(ejtsd: vörszboro), város York angol grófságban, West-Ridingban, Barnsley mellett, (1891) 9905 lak., vasművekkel, puskapormalommal, kőszén- és kőbányákkal.
(ejtsd: vörthing), város és tengeri fürdő Sussex angol grófságban, Brightontól Ny-ra, (1891) 16 606 lak., halászattal.
Mór, r. kat. pap, archeologus, szül. Tolnán 1854. Gimnáziumi tanulmányait Kalocsán, a teologiát Pécsett végezte. Mint káplán csak három évig működött. 1880. plébánossá neveztetett ki Lengyelre, 1885. Závodra, 887-ben Aparra s 1894. Szegzárdra. Esperessé 1888 lett. Eleinte az egyházi irodalom terén működött, később európai, ázsiai s afrikai utazásairól irt útleírásokat, melyek közül Karcolatok dán- és svédországi utamról, valamint Keleti utam emlékei c. munkája két kiadást ért. Legtöbb érdemet a régészeti tudomány terén vívott ki magának. Lengyelen Apponyi Sándor gróf támogatása mellett nagyszabásu ásatásokhoz fogott s e majdnem tiz éven át folytatott lengyeli ásatásainak eredményét a m. tud. akadémia archeologiai bizottsága kiadásában megjelent Leletek a lengyeli őskori telepről c. kétkötetes munkájában irta le. Virchow Rudolf arra méltatta, hogy dolgozótársává szegődött, a m. tud. akadémia támogatásával megjelent: Das praehistorische Schanzwerk von Lengyel, seine Erbauer und Bewohner c. három-kötetes nagy munkájához, melyben az embertani részt tartalmazó függeléket Virchow, az előszót pedig Pulszky Ferenc irta. A külföldi régészeti szakirodalomban nincsen már újabb munka, melyben W. dolgozataira ne hivatkoznának. A lengyeli óriási prehisztorikus telep kiaknázása után egész Tolna vármegyét átkutatta, községről községre járva s ásatva. Kutatásainak eredményét: Tolna vármegye története az őskortól a honfoglalásig c. munkájának két vaskos kötetében publikálta. Régészeti irodalmi működésének elismerésül a m. tud. akadémia archeologiai bizottsága 1889. megválasztotta tagjává, 1890. a müncheni antropologiai társulat levező, 1891. a római árkádiai akadémia rendes tagja lett. 1895. Zichy Jenő gróf középázsiai expediciójában vett részt mint régész. Ugyanez évben Apponyi Sándor gróffal egyetemben felajánlotta millenáris alkotás gyanánt Tolna vármegyének nagy értékü gyüjteményét, s ezzel megalkotta Tolna vármegye régészeti muzeumát, melynek berendezését 1897. fejezte be. A régészeti irodalom terén magyar, német és francia nyelven megjelent kisebb-nagyobb dolgozatai örvennél nagyobb számra rúgnak.
(Watawa), a Moldvának baloldali, 124 km. hosszu mellékfolyója; a Cseherdőben a Lusen- és Rachelbergen több forráspatakból ered, amelyeket egyesülésük után Otternek hivnak és csak Unter-Reichensteintól kezdve viseli a W. nevet. Mellékvizei a Blanitz és Skalitz, a Wolinka és Blowitz.
többnyaku üvegpalack, mely néha alul is tubussal bir. Rendesen három nyaka van; az egyiken át a gáz belebocsáttatik, a középsőn a levegő közlekedik, a harmadikon a gáz kitódul. Gázok fejlesztésére, mosásásra vagy abszorbeálására használják.
