vagy Gartenaere, XIII. sz.-beli német költő, egy bajor kolostornak (talán Ranshofennek) világi tagja és kertésze, ki Meier Helmbrecht c. elbeszélésével a keresztény irodalomnak első társadalmi novelláját alkotta meg. Egy nagyzó parasztfiunak léha életében és tragikus halálában pompás kortörténeti képet tár elénk. Kiadták Bergmann (Wiener Jahrbücher, 1839), von der Hagen (Gesammtabenteuer, Stuttgart 1850) és Lambel (Erzählungen und Schwänke, Lipcse 1872). V. ö. Heinz, Meier Helmbrecht und seine Heimat (München 1865) és Heinrich G., A német irodalom története (2. kiad.).
az ugyanily nevü járás és a Stolberg- W. grófság egykori székhelye Magdeburg porosz kerületben, a Holtemme és vasút mellett, (1890) 9966, a tőszomszédságában levő helységeket is beleszámítva, 15 094 lak., vasöntéssel, csokoládé-, gép-, szivar- és festékgyártással. A város fölött van a hercegi kastély állatkerttel, ennek lábánál pedig a hercegi könyvtár (106 400 kötettel, hires biblia-gyüjteménnyel, 1150 kézirattal és 10 000 térképpel). V. ö. Förstemann, Die gräfl. Stolbergsche Bibliothek in W. (Nordhausen 1866). - W. grófság, amely 1876 óta W. járást alkotja, eredetileg német birodalmi grófság volt, amely a grófi család férfiágának kihaltával a Stolberg- (l. o.) családra szállott, amely 1645-ben két ágra, Stolberg-W. és Stolberg-Stolberg-ágra oszlott. A grófok már korán léptek hűbéri viszonyba a brandenburgi őrgrófokhoz; 1714. pedig már főhatósági jogaik egy részéről lemondtak a porosz királyság javára. 1807-ben Napoleon a vesztfáliai királysághoz csatolta. A bécsi kongresszus visszaadta Poroszországnak, ami a grófi család és a porosz királyi ház között újabb szerződések kötésére adott alkalmat, amelyek 1876. hatályon kivül helyeztettek és a grófság egészen beolvasztatott Poroszországba; csakis az egyházi és iskolai ügyekre nézve áll fenn még a külön grófi konzisztorium. V. ö. Freytag, Beschr. d. Grafschaft W. (Nordhausen 1865).
a Wesernek (l. o.) 270 km. hosszu fő forrásfolyója; Szász-Meiningengen, a Türingiai-erdőben, a Blessbergen fakad a Trockne- és Siegmundsburg mellett a Nasse-W., amelyek Schwarzenbrunn mellett egyesülnek a W.,-vá; ez Dny-i határául szolgál a Türingiai-erdőnek és elválasztja a Rhöntől, fölveszi az Ulstert, azután határul szolgál az Eichsfeld és a W.-hegység közt és Mündennél egyesül a Fuldával. A W. halakban igen gazdag; kis hajók (50 t.) 58 km.-nyi hosszuságban járhatnak rajta.
a hesseni dombos vidék legészakibb része, az Alsó-Werra- és a Fulda-völgy közt; a 750 m. magas Meissnerben kulminál.
(Vesztfáliai vagy Lippei Werra), a Wesernek 96 km. hosszu mellékfolyója; Lippe hercegségben, Horntól ÉK-re ered, balról fölveszi az Aat, későbben az Elsét és Rehménél torkollik. Vizkörnyéke a bifurkáció érdekes jelenségét mutatja, amennyiben az Else a Haaséval is összeköttetésben áll.
a Lech baloldali, 135 km. hosszu mellékfolyója a bajorországi sváb kerületben; Vorarlberg határán ered és Augsburg alatt torkollik.
