Les (ejtsd: lé vózs), 1. francia département Meurthe-et-Moselle, Meuse, Haute-Marne, haute-Saône, Belforg és Elzász-Lotaia közt, 5860 km2 területtel, (1895) 421 412 lak. Keleti részében a déli Vogézek ágai takarják, amelyek 1300 m.-nél magasabbra emelkednek, ellenben közepén a Monts Faucilles csak 472 m.-nyi magasságot érnek el. A Saône forrásvidékét és Maas által öntözött legmesszebb Ny-ra eső részt kivéve, az egész département a felső Mosel vizkörnyékéhez tartozik. Magasabbn fekvő részei kevésbé termékenyek; itt csekély mennyiségü turfát bányásznak. A főbb termékek a búza (1893-ban 580 000 hl.), rozs (345 000 hl.), árpa (21 200 mmázsa) és zab (501 410 mmázsa). A bortermelés volt 1893-ban 5254 ha.-on 137 623 (tiz év átlagban 118 035) hl. Házi állatok: 31 920 ló, 156 600 szarvasmarha, 93 666 sertés és 60 052 juh. Az ásványvizforrások közül a legjelentékenyebbek: a plombieresi (Épinaltól D-re) és a Bains-en-V.-i. Az ipar főbb ágai a szövő-fonó ipar, az üveg- és fémárugyártás. Járásai: Épinal, mirecourt, Neufchateau, Remiremont és St.-Dié. Székhelye: Épinal. A département 1790. Lotaia déli részéből alkotatott. V. ö. Bailly, Garnier és Fournier, Le départ. des V. (Épinal 1887); Bleicher, Les V. (u. o. 1889); Louis Leó, Le départ. des V. (u. o. 1887-1889).
2. V., hegylánc, l. Vogézek.
1. Gerhárd János (rendesen Vossius néven), németalföldi filologus, szül. Heidelberga közelében 1577., megh. Amsterdamban 1649 márc. 17-én. Apja németalföldi származásu volt és a család 1578. visszatért Hollandiába s Dordrechtben telepedett le. V. itt tanult, majd pedig a lejdai egyetemen; 22 éves korában dordrechti iskolaigazgató, 1614. a lejdai teologiai iskola igazgatója lett s ezen állásában adta ki Historia Pelagianae c. művét, amelyben az arminiánusokat vevén pártfogásába, magára haragította a holland papságot, s le kellett mondania állásáról. De Historicis Latinis c. művében visszavonván tételeit, kiengesztelődtek iránta s 1633. az amsterdami új egyetemen lett a történelem tanárává s itt irta meg nagy irodalmi műveit: Aristarchus, sive de arte grammatica, libri VII; De historicis Graecis, libri IV; Commentariorum rhetoricorum, sive oratoriorum institutiorum, libri VI; De veterum poetarum temporibus, libri II. - Fia Izsák, szül. Lejdában 1618., megh. Windsorban 1689 febr. 21-én. 21 éves korában kiadta Skylax görög geografusnak Periplus c. művét latin fordításban, jegyzetekkel, majd Olaszországban utazott, értékes kéziratokat gyüjtve s 1648. Krisztina svéd királynő udvarában talált otthonra, 10 év mulva azonban visszatért Hollandiába; innen 12 év mulva 1670. Angolországba ment, ahol windsori kanonok lett. Számos művet írt, de ezek atyja művei mellett kevéssé jelentékenyek.
2. V. Gyula, német iró, szül. Brandenburgban 1768 aug. 28., megh. Berlinben 1832 nov. 1. 1782-98. porosz katonai szolgálatban volt, azután beutazta Német-, Francia-, Olasz- és Svédországot, mire Berlinben telepedett le. Rendkivül sokat irt, de számos regényei (legjobb: Die Schildbürger, 1823) és szindarabjai csak mint a korabeli romlott társadalom hű és merész (néha szemtelen) rajzai érdekesek és értékesek. Egyik műve: Magister Erdenwallen, melyben pompásan rajzolta önmagát a Magister Lämmermeier alakjában.
