki Lachner és Jenke az opera számára s 1865 nov. 5. lépett fel először Max szerepében (Bűvös vadász) a müncheni udvari opera szinpadján; ezen intézetnek rendesen működő tagja még ma is. Bár hangja már igen meggyöngült, mesteri alakítása által zajos tetszés kiséri még egyre fellépteit, különösen Wagner-szerepekben (Siegmund, Loge, Tristan). Néhány sikerült műdal szerencsés kezü szerzője. Felesége V. Teréz (családi néven Thoma), szül. Tutzingban 1845 nov. 15-én. 1864. lépett először szinpadra mint a karlsruhei udvari szinház tagja, 1865. a müncheni udvari opera tagja lett. 1892. nyugdíjazták mint tiszteletbeli tagot. Nagy sikereit főkép a Wagner-szerepekben aratta, hol egyaránt érvényesíthette kitünő hangját és ügyes játékát (Elsa, Sieglinde, Brünhilde, Isolde).
3. V. Nep. János, osztrák-német költő, szül. Bécsben 1802 nov. 2., megh. u. o. 1866 nov. 17-én. 1848 óta az alsóausztriai tartománygyülés hivatalnoka volt. Balladái, románcai, mondái és legendái összegyüjtve megjelentek Bécsben (1846). További munkái: Lyrische Blätter (2. kiad. 1844); Novellen (1837); Volksmä rchen (1837); Kl!ange und Bilder aus Ungarn (3. kiad. 1848); Neue Erzählungen und Novellen (1841); Neueste Dichtungen (1844); Schatten (elbeszélések, 1844); Domsagen (1845, 4. kiad. 1853); Aus der Teufe (bányászati költemények, 2. kiad. 1856); Soldatenlieder (3. kiad. 1856); Marco Kraljevics (szerb hősmondák, 1851); Passiflore (mondakör, 1854); Neue Gedichte (1856); Schenk- und Kellersagen (1858); Aus dem Kinderparadies (1861); Aus dem alten Wien (2. kiad. 1865); Twardowski, der polnische Faust (1861). Igen termékeny iró, aki sokszor jól találja el a nép világából vett tárgyainak földolgozásában a népies naiv hangot, de számos termékében csak költőietlen rimelő. v. ö. Schmidt, Joh. Nep. V. (1868).