v. sarlak, skarlát (scarlatina), heveny fertőző s ragályos betegség, melynél a bőrön jellegzetes, élénkpiros (u. n. skarlátvörös) kiütés (exanthema) lép fel. A nagy számu vizsgálatok dacára a V. mérge még ismeretlen. A fertőzés ragályozás s legnagyobb valószinüséggel a méreg belélekzése útján történik. Sokszor kimutathatni a fertőzés forrását, még több esetben azonban nem lesz lehetséges azt kideríthetni. Egyszeri s rövid időre terjedő tartózkodás V.-beteg közelében is már fertőzhet. Terjeszthetik azonban a ragályt mindazon tárgyak (p. ruha, fehérnemü, játékszer stb.), mik a beteggel érintkezésben voltak; nem lehetetlen, hogy oly egyének is fertőzhetnek, kik V.-betegekkel érintkeztek, de maguk egészségesek maradtak. A V.-nek emberről emberre való átragadása nem oly gyakori, mint kanyarónál; mig V.-nél a beteg azonnali s teljes elkülönítése igen sokszor eredménnyel jár, azaz a család többi tagjai a betegségtől megkiméltetnek, addig a kanyarónál az elkülönítés ugyszólván csak kivételesen jár eredménnyel. A V. iránti fogékonyság legnagyobb a gyermekkorban, még pedig az 1-10. életévre terjedő időben; csecsemők (az első féléven belül) sohasem betegszenek benne, felnőtteknél is ritkább, de azért előfordul. A V. tehát a gyermekkor betegsége s a gyermekek joggal rettegett ellenségeinek egyike. V.-ben megbetegedhetnek egészséges, erős egyének épp ugy, mint a satnya, beteges, görvélyes egyének. U. n. rosszindulatu alakjai is (mik gyorsan halálra vezetnek) egészséges egyéneknél csak ugy fordulnak elő, mint gyenge gyermekeknél. Szabály gyanánt állítható, hogy a V.-nek egyszeri kiállása az egész életre terjedő mentességet kölcsönöz másodszori megbetegedéssel szemben, mindazonáltal ezen szabály alól is vannak - bár ritka - kivételek. A V.-nek lappangási időszaka, vagyis a fertőzés megtörténtétől az első tünetek jelentkezéséig terjedő idő: 2-6 nap; ismeretesek azonban esetek, ahol a lappangási időszak 24 óránál nem volt több (Bókay s mások). A rendes úton szerzett V.-nél a szervezet fertőzése legnagyobb valószinüséggel a torok útján történik; erre utal azon körülmény, hogy alig számba jövő kivételeket nem számítva, a látható első tünetek a torokban lépnek fel. Sebzési V.-nél azonban a kezdeti töröktünetek sokszor hiányoznak. A V.-nek előzményi időszaka (stadium prodromorum) ugyszólva nincsen, mert rendszerint hirtelen kezdődik, ugyszólva teljes jólét közepette láz lép fel, melyet gyakran fázás, sokszor rázóhideg (különösen felnőtteknél), kisebb gyermekeknél pedig ránggógörcsök (rövid tartammal, előidézve valószinüleg nem a láz, hanem a V. mérgének az agyra gyakorolt hatása által) előznek meg; továbbá torokfájdalmak (duzzanat s pir, angina scarlatinosa), hányás, sokszor több ízben hasmenés; már 24 óra mulva, ritkábban a második napon a jellegzetes V.-küteg a bőrön megjelenik (stadium eruptionis). A küteg apró vörös pontokból áll, miknek összefolyásából az intenziv s egyenletesen élénk piros (skarlátvörös) bőrpir áll elő. Legélénkebb a küteg pirja a törzsön, különösen a háton; ellenben a hajzatos fejbőrön, homlokon, az ajkak körül s az állon küteg sohasem látható. A küteg rendszerint 3-4, de néha 5-6 napig változatlanul fennáll (stadium floritionis), az egész köztakaró erősen duzzadtnak tetszik s gyakran erős viszketés van jelen. A hő emelkedésével intenzitása is nagyobb, azontúl halványodik s legkésőbben a 7-8-ik napon végkép eltünik. Még