(ejtsd: vattling) v. Guanahani, a Bahama-szigetek egyike, amelyet Kolumbus Amerika földjéből először 1492 okt. 12. fedezett föl és San-Salvadornak keresztelt. Azelőtt Cat-Islandot vagy Mayaguanát tartották San-Salvadornak.
Jakab, hires angol mekanikus és gépszerkesztő, szül. Greenockban (Skócia) 1736 jan. 19-én, megh. Heatfieldben (Birmingham mellett) 1819 aug. 19-én. Már fiatal korában igen nagy érdeklődést mutatott természettudományok mindegyike iránt. 1755-ben Londonba ment Morgan mekanikushoz, ki szitén ilyen műszerek készítésével foglalkozott. Miután itt magát kellően kiképezte, Glasgowban telepedett le, mint az egyetem mekanikusa s rövid idő mulva műhelye a legnevezetesebb tudósok találkozóhelye lett. Smith Ádám, Black, Simpson Róbert stb. voltak barátai. 1768. szövetkezett Roebuck Jánossal, hogy a gőzgépen tett javításait nagyobb méretekben kivihesse. Gőzgépén külön kondenzátort alkalmazott, mely, hogy a gőz mindig utána áramolhasson, mely, hogy a gőz mindig utána áramolhasson, légszivattyuval volt felszerelve. 1773. szövetkezett Boultonnal, a Birmingham melletti sohói gépgyár tulajdonosával gőzgépek építése és terjesztése céljából. Itt fejtette ki legnagyobb munkásságát. Találmányai közül legnevezetesebb a W.-féle parallelogramm elve, mely által a gép dugattyujának mozgását forgattyu által tengely forgatására használta. Ez által új tér nyilt meg a gőzgép előtt, melyet eddig csak emelésre lehetett használni, többek közt alkalmassá tette mai közlekedési eszközeink mozgatására. Ugyancsak W. adta meg a gőzgépnek azon alakját, melyek kisebb javításoktól eltekintve, korunkban is használnak. Ezen, valamint régebbi találmányaira szabadalmat nyert. 1786. Boultonnal együtt Franciaországba ment a marlyi nagy vizemelőgép ügyében, hol nagy kitüntetésekkel fogadták, sőt alkalma nyilt gépének modelljét a királyi családnak bemutatni. 1800. W. visszavonult, épp igy Boulton is és gyárukat fiaiknak adták át; barátságuk azonban megmaradt egész halálokig. W. elméleti kutatásokkal ritkábban foglalkozott. Ezek közül legnevezetesebb Priestleyvel való levelezésében kifejtett a viz összetételére vonatkozü nézete, hol a viz először szerepel mint összetett test. W. az angol Royal Society és a francia Institut tagja volt. W.-ot a handsworthi plébániatemplomban temették el, hol fia szép siremléket emeltetett neki. Szobrokat máshol is állítottak neki, többek közt születési helyén Greenockban, Glasgowban és Londonban. A londoni South Kensington Museumban vannak találmányainak mintái. V. ö. Muirhead, The life of James W., with selections from his correspondence (London 1859); u. a., The origin and progress of the mechanical inventions of J. W. stb. (3. köt., u. o. 1854); Arago, James W. biographie et oeuvres (Páris 1854, 1.).
(ejtsd: vató) Antal, francia festő, szül. Valenciennesben 1684 okt., megh. Nogent-sur-Marneban 1721 jul. 18. Eleinte szülővárosában egy Gérin nevü középszerü festőnél tanult. 1702 körül Párisban került és ott kezdetben egy szinházi díszletfestőnél dolgozott, azután egy szentképkereskedő számára készített képeket, végre tanítványa lett Claude Gillotnak, aki a helyes útra terelte. Másik mestere, Claude Andran révén, aki a párisi Luxembourg-palota felügyelője volt, hozzáfért Rubens hires festményeihez, melyeket buzgón tanulmányozott. 1709. a párisi akadémián második díjat nyervén, néhány évre szülővárosába vonult vissza, de 1711. ismét Párisban találjuk, hol 1712. az akadémia tagja lett, bár székfoglaló képét csak 1717. készítette el. Utolsó éveit folytonos túlfeszített munka között töltötte; 1720. rövid ideig Londonban tartózkodott, majd Páris környékén, a vidéken keresett enyhülést tüdőbajának, mely fiatal korában vetett véget életének. W. művészete eredeti és önálló, de fejlődésére nagy befolyást gyakoroltak a régi mesterek művei. Első képei: A szavojard fiu (Szt.