l. Vimperga.
(W. am Berg), város Starkenburg hesseni tartományban, a Neckar és vasút mellett, (1890) 2298 lak., dohány- és papirosgyártással, közelében Ludwigshall sóbányával és Mathildenbad sósfürdő s hidegvizgyógyintézettel. 1622 máj. 6. itt győzte le Tilly György Frigyest a baden-durlachi őrgrófot; az ütközetben a hagyomány szerint 400 pforzheimi polgár polgármestere vezetése alatt hősi halálra szánta magát. V. ö. Frohnhäusser, Geschichte der Reichsstadt W. (Darmstadt 1870).
(Wimpfen), régi német nemes család, melynek eredeti neve Hermann volt, melyet azonban hihetőleg Wimpfen birtokáról vett névvel felcserélték. A család Nürnbergben s annak környékén virágzott. Tagjai közül Domonkos Hermann nürnbergi polgár nevezendő, aki 1555. kapta címerlevelét; továbbá unokái János Frigyes (szül. 1581.) és János Detre (szül. 1583.), kik birodalmi nemesi rangot nyertek (1658). A tőlük eredő két ág mai napig is virágzik. A János-Frigyes-féle ág feje Frigyes Ferdinánd Ferenc, szül. 1805 márc. 31., jelenleg a dán királyi házat szolgálja. A János Detre-féle ág (melyet másként elzászi ágnak is neveznek) János Györgynek (meghalt 1767.) Szaniszló, Ferenc, Lajos, György és Félix nevü fiaival négy mellékágra oszlott, amelyek jelenleg Ausztriában, Poroszország és Württembergben, Franciaországban és Dániában virágoznak. Bárói rangjukat, melyet 1658. kaptak, II. József császár 1781. megerősítette. A család kiválóbb tagjai: Ferenc Lajos Herold, W.-Berneburg bárója, szül. Zweibrückenben 1732., megh. Nancyban 1800 dec. 24-én. Francia szolgálatba lépve, végigharcolta az osztrák örökösödési és a hétéves háborut s 1760. nagy szerepet vitt Károly württembergi hercegnek udvarában, 1770. újból francia szolgálatba lépett és 1789. Új-Breisach parancsnoka lett. A nagy forradalom idejében arisztokrata létére egy ideig fogságot szenvedett. Emlékiratai (Mémoires) 1788. Párisban jelentek meg. - Félix. W.-Berneburg bárója, az előbbinek öccse szül. Zweibrückenben 1744 nov. 5-én, megh. 1814. Francia szolgálatba lépve, előbb Korzika szigetén, azután Gibraltar ostrománál tünt ki. 1789. mint a normandiai nemesség képviselője a versaillesi nemzetgyülésbe lépett és csakhamar a harmadik rendhez csatlakozott. 1792. tábornok lett s Diedenhofent védelmezte, mire aztán Cherbourg mellett a tengerparton működő hadtest parancsnoka lőn. A girondisták bukása után (1793 máj. 31.) a konvent ellen nyilatkozott, csapatai azonban szétverettek s neki Angolországba kellett menekülnie. 1799. visszatért s az első konzul által osztálytábornokká, utóbb pedig a ménesek főfelügyelőjévé neveztetett ki. - Miksa báró, szül. Münsterben 1770 febr. 19., megh. Bécsben 1854 aug. 29. Katonai pályáját 1786. az osztrák hadseregben kezdte. 1787. a törökök ellen, azután pedig a franciák ellen harcolt. 1805. Olmütz sáncait építtette, azután Kutuszovhoz küldték az orosz fő hadi szállásra. 1806. Bécsbe hivták vissza és a táborkarnak főnökévé tették, mely állásban kiváló szolgálatokat tett az Aspern, Wagram és a Znaim mellett vivott csatákban. 