1. Sebő, 1849-iki igazságügymiszter, szül. Fiuméban 1811., megh. Londonban 1872 nov. 19. Atyja V. Sebő előkelő szerb polgár volt. Az ifju V. jó nevelésben részesült, a magyar nyelvet azonban csak serdülő korában tanulta meg. Közpályáját Temes vármegyében kezdte mint aljegyző. Ugyanezen vármegyében később szolgabiró, azután alispán lett. Mint fiatal vármegyei hivatalnok kiskövetül küldetett Pozsonyba s ott az országgyülési ifjuság tárgyalásain jó nevet szerzett alapos készültségével és szónoki tehetségével. Mikor vármegyéjébe visszatért, ott már erősen jelentkeztek a nemzetiségi zavarok. A magyar kormány az erős kezü V.-ra bizta a zavarok elsimítását. 1849 ápr. 14. a Szemere Bertalan elnöklete alatt létre jött minisztériumban az igazságügyi tárcát kapta. Itt a törvényszékek rendezése körül szerzett nagy érdemeket. A világosi katasztrófa után először a Lónyay-, majd Vladár-családnál rejtőzködött, hol emlékiratait irni kezdte s végre külföldre menekült. Emlékiratait 1856. Londonban fejezte be. Kiadta Besenyei Ferenc országgyűlési képviselő (Budapest 1894).
2. V. Száva (de Berekszó), az újvidéki szerb gimnázium megalapítója, a magyarországi szerbeknek Tököli Száva után legnagyobb jóltevője, szül. Mostarban 1740 körül, meghalt Újvidéken 1810. Öreg napjaira megvakult, az alapító levelet 1810. iratta; a gimnázium, az egyetlen szerb középiskola Magyarországban, 1816. nyilt meg.
a liparii-szigetek (l. o.) egyike.
(ejtsd: vulkánu) József, román szépirodalmi iró és hirlapiró, szül. Hollódon (Bihar) 1840-ben. Iskoláit Nagyváradon, Debrecenben és Budapesten végezte. 1874-ben letette az ügyvédi vizsgálatot, de gyakorlatot nem folytatott. Ma a nagyváradi törvényszéknél román és francia nyelvi tolmácsi állást tölt be. Korán verselgetett s mint fiatal, jómódu jogász az első képes román szépirodalmi lapot indította meg 1865. Familia címen, melyet máig szerkeszt. Versei több kiadást értek el, jóllehet nagyobb a hire mint elbeszélő prózairónak. Legismertebb munkája a pantheonul Roman (Budapest 1869) életrajzgyüjtemény. Magyarul is dolgozott s a román irodalomnak magyar nyelven való ismertetéseért a Kisfaludy-társaság 1871-ben tagjává választotta. ugyancsak ilyen érdemeiért választotta meg 1880. a bukaresti román akadémia is levelező tagjának.
(Volcanus), a rómaiaknál a tűznek és házi tűzhelynek istene, tehát azonos a görög Hephaistosszal (l. o.). Még abban is megegyeznek, hogy V. is a mesterséges ércművészetnek (kovácsolás, ötvösség) mestere (Mulciber). hasonlóan a Vesta-tisztelethez, V. tiszteletének volt némi politikai mellékíze is. A Volcanalon, egy templom nélkül való lapos emelkedésen, mely a Comitium felett volt, tűzhelyszerü oltára volt, mely körül a szenátus és a patriciusok gyülekeztek. Voltak templomai is, de rendesen a városon kivül. Ünnepélyeit Volcanalia) augusztus 23-án tartották és a Circus Flaminiusban lóversenyekkel ülték meg.
v. Vulcia, ősrégi etruszk város Itáliában, Tarquiniitől északra; régente nagy szerepet játszott mint a tizenkét tagu etruszk város-szövetség egyik vezére. Kr. e. 280. a rómaiak leverték és azóta politikai szerepe egyre gyöngül, utoljára V. is, meg a hozzá tartozó Cosa is (egykor V. kikötője, most Ansedonia romváros) római gyakorlatokká lesznek. 1828. az azóta még mindig Pian de V.-nek nevezett térségen egy őstemetőre bukkantak, mely dús tömegét ontja az etruszk vázáknak, bronz és más ércből való ékszereknek stb. V. ö. Garucci, Tavole fotografiche delle pitture vulcenti (Róma 1866) és Gsell, Fouilles dans la nécropole de V. (Páris 1891).
(lat.) a. m. közönséges, mindennapi, megszokott; vulgaritas, aljasság; vulgarizá, általánossá, ismertté tesz, a nép (vulgus) közé juttat; vulgo, közönségesen.
(lat., t. i. versio), neve a kat. egyház által hitelesnek elismert latin bibliafordításnak. L. Biblia és Jeromos (szent).
(lat.), köznép, csőcselék.
a Fertő-tóba szakadó folyócska, ered a Rozália-hegységben Sopron vármegye Ny-i határán, ÉK. felé folyik és Nagymarton, Vulka-Pordány és Sérc érintésével utóbbi községen alul a Fertőbe ömlik. Hossza 40 km. Alsó folyásának környéke termékeny lapály.
1. V.-hegység, a Kárpátok déli határláncolatának egyik kisebb tagja, Hunyad vármegye és Románia határán emelkedik; a V. a Retyezátnak K-i kiágazása, mely a Retyezát és Páring-hegység közt terül el. Ny.-ról K. felé húzódik, az ország határát jelölve. É-i tövében az Oláh.-Zsil folyik. K. felől az egyesült Zsil völgye határolja, D. felé lejtői messze lenyulnak Romániába. A hegység főbb csúcsai a két Sigleu (1685 és 1573 m.), Priszlop (1538 m.), Gyalu Piszk ruszeszk (1632 m.), Gyalu Mutu (1734 m.) és a Strázsa (1870 m.). A V. lejtőit erdők, tetejét kiterjedt legelők borítják.
2. V.-hágó, az előbbi hegységnek egy jelentékeny (1624 méter magas) hágója), mely az Oláh-Zsil völgyéből Romániába vezet át. A hágó nyilásánál, még az Oláh-Zsil völgyében, a v. nevü belépőállomás (veszteglőintézet) van. A V. hágón át csak nehezen járható út vezet; rendes közlekedési útja még nincs. 1462. Mátyás király Kőrösbányán kelt adománylevelével a V.-hágó védelmében elesett Kendeffy Miklóst s ennek atyját mint Hunyadi János jeles fegyvertársait, a várnai, rigómezei csaták vitézeit, tüntette ki. Ennek emlékéül állította fel a hunyadvármegyei történelmi s régészeti társulat 1896 szept. 9. a 4 1/2 m. magas emlékoszlopot.
3. V., az Aranyosmelléki hegység egyik jelentékeny emelkedése (1264 méter), Alsó-Fehér és Hunyad vármegyék határán, Abrusbányától Ny-ra; szép mészsziklafalairól ismeretes.