(Werdt, Weert) János (Jean de W.), német lovasvezér a 30-éves háboru korában, szül. Büttgenben (Jülich) 1600-ben, megh. Benatekben (Csehország) 1652 szept. 16. Paraszt szülők gyermeke. Mint vándorlegény felcsapott katonának és 1622. Spinola zászlója alatt küzdött; majd a liga szolgálatába lépett s már 1632. mint ezredes kapta a birodalmi nemességet s egy lovasezred parancsnoka lett, melynek élén Bajorországban és Felső-Pflazban vitézül harcolt. Hervieden mellett fényes győzelmet aratott a svédek felett, minek következtében tábornokká léptették elő. 1633 óta változó szerencsével harcolt Weimari Bernát és Horn ellen, de az Isar torkolata mellett azoktól meglepetvén, érzékeny vereséget szenvedett. A Nördlingen mellett kivívott győzelemben jelentékeny része volt, miért is a császár bárói rangra emelte s táborszernaggyá léptette elő. 1635. és 1636. Franciaország ellen harcolt; vakmerően behatolt Elzászba s elfoglalta Speier és Toul erősségeket, de Lüttich előtt a szerencse hűtlen lett hozzá. Portyázó csapatai azután egész Páris falai alá jutottak. 1637. sikeresen harcolt Bernát herceg ellen és felszabadítá a fenyegetett Rheinfeldent; de 1638 márc. 3. vitéz ellenállás után a weimari herceg fogságába került. Richelieu bibornok kivánságára diadalmenetben Párisba vitetett, hol mindaddig fogságban tartották, mignem 1642. Horn tábornokért kicseréltetett. A birodalmi lovasság fővezérévé kineveztetvén, 1642 nyara óta ismét tevékeny részt vett a háboruban és 1643. Tuttlingen mellett döntő győzelmet aratott az egyesült francia-svéd hadsereg felett. Jankau mellett vakmerőségével okozta az ütközet elvesztését, mit Mercy közreműködésével Mergentheim mellett csakhamar jóvá tett. Midőn Miksa bajor választó fejedelem 1647 márc. 14. a franciákkal és svédekkel a maga szakállára Ulmban fegyverszünetet kötött, W. Sporck által támogatva, azon fáradozott, hogy az egész bajor hadsereget a választó fejedelemtől eltántorítsa és császár részére megnyerje; de a bajor hadsereg hű maradt urához, Miksa pedig W.-et árulónak nyilvánitotta s igy nem maradt neki más hátra, mint a császári táborba menekülni. A császár által grófi rangra emeltetvén, a cseh harcmezőkön újabb babérokat aratott. Erre a császár a csehországi benateki uradalommal ajándékozta őt meg s ezzel elkobzott javaiért kárpótolta. 1648. a szorongatott bajor választó fejedelem visszahivta s reá bizta hadainak vezetését, melyekkel W. okt. 6. Dachau mellett visszavonulásra kényszerítette a franciákat és svédeket. A münsteri béke megkötése után Csehországba, Benatekbe vonult vissza. V. ö. Barthold, Teicher és Janko 1826., 1874. és 1876. megjelent, Johann von W. címü műveit és a 30 éves háboruról szóló munkákat.
az ugyanily nevü járás és az egykori W. grófság székhelye Mosbach badeni kerületben, a Majna és Tauber összefolyásánál, vasút mellett, (1890) 3535 lak., bőrcserzéssel, malmokkal, evang. templommal, amelyben a W. és Löwensteini grófok síremlékei láthatók; szép késői gót ízlésben épült kat. templommal és a Löwenstein-Wertheim-Freudenberg hercegek két kastélyával. V. ö. Wibel Fr., Die alte Burg W. am Main u. die Befestigungen der Stadt (Freiburg 1895).
Ede, történetiró és jogakadémiai tanár, szül. Pesten 1848 jun. 2. A középiskolát Pesten, egyetemi tanulmányait u. o., Bécsben és Berlinben folytatta, azután a bécsi Institut für österreichische Geschichtsforschung-nak lett tagja. 1877. a kolozsvári egyetemen magántanárrá történt képesítése alapján a nagyszebeni jogakadémia történeti tanszékére nevezték ki, ezen intézetnek feloszlatása után pedig rövid időre a kolozsvári egyetemhez került, ahonnan saját kérelmére a pozsonyi jogakadémiához helyezték át. Azon csekély számu történetiróink közé való, akik önállóan foglalkoznak a világtörténettel és akiknek munkáit a külföld is ismeri. Főbb művei, melyek nagyobbrészt levéltári kutatáson alapszanak: Magyarország állapota a XVI. és XVII. sz.-ban (Századok 1875); Ranke L., tanulmány (u. o.); A velencei diplomácia (u. o., 1877); Házasságtervezés Erzsébet, Anglia királynője és Károly osztrák főherceg között 1599-61 (Sybel, Historische Zeitschrift XL. kötet); Zur Geschichte des Türkenkrieges Maximilians II. 1566. (a bécsi akadémia értekezései között, 1875); Erzsébet Anglia királynője és Ausztria 1563-68. (1879); A tervezett négyes szövetség 1787-90. (1880); Zwei Schilderungen des Wiener Hofes (1880); Berichte des Grafen Stadion 1807-09. (1881); Die Heirat der Erzherzogin Maria Luise mit Napoleon I. (1882); Erzherzog Karl als Präsident des Hofkriegsrats (Archiv für österreichische Gesch. 