-Pétervár, Ermitage) és Az igazi vígság (csak Famar metszetében maradt fönn) még egészen a realista flamand festők, különösen Teniers tanítványa gyanánt mutatják be, majd tájképeket festett (p. egy tájképe Friedrichskron kastélyban Potsdam mellett), második valenciennesi tartózkodása alkalmával pedig az ottani háborus idők befolyása alatt katonaképek (Katonák vonulása, Páris, Rothschild Ödön báró képtárában) festésével próbálkozott meg. Kifejlődött művészetét azonban csak ama képeiben látjuk, melyekben mint az élet, a szerelem, a jó kedv és a szép természet dicsóítője lép föl, hasonlóan mint Rubens az ő «szerelem kertjei»-ben. Könnyed ecsete alatt a mindennapi élet ünnepi játékká alakul, a furcsaságok bájos különcségekké válnak. Műveit az utána következő klasszicista ízlésü kor megvetette és sokszor megsemmisítette, ugy hogy nagy részüket csak kora rézmetszőinek (Audran, Aveline, Boucher, Caylus, Cochin, Huquier, Lannessau, Scotin, Thomassin stb.) műveiből ismerjük. A fönnmaradtak közül a romlástól legtöbbet megmentett Nagy Frigyes, aki W. művészetének szenvedélyes kedvelője volt. A legkiválóbbak: A pásztori élet örömei (Chantilly); A ballépés (Páris, Louvre); Jupiter és Antiope (u. o.); Zavartalan szerelem, Szerelmi oktatás, Hangverseny (berlini királyi palota); La Finette (Louvre); a Kythera szigetére való távozást ábrázoló hires, költői és festői szépségü képe (1717, Louvre), melynek talán még szebb ismétlése a berlini királyi palotában van; az u. n. Gersaint képkereskedő cégtálája (u. o.) legérdekesebb képeinek egyike; a Tánc bájos gyermekképe (u. o.); Gilles, Társaság a parkban (Louvre); két szerelmi ünnepélyt ábrázoló kép a drezdai képtárban; két Szinészek szerelmi ünnepélye, A reggeli (berlini muzeum); Menuette (Szt.-Pétervár, Ermitage); Falusi lakodalom (madridi muzeum); Bál (Dulwich College, London mellett) és számos képe az angol magángyüjteményekben. Tanitványai közül Laucret és Pater válnak ki.
József, osztrák táborszernagy, a legfelsőbb katonai törvényszék, elnöke, szül. Bielitzben (Szilézia) 1837 febr. 17., megh. Bécsben 1896 okt. 22. A bécsújhelyi akadémiából a 35. gyalogezredhez került mint hadnagy és részt vett az 1859. és 1866-iki háborukban. Ekkor már a táborkarban működött. 1873-ban a hadügyminisztériumba került, a térképrajzolás osztályába. 1877. ezredes lett Kassán, 1881. táborkari főnök Budapesten; 1887. az osztrák nemességet kapta és hadosztályparancsnokká lett, 1888. táborszernaggyá, 1893. a legfőbb haditörvényszék elnökévé tették. 1894. a v. b. t. tanácsosi címet kapta.
Vilmos, német történetiró, szül. Ranzauban (Holstein) 1819 szept. 22., megh., Majna melletti Frankfurt közelében, a vasúton 1897 szept. 21. Bonnban, Göttingában és Berlinben végezte tanulmányait, azután (1843) munkatársa lett a Monumenta Germaniae c. kútfőgyüjteménynek; 1851. mint magántanár habilitálta magát a boroszlói egyetemen, 1855. levéltáros lett Boroszlóban, mignem 1862. a heidelbergai egyetemhez hivták; 1872 óta Berlinben működött mint egyetemi tanár és egyúttal (1888-ig) mint a Monumenta-vállalat egyik vezetője. Nagyobb munkái: Beiträge zur Geschiche der christlichen Kirche in Böhmen u. Mähren (Bécs 1849); Deutschlands Geschichtsquellen im Mittelalter bis zur Mitte des XIII. Jahrhdts (2 köt., 1. kiad. Berlin 1858, 6. kiad. 1893, egyike a legfontosabb segédmunkáknak); Anleitung zur griechischen Paläographie (4.kiad. u. o. 3. kiad. 1895); Anleitung zur lateinischen Paläographie (4. kiad. Lipcse 1886); Eine Ferienreise nach Spanien und Portugalien (Berlin 1869); Peter Luder (Karlsruhe 1869); Das Schriftwesen im Mittelalter (3. kiad. Lipcse 1896); gesch. des römischen Papsttums (felolvasásai, melyeket a berlini hadi iskolában tartott, Berlin 1876); Über die Inquisition gegen die Waldenser in Pommern (u. o. 1886); Schrifttafeln zur Gesch. der griechischen Schrift (2. kiad. u. o. 1883). Irt azonfelül számos apróbb munkát és kisebb értekezést, melyek nagyobbrészt a bécsi és berlini akadémia értekezései között jelentek meg. Ezen értekezések közül több hazánk legrégibb történetére vet világot, mint: az Über die Legende von den heiligen vier Gekrönten (Passio Sanctorum IV. Coronatarum) címü értekezése (megjelent a berlini akadémia értekezései között 1896.) Ô találta meg továbbá az admonti kolostorban Szt. István királyunk törvényeinek majdnem teljes szövegét, melyet azután Endlicher (l. o.) adott ki. Egyébiránt nem volt barátja a magyar államnak, amint ezt mint a Deutscher Schulverein alapítója és utóbb elnöke, nemkülönben a Die Siebenbürger Sachsen címü művében (Heidelberga 1870) is megmutatta. Hazájában a haladó pártnak volt hive a politikában. Virchowval együtt a Sammlung allgemein verständlicher Vorträge c. közhasználatu füzetes vállalatot szerkesztette. V. ö. Zeumer, W. (Sybels Histor. Zeitschrift 1897, 80. köt.).
