kisközség Trencsén vármegye csacai járásában, (1891) 2526 tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Vince, lengyel történetiró, szül. 1844 Szt.-Pétervárt és több német egyetemen folytatta tanulmányait; aztán a történelem tanára lett a krakói egyetemen. 1887. a m. tud. akadémia külső tagjának választotta. Munkái: A protestantizmus bukása Lengyelországban (1870); A lengyel trónüresedés története 1574-75 (1878); A szent szék és Lengyelország (1875); A Laski-család (1878); Báthory István (1887); Hosius bibornok levelei (2 köt., 1879-88). V. ö. Szádeczky Lajos, Z. műveiből (Századok 1887. évf. 375. old.).
l. Zante.
összetételü helyneveket, melyek itt elő nem fordulnak, l. a főszó alatt.
1. vármegye (l. a mellékelt térképet) hazánk dunántúli részében; határai: É-on Vas és Veszprém, K-en és DK-en Somogy vármegye, melytől részben a Balaton tava választja el; D-en a Dráva jelöli a határt Horvátország (még pedig Varasd és Belovár-Kőrös vármegyék) felé, Ny-on Stájerországgal és Vas vármegyével határos.
[ÁBRA] ZALA VÁRMEGYE.
[ÁBRA] Zala vármegye címere.
Földrajz Területe 5121,63 km2. Igen kies vármegye, melyben hullámos dombvidék és magasabb hegyvidék tágas völgyekkel és termékeny rónával váltakozik. ÉK-i részébe benyulnak a Bakony D-i ágai, melyekhez a nagyrészt magánosan álló bazaltkúpokból álló balatonvidéki hegyvidék csatlakozik; ennek jelentékenyebb kúpjai a Badacsony (438 m.), Gulácsi hegy (398 m.), Szigligeti csoport (243 m.), Szt.-György-hegy (415 m.), Haláp (361 m.), Tóti hegy (347 m.), Hegyesd (294 m.), Csobánci hegy (376 m.) és mint legmagasabb az Agártető (513 m.), mely már a tulajdonképeni Bakonyba képezi az átmenetet. Odább Ny. felé egy elkülönített dombcsoportozat terül el, benne a Tátika (413 m.) és Rézi (427 m.) romjaival koszoruzott hegyek. A Zala kanyarulata és a Sárviz-csatorna közt számos völgytől hasított alacsonyabb dombvidék (240-300 m.) emelkedik, mig a Sárviz, illetve Valicka-csatorna, a Zala folyó felső folyása, a Kerka és Valicka patakok közt a Göcsej név alatt ismeretes (sajátszerü nyelvjárásu magyar néptől lakott) vidék terül el. A Kerkától Ny. felé tágas róna következik, melyből az alsólendvai dombvidék (328 m.) emelkedik ki. E róna Mura-Szerdahely táján átmegy a Mura és Dráva közti termékeny és sűrün népesített síkságba, a Muraközbe, mely viszont K. felé a Sárviz és Nagy-csatorna, valamint a Z. folyó lapályával függ össze. Ugyancsak lapályos a vármegyének legészakibb, a sümegi és szt.-gróti domboktól É-ra elterülő része is. Vizekben Z. vármegye rendkivül gazdag. K-i szélén a Balaton tava terül el, melynek körülbelül fele része Z. vármegye területéhez tartozik; a szép tóba É. felől az érdekes tihanyi félsziget nyulik be, DNy-on ellenben a Kis-Balaton mocsárvidéke csatlakozik hozzá, mely ugy É. mint D. felé messze húzódik. A Balaton számos vizet vesz magába, legjelentékenyebb a Vas vármegyében eredő Z., mely Z.-Lövőnél lép a vármegyébe, Z.-Egerszegig K., innen ÉK. felé folyik, de Zalabérnél hirtelenül D-re fordul s ezen irányban siet a Balaton felé, melybe a Kis-Balaton posványai közt szakad. A Z. völgyébe D. felől hosszu völgyek nyilnak, melyeknek vizei csatornákban (Valicka-csatorna, Sárviz-csatorna, Nagy-csatorna) vezettetnek az anyafolyó medrébe. Ezek közül legjelentékenyebb a 72 km. hosszu Nagy-csatorna, mely a Kanizsa vizének felhasználásával a Z.-t a Murával köti össze. A Z.-tól K-re a Gyöngyös, Lesence és Eger patak ömlik a Balatonba, mig a Marcal és Kigyó vize É. felé veszi útját. A vármegye DNy-i részét a Mura és Dráva öntözi, körülfogva a Muraközt, mely Légrádig, a két folyó egyesüléséig terjed. A Mura É. felől a Kerkát veszi magába, mely ismét a Lendva, Kebele patak, Valicka és Berek vizével gyarapodik. Z. vármegye Ny-i felét általában jellemzik az egymással párhuzamos folyásu vizek, melyek völgyei hosszan nyulnak É-ról D. felé, valamint jellemző az a körülmény, hogy ezen völgyekben az ellenkező irányban folyó és különböző fő folyóknak adózó patakok egymással közvetetlenül összefüggnek, illetve csatornák által összefüggésbe hozattak.