66. köt., 1884); Documents inédits sur Marie Antoinette (Revue Historique 1884, 25. köt.); Erzherzog Karl und die II. Coalition (Archiv für österreichische Gesch. 1885, 67. köt.); Ausztria és Magyarország története a XIX. sz. első tizedében (megjelent magyarul és németül, I. köt. 1884 és 1890, II. köt. 1892, ez fő munkája); Ungedruckte Briefe des Freiherrn von Gentz 1809 (Neue Freie Presse 1887, 31. szám); Károly főherceg levele (a győri és asperni csatáról, Pester Lloyd 1888 jul.); A magyarországi ipar és kereskedés történetéhez (Budapesti Szemle, 134. szám); Zur Geschichte Wiens im Jahre 1809 (Archiv für österreichische Geschichte, 74. köt., 1889); Ungedruckte Briefe von Gentz über den Reichstag von 1811 (Pester Lloyd 1890 márc. 11.); Zwei Denkschriften Erzherzog Rainers aus dem Jahre 1808-1809 (Archiv für österreichische Gesch. 78. köt., 1892), Über den Aufenthalt der Erzherzoge Johann und Ludwig in England 1815-16 (Archiv für österreichische Gesch. 1892); Erzherzog Rainers Reise durch Ungarn 1810 (Akadémiai Értesítő 5); Adalék ifju Kovacsics életrajzához (Századok, 28. évf.); Wien und das Kriegsjahr 1813 (Archiv 1893); Die drei ersten Frauen des Kaisers Franz (Lipcse 1893); A magyar posta történetéhez (Pester Lloyd 1894 ápr. 18.; v. ö. Századok 28. évf., 857. old.); Aus dem Archiv der Grafen Pálffy-Daun (Pester Lloyd 1893 febr. 16.); Medicinische Reminiscenzen (u. o., 1894 nov. 23.); Vom alten Pest (u. o., 1894 dec. 13-14.); Pressburg im Mittelalter (u. o., febr. 27.); Az 1867-iki magyar országgyülés (Századok 1896); Un projet de divorce entre Louis Bonaparte et la reine Hortense (Revue Historique 1896); Documents inédits sur la maladie et la morte du duc de Reichstadt (1897); Die Verbannten des ersten Kaiserreichs (Lipcse 1897). Munkatársa a Századokban, a Sybel-féle Historische Zeitungnak, a Revue Historiquenak és a Budapesti Szemlének stb., történelmi tárcacikkeket ir a Pester Lloyd, Neue Freie Presse, Wiener Tagblatt és a Frankfurter Zeitung számára. Adalékok a Magyar Kurir történelméhez (Századok 1897).
1. József, zsidó emberbarát és iró, szül. Bécsben 1800 márc. 15., megh. u. o. 1887 márc. 16-án. 1824-28. nagyobb utazásokat tett és Angolországban megfigyelte az infants-schools (kisdedek iskolái) működését, melyeket hazatérve Ausztriában, első sorban Bécsben, meghonosított. 1835-67. a bécsi izraelita hitközség előljáróságának tagja, majd elnöke, az izraeliták egyenjogusításának lelkes előharcosa volt, ki egyúttal sikeresen fáradozott közhasznu és jótékony intézetek létesítését. Ezen a téren szerzett érdemeinek elismeréséül a vaskorona-rendjellel együtt a nemességet nyerte. 1854-64. kiadta Jahrbuch für Israeliten címü évkönyvet, melyet később Szántó Simon folytatott és megirta az izraeliták történetét Ausztriában (Die Juden in Österreich, Lipcse 1842). Számos apró cikken kivül főbb munkái: Die Stellung der Juden in Österreich (Bécs 1835); Die Emancipation unserer Glaubensgenossen (u. o. 1882) és Jüdische Lehre und jüdisches Leben (2. kiad. u. o. 1883).
2. W. Sámson, a bécsi udvarnak meghitt, tekintélyes embere (Hof-Factor), ki egyebek közt a «Magyarország főrabbija» címet is viselte, szül. Wormsban 1658., megh. Bécsben 1724 aug. 6-án. I. Lipót, I. József és III. Károly királyok alatt a kincstár javára tett hasznos szolgálatokat, a hadseregnek szállítója volt és eljárt bizalmas küldetésekben. Eleinte rokonának Oppenheimer Sámuel udvari zsidónak üzlettársa volt, később önállóan míködött. Pénzügyi tevékenységéről az említett uralkodók, valamint a korabeli hadvezérek s államférfiak nagy elismeréssel szólnak. Érdemeit I. Lipót 1703 aug. 29., József 1705 máj. 22. és Károly 1716 máj. 6. és 1719 szept. 9. kelt privilégiumaikban, melyek megvilágítják azt a kiváló kegyet, melyben W. az udvarnál részesült, melegen elismerik. W. üzleti elfoglaltsága mellett hitsorsosai érdekeiről sem feledkezett meg, pártolta a zsidó irodalmat, melynek munkása is volt. Ő eszközölte ki Lipótnál, hogy Eisenmengernek zsidógyülölő, Das entdeckte Judenthum címü irata elkoboztatott. A zsidóság háláját akként fejezte ki, hogy a legelőkelőbb európai hitközségeknek, valamint egyes tartományoknak és országoknak «főrabbi»-jává választotta, mely címmel bizonyos, persze alig gyakorolt jogok is jártak. Lipót 1696 dec. 24. nevezte ki W.-t örökös tartományainak s országainak főrabbijává, amely kinevezést a következő két uralkodó is elismerte. A főrabbisági tisztség jogait s kötelességeit Károlynak 1717 aug. 26-iki leirata körvonalazza. W. halála után a «magyarországi főrabbi» méltóságot veje Eskeles Gábriel (meghalt Bécsben 1753 márc. 2.) nyerte el. V. ö. Kaufmann Dávid, S. W. der Oberhoffactor u. Landesrabbiner (1658-1724) und seine Kinder.