középsúlyosságunak minősíthető esetben is a küteg virágzása idejében a lázas hőfokok (l. Láz) rendszerint magasak, a hő foka 40 körül váltakozik, nem ritkán 41-re is felhág; az érverés igen szapora. A betegek közérzete rossz, nyugtalanok, sőt gyakran delirálnak. Normális V. esetében a torokban csak erős duzzanatot s intenziv pirt (az u. n. enantéma) láthatunk, de az áll alatti s nyaknyirokmirigyek még ilyenkor rendszerint kissé duzzadtak s nyomásra érzékenyek. Jellegzetesen viselkedik a nyelv, a betegség első napjaiban piszkosan bevont, de ezen lepedék csakhamar leválik s a nyelv húsvörös lesz, hátán pedig a szemölcsök erősen megduzzadnak (málnanyelv). A második hét végén vagy pedig a harmadik hét elején a köztakaró kezd hámlani, ahámlás lemezekben történik, legerősebb a tenyerek s talpakon, mely helyekről a bőr néha igen nagy foszlányokban válik le. A hámlási időszak rendszerint több hétre terjed, néha két hónapig is eltart, mig végkép befejeződik. A V.-nek vannak igen enyhe, de vannak igen súlyos alkajai is; különösen nagy járványok idején látunk eseteket,mik fulmináns lefolyásuak s 1-2 nap alatt is már halálra vezethetnek (u. n. rosszindulatu v. vérmérgezéses alakjai). Vannak esetek, amidőn kiütés nem jelentkezik a bőrön (scarlatina sine exanthemate); máskor a küteg csak a test némely részeit lepi el (sc. variegata), máskor meg kanyarószerü; ismét máskor apró hólyagocskákkal jár (sc. miliaris), igen ritkán nagy genyes hólyagok is léphetnek fel (sc. pemphigoidea). Különösen intenziv kütegnél apró vérömléses foltocskák (főképen a végtagok hajlataiban) gyakoriak, nagyobb vérömléses foltok (párosulva nem ritkán vérzéssel az orrból, szájból stb.), amikor a küteg szine is inkább livid, rosszindulatu lefolyást helyeznek kilátásba. Igen nagy figyelmet igényelnek a tünetek a torok részéről, elég sokszor még nem sőlyos esetekben is a folyamat az egyszerü anginánál meg nem állapodik, hanem legalább is a mandulákon genyes csapadék lép fel, amikor a kép nagyon hasonló az u. n. tüszős mandulagyuladáshoz. Szerfelett gyakran, súlyos esetekben mindenkor, difterikus angina társul a V.-hez. A V.-t komplikáló difterikus angina (u. n. V.-difteria) azonban nem azonos az igazi difteriával, mert nem a Klebs-Löffler-féle bacillus a kórokozója, a gégére nem szokott leszállani, s sohasem követik hűdések. Kórokozói streptococcusok. A V.-difteriát, különösen súlyos jelentkezésében, a roncsolás jellemzi, miért is sokan a folyamatot a roncsoló angina (angina necrotica) nevével illetik. Gyakori szövődmény a fül megbetegedése, súlyos genyes fülgyuladás és a vele járható, nem ritkán súlyos és végzetessé válható komplikáció alakjában. Nem ritka szövődmény az ízületek meggyuladása (vörhenyes ízületi csúz); ezen komplikációnak többféle jelentősége lehet, nem ritkán azonban általános genyvérüségnek (pyaemia) tünete. De megbetegedhetnek V. folyamán: a tüdő, sziv, mellhártya, hashártya stb., sőt ritka esetekben még az idegrendszer sem marad megkimélve; szövődmények, sokszor súlyos jelentőségben, az agy, gerincagy, sőt még a környi idegek részéről V. kapcsán előfordulnak. De valamennyi komplikáció közül a vese megbetegedése az, mely a legnagyobb figyelmet érdemli. Minden heveny fertőző küteggel kapcsolatban fejlődhetik vesegyuladás, de a leggyakrabban mégis a v. után, még pedig valószinüleg a V. mérgének direkte a vesére gyakorolt káros behatása folytán.