Éghajlata meglehetősen meleg; az évi középhőmérséklet Keszthelyen 10,2, Balaton-Füreden 10,5 °C., Csáktornyán és Nagy-Kanizsán 9,6 °, a hőmérséklet szélsőségei 37,4 és 22,2 °. A csapadék évi mennyisége Csáktornya vidékén 883 mm., Nagy-Kanizsán 789, Z.-Egerszegen 708, Keszthelyen 672, Balaton-Füreden táján azonban jóval kevesebb.
Terményei az ásványországból: barnaszén (Bányavár) és kőolaj (Szelencés és Bányavár), valamint arany és némi ezüst, amit a Mura és Dráva medréből mosás által nyernek. A vármegye talaja a két nagy folyó mentén alluviális völgytalaj, a közbeeső rész homokos és kavicsos, a Kerka és Mura közt agyagos, a Kerka, Mura és Z. közti terület déli része lösz, északi része agyagos; ettől K-re a talajban az agyag uralkodik, kivéve a balatoni meszes hegyvidéket. Általában véve azonban Z. vármegye talaja igen termékeny. Termőterülete 543 154 ha.; ebből szántóföld 223 111, kert 11 610, rét 70 923, legelő 69 246, nádas 1132, szőllő 18 181 s erdő 148 951 ha., mig a nem termő terület 49 675 ha. Főbb terményei, melyek igen nagy mennyiségben és jó minőségben teremnek: búza (50 734 ha. területen 728 807 q termés), rosz (52 223 ha. területen 759 893 qu), árpa (22 491 ha. területen 323 270 qu), zab (13 451 ha. területen 174 654 q), tengeri (37 344 ha. területen 280 008 q), burgonya (10 520 ha. területen 738 471 q), továbbá köles, tatárka, repce, len, kender, cukorrépa, hüvelyes vetemények. A gazdálkodás, az uradalmi birtokot kivéve, általában az egyszerü hármas forgásu szántásvetésből és állattenyésztésből áll. Gyümölcse bőven terem. Szőllői a filloxera pusztítása folyán 1882 óta 24 611 ha.-ról 18 111 ha.-ra szálltak alá. A balatonparti hegyeken és az ezek mögötti hegyek D-re és DNy-ra néző oldalain, a Z. és Kanizsa folyók és a Mura mellékein azelőtt nagy terjedelmü szőllők voltak, melyek kitünő zamatos és tüzes bort termettek (Badacsony, Sümeg); e szőllőknek kiveszése milliókra rúgó évi jövedelemtől fosztotta meg Z. vármegye népét. Jelentékeny szerepe van a mezőgazdasági viszonyok fejlesztése körül a Z.-vármegyei gazdasági egyesületnek, a keszthelyi, nagylengyel- és sümegvidéki gazdaköröknek, valamint a tapolcai filloxera ellen védekező egyesületnek is; van továbbá számos közcélu szőllőtelep. A fennálló három lecsapoló társulat pedig sok posványos területet tett vizmentessé és termővé. Az erdők területe igen nagy; legtöbb (74 873 ha.) bükkös, kevesebb (59 502 ha.) tölgyes, a többi kevés fenyves. A mezőgazdasággal egyetemben a Z.