1813. Lipcse mellett és utóbb Franciaországban harcolt, mire 1816-ban Troppau, 1820-ban pedig Velence főparancsnokává lőn. 1824-ben Bécsbe tért vissza, 1830-ban táborszernaggyá és Alsó-Ausztria főparancsnokává nevezték ki. 1844. nyugalomba vonult vissza. - Ferenc Károly Ede; württembergi altábornok, szül. 1776 jan. 2., megh. 1842. II. Ferenc császár 1797 ápr. 8-án grófi rangra emelte. - Ferenc gróf, az előbbinek fia, született 1797 ápr. 2., meghalt Görzben 1870 nov. 26-án. 1813-14. a szövetségesek táborában. 1815. pedig a Frimont-féle hadsereggel Olaszországban harcolt. Sok érdemet szerzett az 1848-iki olasz hadjáratban, kitünt Vicenza és Custozza mellett s elfoglalta Bolognát s Anconát, 1849 okt. Trieszt kormányzója s az osztrák partvidék helytartója lőn. 1861. nyugalomba vonult. A grófi ágnak jelenlegi feje az ő fia: Henrik Emil (szül. 1827 máj. 1.). Ferenc öccse Félix gróf (született 1827 márc. 16., megölte magát 1882 dec. 30-án) osztrák követ volt egy ideig Rómában, 1876-1880. Párisban, 1880-82. pedig újra Rómában. - Emánuel Félix báró, francia tábornok, W. Félix unokája, szül. Laonban 1811 szept. 13-án, megh. Párisban 1884 febr. 26. Katonai kiképzését a st.-cyri iskolában nyerte. Hosszabb ideig Algériában működött és részt vett a krimi s 1859-iki olasz hadjáratokban. Azután ismét Algériába küldték, ahol 1870. veszedelmes lázadást sikerült elnyomnia. 1870. III. Napoleon Franciaországba hivta és midőn W. aug. 31. Sedanba érkezett, ő reá tukmálta (szept. 1.) a megsebesült Mac Mahon örökségét: a fővezényletet. Ebben az állásban irta alá a kétségbeeső W. szept. 2. a francia hadsereg kapitulációját. Utóbb még több évig Algériában élt. Munkái közül említendő: Sedan, par le général de W. (Páris 1871); Réponse au général Ducrot par un officer supérieur (1871); La situation de la France et les réformes nécessaires (1873); La nation armée (1876). Hátrahagyott irataiból Corra a La bataille de Sedan, les véritables coupablesc. munkát rendezte sajtó alá (Páris 1887, németül Augsburg 1889). -W. Ferenc báró, osztrák-magyar táborszernagy, szül. Grazban 1829 febr. 3. Részt vett az 1859-iki hadjáratban. Jelenleg Viktor főherceg udvarmestere.
W. Viktor gróf, korvett-kapitány, szül. Bécsben 1834., megh. Battaglia olasz fürdőben 1897 máj. 22-én. 1850. az osztrák tengerészetbe lépett, melyben tiz évig szolgált. Az 1866-iki háboru küszöbén saját kérelmére reaktiválták és ekkor W. mint a Stadion nevü hajó parancsnoka részt vett a Lissa mellett vívott fényes diadalban. A béke helyreálltával megint szolgálaton kivüli állásba vonult. 1876. a táviró főfelügyelőjévé nevezték ki. 1882. nyugalomba vonult. Ezóta olasz birtokain élt. 20 millió lirát hagyott hátra. Sina báró Anasztázia leányát birta nőül (megh. 1889). Legidősebb fia Szigfrid, szül. 1865., Ercsi, Blumenthal, Fibisch, Hódos és Kizdia (magyarországi) uradalmak birtokosa.
Konrád (eredeti nevén Koch), német kat. teologus, szül. Buchheimban (Odenwald) 1460 körül, megh. az amorbachi kolostorban 1531 máj. 17. Luther legveszedelmesebb ellenségeinek egyike; részt vett 1530. Augsburgban a Flacius által Luther tanai ellen irt Konfutationsbuch szerkesztésében.