A V.-járványok korlátozásánál az óvó eljárásnak hálás tere nyilik; a mai egészségügyi adminisztráció ezt már több ízben bizonyította is. A betegség gyógykezelésével mindenkor orvos bizandó meg; a V.-nek specifikus gyógyszere nincs, a gyógyeljárás tehát tisztán tüneti. A difteriánál manapság alkalmaztatni szokott antitoxikus vérsavó a V.-difteriánál tudományos alapon legalább nem jő alkalmazásba, de azért némelyek azon empirikus úton szerzett tapasztalatát, hogy itt is volna haszna, nem akarjuk egészen kétségbe vonni. Minthogy a V.-nél, különösen a genyedéssel járó folyamatok előidézésénél, másodlagos fertőzés nagy szerepet játszik, s itt első sorban streptococcusok a kórokozók, napjainkban a V.-nél az antistreptococcus-szerumot ajánlják; ugy látjuk azonban, hogy az eddigi tapasztalatok nem igen biztatók. Még enyhe V. esetén is a beteg négy hétig ágyban maradjon. Hat hét előtt ki ne járjon már csak azért sem, mert ragályképes lehet, többszöri fürdés dacára, mellyel a hámlást siettetni szoktuk.
szin, l. Szinek.
1. Bede, hrussói várnagy volt Károly Róbert idején; a Csák Máté-féle mozgalmakban jelentékeny szerepet vitt.
2. V. Mátyás (Nyéki), XVII. sz.-beli kat. tanköltő, pápai prépost, virágzott 1620-29 közt. Vallásos és erkölcsi tárgyu tankölteményeket irt, melyek mind összegyüjtve, Tintinnabulum tripudiantium név alatt 1701-81. is 9 kiadást értek. Hangja oktató, felfogása inkább dogmatikus, mint bölcsészi, de nyelve erős és verselése jó. Sokáig népszerü maradt.
3. V. László (farádi), kereskedelemügyi államtitkár, szül. Dombegyházán (Csanád) 1849. Tanulmányait részben Aradon végezte, hol atyja, régi magyar nemesi család ivadéka, polgármester volt, részben Budapesten, utóbbi helyen az egyetem jogi fakultásán. Eleintén ügyvédi pályára készült s Aradon kezdte is a gyakorlatot, nemsokára azonban felhagyott ezzel és államszolgálatba lépett. 1871. lett a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban segédfogalmazó. Hivatali pályáján elég gyorsan haladt, 34 éves korában már osztálytanácsos, 44 éves korában miniszteri tanácsos, az egész idő alatt szakadatlanul a minisztérium vasúti osztályában, később mint annak főnöke, szolgálva. Hazai vasútügyünk rohamos fejlődésében nagy érdemei vannak, s a legtöbb nagy alkotásban e téren tevékeny része, soknak közvetlenül kezdeményezője volt. Hivataloskodása mellett széleskörü szakirodalmi tevékenységet is fejtett ki; alapította a Vasúti és Közlekedésügyi Közlöny c. szaklapot, mely több évi szerkesztése alatt kiváló szolgálatokat tett a hazai közlekedésügynek; később alapította Útmutató címen az első magyar hivatalos menetrend-könyvet, de legkiválóbb volt irodalmi alkotásaiban és működésében a Magyar vasúti évkönyv, melyet nyolc éven át kiváló szakértelemmel szerkesztett. Ezenkivül igen becses közlekedésügyi szakdolgozatai jelentek meg hazai és külföldi szaklapokban. V. alapította a vasúti, valamint a posta-távirdai tisztképző intézetet is, melynek élén miniszteri biztosi minőségben éveken át állott. Kiváló érdemei vannak a székes főváros közúti közlekedésügyének fejlesztésében és sok tekintetben neki tulajdonítható a földalatti villamos vasút létesítése, valamint a lóvasút átalakítása villamos üzemre. 1895. államtitkár, mely idő óta még sokkal szélesebb körü tevékenységet fejt ki; 1895 óta országgyülési képviselő. Mint osztálytanácsos kapta a III. osztályu vaskoronarendet, 1896-ban az ezredéves országos kiállítás körül és a közügyek terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül a Lipót-rend középkeresztjét. 1897. a brüsszeli világkiállítás magyar osztályának elnöke.