város Arnsberg porosz kerületben, 6 km.-nyire Bochumtól, a Ruhr és Emscher közt, vasút mellett, (1890) 13 394 lak., margarin-, likőrgyártással, gőzmalommal, nagy szénbányákkal, sósforrással és fürdővel.
(ejtsd: vatinyi), község Nord francia départementban, Maubeuge közelében, 232 lak.; ismeretes ama győzelemről, amelyet 1793 okt. 13-án itt Jourdan francia vezér kivívott Clairfayt osztrák hadain.
A villamos áram iparszerü szolgáltatásánál természetszerüen a fizetendő összeget a szolgáltatott áramenergia után kell megszabni. Az áramenergiát az áram erősségének és feszültségének szorzata vagyis a watt adja. Ha már most ezt a fogyasztás mértékével folytonosan változó energiamennyiséget, vagyis az áramszolgáltatás tartama alatt fogyasztott wattokat összegezzük, nyilvánvalóan a fogyasztást kapjuk az áramelhasználás idején át, vagyis ha egy watt áramenergiát egy órán át szolgáltatva fogadunk el egységnek, az u. n. W.-t, megkapjuk az összfogyasztást W.-kban.
(ejtsd: vatröló), város Nord francia départementban, Roubaix szomszédságában, vasút mellett, (1891) 5854 lak., szövőiparral, olajprésekkel és szappangyárral.
(ejtsd: vatsz) György Frigyes, angol festő, szül. Londonban 1818. Eleinte történelmi festészettel foglalkozott és már 1840. nagy föltünést keltett Boccaccio egy elbeszélése után festett képével: Izabella halva találja Lorenzót. Ezt követte 1842. Shakespere Cymbelinejének egy jelenete, 1843. pedig a londoni parlament freskóképeire kiirt pályázaton a Caractacus diadalmenetét ábrázoló festményével díjat nyervén, több évre Olaszországba ment, ott a legkiválóbb angol művészek barátságát élvezte és főleg a velencei nagy mesterek műveit tanulmányozta. Hazatérése után ismét nagy díjat nyert egy történeti képével: Alfréd király a szászokat fölszólítja, hogy akadályozzák meg a dánok partra szállását; ezt követte Paolo és Francesca da Rimini képe (1848); A könyörületes szamariai (1850); Szt. György lovag, a londoni parlament freskóképe (1853) és számos képmás. Nagy, monumentális művek tervei közül, amelyekkel hazatért, csak kevés készült el és általában nagy freskóképei, p. a világ törvényhozói Mózestől I. Eduárd királyig (London, Lincolns Inn) művészetét kevésbbé kedvezően mutatják be, mint egyéb művei. Önálló, sajátságos iránya, költői fantáziája már tájképeiben (p. az Ararát hegy a vizözön 41. napján, Carrara, Nápoly, Kozika is) megnyilatkozik, de még inkább allegoriai képeiben, amelyek festői szépségük mellett első sorban W. mély gondolatainak, nagy igazságok kifejezésére vonatkozó eszményi törekvésének a hordozói. A legismertebbek közülük: A kereszténység szelleme; Orpheus és Eurydike; Artemis és Endymion; Az élet álmai; A halál angyala; Szeretet és halál; Szeretet és élet (Páris, Luxembourg-muzeum); Remény; A győzelmes szeretet; Sic transit; A kaosz; A pénz stb. Hazájában főleg mint elsőrangu képmásfestő ismeretes. Különösen említendők: Tennyson, Browning s Swinburne, Carlyle, Stuart Mill és Müller Miksa, Gladstone, Salisbury, Dilke és Manning bibornak, Rossetti, Millais, Leighton és Burne Jones, Guizot stb. képmásai. Saját arcképe a firenzei Uffizi-képtárban van. V. ö. Spielmann, The works of M. George Frederick W., with a catalogue of his pictures (London 1886).