(ejtsd: vauver-) Fülöp, hollandi festő, szül. Haarlemben 1619 máj., megh. u. o. 1668 máj. 19. Atyjának W. Joosten Pálnak és Jan Wijnantsnak volt tanítványa. Ez utóbbinál főleg a tájképfestésben képezte ki magát, mig az emberi és állati alakok festésében Laer volt mintája. 1640. lett a haarlemi festőcéh mestere. Eleinte bibliai tárgyu képekkel (Az angyalok kihirdetik a pásztoroknak Krisztus születését és Ker. szt. János a pusztában, mindkettő a szt.-pétervári Emitageban) próbálkozott meg, de ezeknek csekély sikere után táj- és tengeri képek, állatok és utcai jelenetek festésére adta magát. Már ezekben is főleg mint a lovak ügyes festője tünt föl, világhirét azonban első sorban a maguk nemében páratlan csataképeinek köszönheti. Rendkivüli termékenységénél fogva (mintegy 800 festménye maradt fönn) néha ismétli önmagát. Legtöbb, 50-nél több, képe van a drezdai képtárban; kitünően van még képviselve a szt.-pétervári Ermitageban, a casseli képtárban, a müncheni képtárban, a párisi Louvreban stb. A budapesti országos képtárban két szép képe látható: A fürdő (297. sz.) és a Lóiskolázás (304. sz.). Nyomdokaiban haladt két öccse Péter (1626-83) és János (1629-66), akik közül különösen az első gyakran eléggé megközelítette hires bátyját.
Frigyes, német kémikus, szül. a Frankfurt melletti Eschersheimban 1800 jul. 31., megh. Göttingában 1882 szept. 23-án. 1820-23. orvostudományokat tanult Marburgban és Heidelbergában, később azonban főleg a kémia művelésére szánta minden idejét. Több évig dolgozott Berzelius laboratoriumában Svédországban. Visszatérve innen Németországban, 1825-31. a kémia és mineralogia tanára volt a berlini, 1832-től fogva pedig a casseli felső ipariskolán; 1836-tól kezdve a göttingai egyetemen, a Georgia Augustán volt tanár. Egyaránt kiváló volt mint tudós és tanár; tanítványai közül számosan hirneves tanárokká lettek (Beilstein, Fittig, Kolbe, Limpricht, Scheerer stb.). 1828. ő állította elő szintezis útján a karbamidot, mi által bebizonyította, hogy puszta előitélet az a fölfogás, hogy az ilyen vegyületek az életerő hatása alatt keletkezhetnek az élő szervezetekben. E fölfedezése korszakot alkotó volt, mert ebből fejlődött ki nemsokára a szénvegyületek szintetikai előállítása és ezzel kapcsolatban a szénvegyületek kémiai szerkezetének megállapítása. A m. tud. akadémia 1881. választotta kültagjává. Művei: Grundriss der Chemie (2 köt., 1883), melynek anorganikus részét Kopp H., organikus részét pedig Fittig R. dolgozta át; Die Mineralanalyse in Beispielen; Lehrbuch der Chemie (5 köt.); Das Handwörterbuch der Chemie (Liebig és Poggendorffal).
(ásv.), cikoniumszilikát Nb, Ca, Na, Fe tartalommal, sárgás, egyhajlásu rendszerbeli oszlopos és táblás kristályokban Brevig vidékéről (Norvégia).
antimonrézfény (ásv.), elváltozott bourmonit Wölch vidékéről (Karintia9.
Ede, német filologus, szül. Baselben 1831 jan. 1-én. 1854. baseli gimnáziumi tanár és alkönyvtárnok, 1856. magántanár a baseli, 1869. rendkivüli, 1870. rendes tanár a zürichi, 1875. az erlangeni, 1880. a müncheni egyetemeken. Művei: Livianische Kritik u. livianischer Sprachgebrauch (Winterthur 1864); Antiochus v. Syrakus u. Cälius Antipater (u. o. 1872); Lateinische und romanische Komparation (Erlangen 1879); Die allitterierenden Verbindungen der lateinischen Sprache (München 1881); Über die Gemination (u. o. 1882). Kiadásai: Ampelius (Lipcse 1854); Cäcilius Balbus (Basel 1854); Polyan (Lipcse 1860); Publilius Syrus (u. o. 1869); Livius XXI-XIII. könyve (u. o. 1873); Asinius Polio de bello Africo (u. o. 1889); Archiv für lateinische Lexikographie und Grammatik (u. o. 1884 óta folytatólagosan).