(ejtsd: vincsesztr), Hampshire angol grófságnak és püspöknek székhelye, 19 km.-nyire Southamptól, az Itchin és vasút mellett, (1891) 19 073 lak. Hires a székesegyháza, amelynek építését 1079. egy szász templom helyén kezdték meg, William of Wykeham (1366-1404) püspök gót ízlésben átalakított és 1486. fejeztek be. A templom 171 m. hosszu, 63 m. széles. Külseje egyszerü, de belseje annál nagyszerübb. Oldalkápolnái közül a legkiválóbbak William of Wykeham és Gardiner püspöké. Régi üvegfestményei is érdekesek. A Wykeham püspök által épített St. Mary's Collegenek (W. college) szép kápolnája. Egyéb építmények: a St. John's Church, a városház Scottól és a törvényszéki palota Hódító Vilmos korából. W. a régi időkben Wessexnek, Egbert megkoronáztatása után pedig egész Angliának volt a fővárosa. 652. lett püspöki székhellyé; későbben egyházi metropolissá lett és számos kolostora, 90 temploma és kápolnája volt, mig jelenleg templomainak száma csak 9.
(ejtsd: -kolleds), az angol public schools legrégebbike, melyet Wykeham püspök 1387. alapított. V. ö. Marshal, W. C. with prose and verse contributions by old Wykehamists (London 1893).
János Joákim, német régész, az ókori műtörténet alapvetője, szül. Stendalban (Brandenburg) 1717 dec. 9., megh. Triesztben 1768 jun. 8. Mint szegény cipészmester fiának sok küzdelmébe került, mire tanulmányait elvégezhette. A gimnáziumot Berlinben végezte, az egyetemen sokoldalu tanulmányokkal foglalkozott (Halléban teologiát és ókori irodalmat hallgatott, Jenában matematikát és orvostant). 1743. tanár lett Seehausenben, 1748. könyvtáros Bünau gróf szász miniszternek nöthnitzi birtokán Drezda közelében. A drezdai műkincsek és művészek hatása alatt a művészetek iránt való rokonszenve valóságos rajongássá fokozódott, s midőn a drezdai nuncius megigérte neki, hogy Rómában könyvtábornoki állást szerez számára, 1754. áttért a katolikus vallásra. Egy évig még Drezdában maradt és műtörténeti tanulmányokkal foglalkozott, majd 1755. királyi segélydíjjal Rómába ment, ahol több biboros főpap (Passionei, Albani és Archinto) pártfogása alá vette, Mengs pedig bizalmas barátságára méltatta. Ezentúl hosszu időn át csaknem kizárólag antik és modern műremekek tanulmányozásával foglalkozott. 1758. fölkereste Nápolyt, Porticit, Herculaneumot és Pompejit; majd Firenzébe ment, ahol Stosch bárónak hires gemmagyüjteményét rendezte. Majd elvállalta Albani bibornok magángyüjteményének felügyeletét; egy oly bizalmi állást, mely alkalmul szolgált neki, hogy tanulmányait kiegészítse és a leghiresebb szakértőkkel érintkezésbe lépjen és ezen érintkezésben meg is maradjon. 1763. főfelügyelője lett mindazon régiségeknek, melyek Rómában és Róma környékén előfordulnak, mely állásában sokat utazott. Utoljára (1767) Herculanumot és Nápolyt kereste fel (életében negyedszer), majd nagyobb útra kelt, melyen Bécsig jutott, számos remekkel megismerkedve, de egyszersmind későbbi gyilkosát is magára figyelmessé téve. Ez egy Arcangeli Ferenc nevü ember volt, aki régészeti ismereteivel megnyerte W. bizalmát, de aljas módon visszaélt vele, mert a tudóst egy trieszti vendéglőben megölte. W. haldokolva Albani biborost tette meg kéziratainak és gyüjteményeinek