Gyula, közgazdasági szakiró, szül. Edelényben (Borsod) 1853 máj. 21. Tanulnmányait a pesti kereskedelmi akadémián fejezte be, 1871. adótiszt, majd 1873. takarékpénztári könyvvezető volt Kalocsán. 1877. első könyvét a Kettős könyvvitel alkalmazása hitelintézeteinkben címen irta. A turfa-ipar keletkezése és fejlődésének története címü munkájával 1879-ben a pesti Lloyd-társaságnál 30 aranyas pályadíjat nyert, amire 1880. Széll Kálmán a magyar ált. takarékpénztárhoz irodafőnökül hozta fel. 1883., amidőn a Magyar pénzintézetek orsz. nyugdíjegyesületét létesítette s melynek igazgatójává is lett, teljesen a szakirodalom művelésére adta magát, mit a Pesti Hirlap közgazdasági rovatának a vezetésével kezdett meg. Ezen működése közben hivatott meg 1884. a székes főváros által létesített közép kereskedelmi iskolákhoz a könyvvitle, kereskedelmi isme és levelezés tanárává. 1886. alapította a Gyakorlati Kereskedelmi Tudományok címü havi folyóiratot, melynek 10 éven át volt a szerkesztője. 1888. a vasúti tisztképző tanfolyamhoz, majd pedig a budapesti állami polgári iskolai tanító-képezdéhez hivatott meg tanárnak. Az igazságügyi miniszter a kereskedelmi ügyekre állandó törvényszéki szakértőül nevezte ki. Irta: Általános üzleti könyvvitel; Váltóisme, jog és szokások; Pénzintézeti üzletvitel; Keresk. isme, jog és szokások; Mezőgazdasági könyvvitel; Vasúti számtan és könyvvitel, mely utolsónak megirásával a kereskedelmi miniszter részéről bizatott meg. Tevékenysége a közpályán se maradt meddő s több részvénytársulat vette igénybe szakmunkásságát. Alapította az önsegélyező takarékpénztár központi szövetkezetet is, melynek igazgatója. Az ezredéves kiállításban mint az V. (kereskedelmi) csoport jegyzője működött közre. 1897. a budapesti országos tanárvizsgáló bizottság tagjává neveztetett ki.
rovarirtó por (l. o.).
folyó, l. Lerma.
l. Záh.
Zara (l. o.) szláv neve.
(Zádnyoje), kisközség Máramaros vármegye huszti j.-ban, (1891) 1363 rutén és német lak.
(növ.), magyar mitológiai szó, máskép szádok- v. száldok-fa, szódokfa, l. Hársfa.
vagy szádor, az Orobanche csinált neve.
György (családi néven Stettner), legfelsőbb itélőszéki biró, jogtudós, született Dukán (Vas) 1799 jul. 3-án, meghalt Pesten 1866 aug. 17. Tanulmányait Kőszegen, Pápán és Győrben végezte. Ügyvédi vizsgát tett Pesten. A jogtudományok mellett foglalkozott az irodalommal is és mint Vörösmartynak hűséges barátja, annak minden irodalmi vállalkozásában részes volt. Fenyéri Gyula név alatt irt a Tudományos Gyüjteménybe, Aurorába, Kassai Minervába. Szépirodalmi, esztetikai és tudományos cikkeket irt. A Kisfaludy-társaság egyik alapító tagja volt. A m. tud. akadémia mindjárt alakulásakor levelező, pár év mulva a törvénytudományi osztály rendes tagjává választotta. Mint a pápai jogakadémia tanára irta a Váltójogtan c. könyvét. 1848. a váltófőtörvényszék ülnöke, 1861. a hétszemélyes tábla birája lett s mint ilyen halt meg. Irói életére jellemzők Vörösmartyval váltott levelei.
János, esztergomi kanonok, egyházi iró, szül. Kátlócon (Nyitra) 1831 nov. 6., meghalt Esztergomban 1887 dec. 30. Tanult Léván, Érsekújváron, Esztergomban és Nagyszombatban. A teologiát a bécsi egyetemen végezte. Pappá szentelték 1854 dec. 7. Káplán volt Balassa-Gyarmaton. 1864 jul. 27-től haláláig teologiai tanár az esztergomi papnevelő intézetben. 1867 jan. 26. teol. doktor, 1874 jul. 3. pápai kamarás, 1884 aug. 2. esztergomi canonicus scholasticus. Szerkesztette a Katolikus Lelkipásztort (1871-75) és az Új Magyar Siont (1870-86); azonkivül tevékeny irodalmi működése számtalan önálló műben, lapokban és folyóiratokban megjelent számos cikkben, értekezésben stb. nyilvánult. Önálló művei: Isten a legtisztább szeretet (Pest 1860); Szt. Péter apostol két levele (a pesti egyetem hittani kara által jutalmazott pályamunka, u. o. 1860); Gyémánt-e vagy üveg (Stolcz A. után u. o. 1860); Rabságom órái (Pellico Silvio után, u. o. 1861); Isten a valódi szeretet (u. o. 1862); A társadalom alapelvei (u. o. 1864); Harminckét májushavi szent beszéd (u. o. 1865); Máriahavi nefelejts (u. o. 1866); Árpádházi szt. Erzsébet élete (Stolc A. után, Eger 1867); Földünk nem hittani központja a mindenségnek (Pest 1868); A római katakombák (u. o. 1868); Jézus Krisztus a történelemben (Lacordaire nyomán, Esztergom 1868); Úti vázlatok Olaszországból (Eger 1869); Spanyol út (Pest 1869); IX. Pius pápa élete (Esztergom 1869); Kihez menjünk? (Stolcz A. után, Pest 1871); Földünk helyzete a mindenségben (u. o. 1871); Egyiptom (u. o. 1874); Jézus szive ájtatosságának története, mivolta, hittani alapja (Esztergom 1878); Szűz Mária szeplőtlen szivének tisztelete (u. o. 1879); A nemzeti zarándoklat Lourdesba (u. o. 1881); Syntagma Theologiae Dogm. Fundamentalis (u. o. 1882); Égi manna (Budapest 1882); Isten az én reményem (u. o. 1882, tót nyelvre ford. Osvald Rikárd); Fragmenta Sytagmatis (Esztergom 1885); Alkalmi szentbeszédek (u. o. 1886); Margit-sziget története (u. o.) és számos szent beszéd. V. ö. Walter Gyula, Z. élete (Esztergom 1888); Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.