4. V. Sándor (kiskéri) gazdasági tanférfiu és szakbeli iró, szül. Tatán (komárom) 1847 febr. 28-án, hol atyja uradalmi főtiszt volt. Gimnáziumi tanulmányainak érettségivel való befejezése után 1865-ben az akkor megnyilt keszthelyi országos gazdasági felsőbb tanintézetre ment, melynek tanfolyamát végezve, József királyi herceg kisjenői uradalmába segédtisztül nevezték ki. Itt töltött három év után Kolozsmonostoron a gazdasági tanpályára ment át s végezte az egyetemet. 1870-ben a kolozsmonostori m. kir. gazdasági tanintézet tanára és gazdasági intézője lett és 1875 óta ugyanezen intézet igazgatója. Ismételve hosszabb tanulmányi utazásokat tett Nyugat-Európában, Romániában és Bulgáriában. V. a tudományos, társadalmi és gazdasági téren felmerülő mozgalmakban élénk részt vesz. Működésének elismeréséül 1894-ben királyi tanácsosi címet nyert. A lapokban megjelent nagy számu cikkein kivül főbb művei: A mezei gazdaságtan rövid foglalata (Kolozsvár 1878, 2. kiad. u. o. 1879); A kálózi uradalom gazd. arányai (u. o. 1881); A szociális kérdés etikai oldala (u. o. 1881); A gazdasági társulásról (u. o. 1884); Gróf Széchenyi István emlékezete (u. o. 1891); A dohánytermelésről (két kiad., u. o. 1893 és 1894); A gazdaságok berendezéséről (u. o. 1893); A gazda számvitele (u. o. 1897).
5. V. Tamás, Aladár fia, az Apponyi grófok őse, a nyitravármegyei Újvár várnagya volt. 1343. Erzsébet özvegy királynét kisérte Nápolyba és Rómába. 1344. és 1346. a magyar királynak Avignonba küldött követe, 1345. az osztrák-magyar határvillongások elintézésére kiküldött bizottság tagja. V. ö. Századok (1892, 141).
l. Hematit.
(ásv.), l. Pirosztibit.
l. Barát.
(állat, Erythacus rubecula L.), az éneklő verébalkatuak rendjébe, a rigófélék családjába tartozó madárfaj. Hossza 15, szárnyhossza 7, farkhossza 6 cm. Háta, szárnya és farka szürkés-olajbarna, hasa fehéres, homloka és torka sárgás-vörös. A him szárnyfedő tollai vöröses-sárga foltokkal díszített. Hazánkban helyenkint áttelelő, különben költözködő madár. Nyáron a hegységekben, erdős-bokros helyeken, télen a síkságokon szeret tartózkodni. Kiváló énekes, főleg rovarokkal táplálkozik. Földi nyukakban, gyökerek közt fészkel. Fészekalja 5-7 sárgás-fehér, pirosan pettyezett tojás, melyeket a szülők közösen mintegy 14 nap alatt költenek ki. Április végén v. május elején fészkel. Fogságban könnyen tartható.
szinét a szőllő héjában levő kék festőanyagtól veszi, mely az erjedés alatt koldódik s melyet a borban lévő savak megvörösítenek. Miután az említett festőanyag vizben nem oldódik, szesz- és savkeverékben azonban könnyen oldható, a V.-okat a törkölyön kell erjeszteni, mire a "káci"-nak nevezett erjesztő kádakat használják. Az erjedés befejezte után (a szüret után 14-20 napra) a törkölyt kipréselik. A V. tovább lévén a szőllőhéjjal érintkezésbe, rendszerint több csersavat von ki abból s ez okból fanyarabb is. Hosszu eltartás alatt a V.-os palackok oldalára kékes-szürke üledék tapad, mely a V. festőanyagának csersavval képzett vegyületéből állván, a régibb V.-ok mindinkább halványabbakká lesznek. A meghalványulást az is okozhatja, ha a szőllő között sok rothadt szem találkozott, mert ezen rothadási anyagok a vörös festőanyagot szintén kiválasztják és megrontják. A vörös festőanyagot a kénessav is megrontja, miért is a V.-t csak igen kivételes esetben szabad kénezni.
az amerikai ősbenszülöttek neve, l. Indus.
(ásv.), cinkoxid (l. o.), rendesen mangánoxidultartalommal, ritkán hatszöges rendszerbeli kristályokban, többnyire nagy, héjas szemekben. K. 4-4,5, fs. 5,4-5,7. Néha fehéres bevonat észlelhető rajta, mi nem egyéb mint szénsavas cink. Észak-Amerikában (New-Jersey állam) cinket olvasztanak ki belőle.