-vármegyei nép marha-, juh- és sertéstenyésztéssel is foglalkozik, mire a nagy kiterjedésü, buja rétek megadják a szükséges előfeltételt. A vármegye állatállománya az 1895. évi összeirás szerint: 182 077 szarvasmarha (ebből 51 359 magyar-erdélyi, 78 416 piros-tarka), 34 648 ló, 695 szamár, 54 öszvér, 896 kecske, 187 650 sertés és 149 517 juh. Nagyobb állattenyésztések a következők: ménesek Keszthelyen, Nagy-Récsén, Ormándon, Pölöskén és Zalaváron; magyar gulyák Keszthelyen, Nagy-Récsén, Kilimánban, Pölöskén, Barandon és Alsó-Rajkon; tehenészetek Keszthelyen, Z.-Apátiban, Petri-Ventén, Szigligeten és Bessenyőn; juhászatok Z.-Apátiban és Z.-Szt.-Mihályon. A lótenyésztés emelésére 37 fedeztető állomás van. Jelentékeny a baromfitenyésztés; összesen 745 128 darab baromfit irtak össze. A méhészetet is meglehetős mértékben űzik; 425 községben s pusztán 13 373 méhcsalád van és a méhtermékek (577 q méz és 41 q viasz) értéke 1895-ben 21 446 frt. Az erdőkben sok a vad, a Balatonban jelentékeny a halászat.
A lakosság száma 1870-ben 333 237 volt, 1880-ban 359 984, 1891. pedig 404 699. A katonai népesség 1058 fő. 1 km2-re átlag 79,2 lélek jut, ugy hogy Z. vármegye a legsűrübben népesített vármegyék közé tartozik. A lakosok közt van 296 145 magyar (73,2%), 6355 német (1,6%), 79 737 horvát (19,7%) és 21 380 vend (5,2%). A magyarság tiz évi szaporulata 34 483 lélek, vagyis 13,2%. A nem magyar ajku lakosság közül 17 357 lélek (16%) beszéli a magyar nyelvet. Hitfelekezet szerint van 369 665 r. kat. (91,3%), 8135 ág. evang. (2%), 11 926 ev. ref. (2,9%), és 14 820 izraelita (3,7%). Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a népesség: értelmiség 2328, őstermelés 125 875, bányászat 29, ipar 17 687, kereskedelem 3498, hitel 107, közlekedés 1298, napszámos 16 339, házi cseléd 9047, háztartásban 77 071, egyéb foglalkozásu 658, foglalkozás nélküli 14 éven alul 134 881 és 14 éven felül 12 676. A lakosságnak túlnyomó foglalkozása a földmívelés, bortermelés és állattenyésztés. Az ipar még nagyon is jelentéktelen, néhány sör-, cognac-, szesz-, élesztő- és téglagyárra szorítkozik; felette nagy (közel 7000) a kis szeszfőzők száma. A kereskedelem leginkább Nagy-Kanizsán, részben Z.-Egerszegen és Csáktornyán összpontosul. A forgalom eszközei minden irányban haladó vasúti vonalak (355 km., 49 állomással), melyeket igen sűrü közúti hálózat egészít ki; van ugyanis a vármegyében 267 km. állami út, 1190 km. törvényhatósági út és 1445 km. (kiépítetlen) községi út. A hitelintézetek száma 33, köztük 3 bank, 19 takarékpénztár, 11 szövetkezet, összesen 3,6 millió frt alaptőkével.