3. V. János Henrik, német költő, jeles műfordító s régiségbúvár, szül. Sommersdorfban 1751 febr. 20., megh. Heidelbergában 1826 márc. 29., hol 1805 óta egyetemi tanár volt. Iskoláit Neubrandenburgban kezdte, de már 1769., miután atyja teljesen elszegényedett, kénytelen volt mint házi tanító keresni meg kenyerét. Költeményei révén, melyek legnagyobb részben a göttingai Musenalmanachban láttak napvilágot, megismerkedett Boieval, kinek meghivására 1772. Göttingába ment. Itt neki feküdt a klasszikus ókor tanulmányozásának s több modern nyelvet is elsajátított. 1777. Nőül vette Boie nővérét Ernesztinét (1756-1834. Briefe von Ernestine V. an Abeken, 1882-83). 1778-ban Ottendorfban, majd Eutinban lett igazgató. 1802. Jenába költözött át, ahonnan Heidelbergába hivták meg. V. a Göttinger Dichterbund egyik alapítója volt. Bronz mellszobra, melyet 1883. állítottak föl, az eutini gimnázium előtt van. V. hajthatatlan, darabos, de őszinte jelleme leginkább: Wie ward Fritz Stolberg ein Unfreier (Sophronizon 1819, III. füz.) címü munkájában nyilvánult meg. Mythologische Briefe (2 köt., 1794, 2. bővített kiad. 3 köt., 1827) a mitosz-anyagot szoros történeti alapon, éles kritikai elemzéssel tárgyalja. Antisymbolikában Creuzerrel ellentétben a régiek mitologiájának szimbolizáló magyarázata ellen kel ki. V. leginkább mint műfordító fejtett ki nagy munkásságot. Első sorban Homeros munkái (először teljesen 4. köt., 1793, 5. jav. kiad. 1833) említendők, melyeket lelkiismeret, hűség és természetesség jellemeznek. Ezek a tulajdonságok még a későbbi irók előtt is becsessé tették e munkákat. V. fordításában a klasszikus költők művei közül még a következők jelentek meg: Virgilius (Landbau 1789; Ländliche Gedichte, 4 kötet, 1797-1800; Werke, 3 köt., 1799, 2. jav. kiad. 1821); Ovidius, Ausgewählte Verwandlungen (2 köt., 1798, 2. kiad. 1829); Hesiodus és Orpheus munkái (1806); Horatius (2 köt., 1806, 2. kiadás 1821); Theocrit, Bion, Moschus (1808); Tibullus és Lydamus (1810); Aristophanes, Henrik fiának magyarázó jegyzeteivel (3 köt., 1821); Aratus, Sternerscheinungen is Wetterzeichen (1824); Homer, Aymnus an Demeter (1826) és Propertius (1830). Ezeken kivül Tibullus kézirataihoz irt kritikai dolgozatai (1811). A klasszikusoknak fordításait mindenütt esztétikai megjegyzésekkel és magyarázatokkal kiséri. Shakespere szinműveinek fordításában Henrik és Ábrahám fiai segédkeztek neki (9. köt., 1818-29). V. eredeti költeményei kiváló költői erőről nem tesznek bizonyságot; fölfogása sokszor köznapi, képzelete gyenge, nyelve darabos; szerzőjük erőteljes, férfias szelleme azonban valamennyin átvonul. Legismertebbek idilljei s ezek között Luise (1795), melyben a német nép családi életének feltüntetésében a homerosi eposzok stílje és szelleme nyilatkozik meg. V. összes művei hat kötetben (1802., kiadta V. Ábrahám, Lipcse 1835 és válogatott munkái Sauertől 1 köt.) jelentek meg. - V. legidősebb gyermeke Henrik, szül. Ottendorfban 1779 okt. 29., megh. 1882. A bölcsészetet Halléban végezte s 1804. Weimarban gimnáziumi tanár lett. 1806-ban mint a filologia tanára Heidelbergában atyja tanszékét foglalta el. Shakespere és Aristophanes munkáinak fordításában atyjának állandóan segédkezett. Munkái közül nevezetesebbek: Aischylos-fordítása, melyet atyja folytatott és fejezett be (1826); Briefwechsel zwischen Heinrich V. und Jen Paul (1833); Mittheilungen über Goethe und Schiller, in Briefen von H. V. (3 köt., 1833-38); e leveleket kiadta öccse V. Ábrahám (szül. Eutinban 1785., megh. 1847 nov. 15.), ki 1810. Rudolstadtban, majd 1821. Krauznachban lett gimnáziumi tanár. Halála után jelent meg nagyobb munkája, melynek címe: Deutschlands Dichterinnen (1888).