örökösévé. W. kiválóbb művei: Gedanken über die Nachahmung der griechischen Werke in der Malerei und Bildhauerkunst (Drezda és Lipcse 1754); Anmerkungen über die Baukunst der Alten (Lipcse 1762); Monumenti antichi inediti (2 köt., Róma 1767); Von den herculanischen Entdeckungen (Drezda 1762); Abhandlung von der Fähigkeit der Empfindung des Schönen in der Kunst und dem Unterricht in derselben (u. o. 1771); Nachrichten von den neuesten herculanischen Entdeckungen (u. o. 1764). Fő műve azonban: Geschichte der Kunst des Alterthums (Drezda 1764) s ennek kiegészítése: Anmerkungen über die Geschichte der Kunst (u. o. 1767). Ezekben fejtette ki a művészet fejlődésére vonatkozó alapeszmét, amelyet Vellejus Paterculus és Quintilianus munkáiból merített volt. Itt jelölte ki a korszakot stíltani jellemét, az egyes művészek egyéniségét és egymáshoz való viszonyát. Korszakos tevékenysége egész programmot rejtett magában és miként a filologiára nézve Wolf Frigyes Ágost, ugy a műtörténetben W. neve az általa életre keltett tudományág jelszava egyszersmind, amely élni fog, amig az illető tudományok élnek. Ezért szokták W. szülőnapjának évfordulóját Rómában a régészeri intézet kebelében mai napig megünnepelni; ezért üli meg számos egyetem (Kiel, Greifswald, Berlin és Bonn) dec. 9-ét külön W.-ünnepélyekkel. Működésének fő helyein és mozgalmas életének főbb állomásain (villa Albani, Stendal, Berlin, Trieszt) szobrok hirdetik dicsőségét és munkás életének sikereit, amelyek el nem mulnak, mig az antik világ örök szépségei derüt hoznak a mindennapi élet szürke egyhanguságába.
Vilmos, német filozofus. szül. Potsdamban 1848 máj. 11. Eleinte történettel, később Lotze és Fischer Kuno hatása folytán filozofiával foglalkozik, a filozofia tanára Zürichben, breisgaui Freiburgban, s jelenleg Strassburgban. Fő műve: Geschichte der neueren Philosophie (2 köt., 2. kiad.). Irt még Geschichte d. alten Philosophie a Handbuch der Alterthumswissenschaft c. gyüjteményben (1888) és Präludien, Aufsätze u. Reden zur Einleitung in die Philosophie (1884). Történeti műveit széles történeti tudás, nagy szempontok és kiváló előadó erő jellemzik.
(ejtsd: vindhúk), német tartomány Afrika délnyugati részében- Területét hererók lakják. Terjedelme 22 500 m2.
Károly Gottlieb, földrajzi iró, szül. Pozsonyban 1725., megh. 1793. Különösen nagy nyelvismereteket szerzett. Külföldi utazásai után szülővárosa szolgálatába lépett, hol fokozatosan emelkedve, polgármesteré lett s e mellett irodalommal is foglalkozott. Főbb művei: Politische, geografische und historische Beschreibung des Königreichs Ungarn (Pozsony 1772); Kurzgefasste Geschichte der Ungarn (u. o. 1778); Geografie des Königreichs Ungars (2 köt., u. o. 1780); Geografie des Grossfürstenhums Siebenbürgen (u. o. 1790); Briefe über den Schachspieler des Herrn von Kempelen (Basel 1783, holland nyelven Amsterdam 1785., franciául Basel 1783. jelent meg). Ezennkivül számos más alkalmi mű, szépirodalmi és egyház dolgozat. Több lapot és folyóiratot is szerkesztett: Der Freund der Tugend (1767-69); Pressburgisches Wochenblatt (1771-73); Ungarisches Magazin (1781-88 és új folyam 1791-93); ezeket, összesen 11 kötetet, nagyobbrészt maga irta le.