4. V. Rikárd, német költő, szül. Neugrasséban (Pomeránia) 1851 szept. 2. Szülei gazdásznak szánták, de miután az 1870-71-iki német-francia háboruból visszatért, bölcsészeti tanulmányokat folytatott Jenában és Münchenben; azután hosszabb ideig lakott Frascatiban (Róma mellett) és saját németországi nyaralójában (Bergfrieden, Berchtesgaden mellett). 1884. a szász nagyherceg a Wartburg könyvtárosává nevezte ki. V. igen termékeny, gazdag képzeletü iró, aki azonban nem igen válogatós azon eszközökben, melyekkel a közönségre hatni akar. Munkái: Helena (1874); Scherben, gesammelt von müden Manne (2. kiad. 1884); Frauengestanten (1879); Bergasyl (1882); Rolla (1883); San Sebastian (1883); Raffael (1883); Messaline (1884); Römische Dorfgeschichte (1884); Die neuen Römer (1885); Die neue Circe (1885); Der Sohn der Volskerin (1885); Kinder des Südens (1885); Michael Cibula (1886); Die Auferstandenen (1886); Daniel, der Konvertit (1887); Nubia (1889); Novellen (1889); Die Sabinerin (1879); Der Mönch von Berchtesgaden (1891); Erlebtes u. Geshautes (1891) Drámái: Unfehlbar (1874); Savonarola (1878); Magda (1879); Die Patrizierin (1881); Luigia san Felice (1882); Pater Modestus (1883); Regula Brandt (1883); Der Mohr des Zaren (Puskin egy töredéke után, 1873); Raffael (ünnepi játék, 1884); Unehrlich Volk (1885); Alexandra (1886); Brigitte (1886); Eva (1889); Wehe dem Besiegten (1889, a darab hőse Napoleon); Messalina (1890); Auf Berges Höhen (1891); Schuldig (1890); Die neue Zeit (1891); Der Väter Erbe (1892); Malaria, Der Zugvogel, Unebenbürtig (1892); Jürg Jenatsch, Zwischen zwei Herzen (1893); Die blonde Kathrein. Nálunk Évát előadták Kolozsváron, A szőke Katót a vígszinházban (1897) Makai Emil fordításában. V. ö. Goldmann, R. V. (Berlin 1890).
l. Finow-csatorna.
l. Voss (1.).
görög város, l. Aigion.
város Moszkva orosz kormányzóságban, az Isztra mellett, 1625 lak.; közelében van a V.-i kolostor, amelynek főtemploma egészen a jeruzsálemi szt. sír templomának mintájára van építve.
Krisztoforovics Sándor, a szláv filologia egyik megalapítója, szül. Ösel szigeten 1781 márc. 27., megh. Szt.-Pétervárott 1864 febr. 20. Építészetet tanult a szt.-pétervári művészeti akadémián, de már ez idő alatt igen szorgalmatosan foglalkozott irodalmi és filologiai studiumokkal, melyeket később sem hagyott el. 1815. a császári könyvtár kéziratgyüjteményeinél kapott állást, 1820. óta tagja volt a szt.-pétervári tudományos akadémiának. Főbb munkái. Razszuzsdenje v szlavjanszkom jazyke (Elméledés a szláv nyelvről, 1820); Opiszanije moszkih i szlavjanszkih rukopiszej Romjancovszka muzeuma (A Rumjancev-féle muzeum szláv kéziratainak leirása, 1842); Szlovanj cerkovno-szlavjanszkavo jazyka (Az egyházi szláv nyelv grammatikája, 1863); Russzkaja grammatika (Orosz nyelvtan, 1831) stb.
l. Tabula votiva.
a. m. fogadalmi templom, mely fogadalom következtében épült.
finn-ugor nép Oroszország vjatkai, ufai, kazani, szamarai és orenburgi kerületében, a Vjatka és Kama folyók közt levő területen. Számuk mintegy 275 000. Nyelvük (l. Ugor nyelvek) csak kevéssé tér el a zürjénekétől, akik tőlük északra laknak. A zürjén és votják népet és nyelvet közös néven permieknek hivják Perm városától és kormányzóságtól (l. Permjákok). Régi szokásaikat és pogány vallásukat nagyrészt maiglan megőrizték; áldozataik és a közösen gyakorolt földmívelés a pogánykori régiség legszembeszökőbb maradványai. L. Földkultusz.