Közmívelődési állapota noha újabban jelentékenyen fejlődött, még nem tekinthető kielégítőnek; a hat éven felüli népességnek 34,4, a női népességnek 43,7%-a nem tud sem irni, sem olvasni és a tanköteles gyermekek 10%-a nem látogat iskolát. A számos apró község sajátságos kialakulása s az iskolai csatlakozás földrajzi nehézségei dacára ma már 414 elemi iskola van a vármegyében. Felső népiskolák vannak a balatonfüredi Erzsébet-szeretetházban és Sümegen. A vármegye 11 polgári iskolája közül öt leányiskola. Van 7 iparostanonciskola és 3 alsófoku kereskedelmi iskola. Nagy-Kanizsán van egy börtöniskola. A kisdedek védelmére van 17 kisdedóvoda, 7 állandó, 37 nyári gyermekmenedékház. Összesen tehát 61 óvóintézet. Van Csáktornyán egy állami tanítóképző intézet. A vármegye nemzetiségi vidékein az utóbbi időszakban közel 60 új tanítói állás szerveztetett. A kizárólag népoktatási tanintézetekben működő tanítók és tanítónők száma 686, kik ez idő szerint 64 584 tényleg iskolázó tankötelest oktatnak. A kereskedelmi képzést két felső kereskedelmi iskola látja el Zala-Egerszegen és Nagy-Kanizsán. Nők számára kereskedelmi tanfolyam nyittatott Zala-Egerszegen. Balaton-Füreden van szeretetház. Keszthelyen egy állami gazdasági tanintézet, Tapolcán vincellériskola. Gazdasági képzést nyernek a balaton-füredi felső népiskola növendékei is. Jelentékenyen fejlődött az utolsó időszakban a vármegye középiskoláinak állapota is. Új állami főgimnázium nyittatott Zala-Egerszegen; a premontreiek keszthelyi algimnáziuma főgimnáziummá fejlesztetett. Nagy-Kanizsán a kegyesrendieknek van főgimnáziuma; Sümegen pedig alreáliskola van. Ekkép a vármegye összes tanintézeteinek száma 510. A szellemi élet középpontjai Zala-Egerszeg, Nagy-Kanizsa, Keszthely és Csáktornya.
Közigazgatás. Z. vármegye területe 12 járásra és két rendezett tanácsu városra oszlik, u. m.:
A vármegyében 2 rendezett tanácsu város, 16 nagy- és 550 kisközség van. A községek általában véve igen kicsinyek; 2000-nél több lakosa 23-nak van; legnépesebbek: Nagy-Kanizsa 20 619, Z.-Egerszeg 7811, Keszthely 6195, Tapolca 5839, Sümeg 5384 és Csáktornya 4046 lakossal. Székhelye: Z.-Egerszeg. Az országgyülésbe Z. vármegye 9 képviselőt küld.
Története. A Balaton nyugati oldalán 840-850 körül egy szláv hercegség állott fönn, melynek központja Zalavár, ezen már a rómaiak idején is nevezetes hely volt. Zala vármegye egyike a legelső keletkezésü vármegyéknek, s lakosságának nagy része azon ősök ivadékai, kiket a honfoglalás alkalmával (történeti hagyomány szerint) az egyik vezér (Vérbulcsu) vezetett ide. Nevét némelyek szerint a területén átfolyó Zala vizétől, mások szerint Zala várától vette, melynek alapjait (mint irják) I. vagy III. Béla királyunk rakta le. A kereszténység megalapítása után számos egyházi intézmény létesül e vármegye területén, melyeknek száma az idővel csak jobban gyarapodott. Szerzetesrendek, apátságok, egyházak alapíttatnak számos helyen. Szt. István királyunk 1019. újra alapítja Szent-Adroján zalavári apátságát, s vallásos példáját követik későbbi nemzedékek. Igy a többek között 1055. I. Endre királyunk a tihanyi apátságnak veti meg alapját; 1137. Marton ispán és neje a csatári bencés apátságot alapítják. Örményesen 1226. a pálosok, Rajkon 1239. a premontreiek telepednek meg. 1250 körül épül az őrsi prépostság temploma, s Enyerén 1339. Enyere János és Tamás a pálosoknak építenek kolostort. Jenőt a pálosok 1453. foglalják el. Kapornakon először a bencések találták otthonukat. A XII. sz. második felében egy előkelő külföldi lovag (a türingiai Orlamündi gróf) jelenik meg a vármegye területén, s Hahótnak ura lesz. Utódai közül Buzád 1222. a báni méltóságot nyeri el. E nemzetségből származtak az alsólendvai Bánffyak, kiknek férfiága Kristóffal 1644. kihalt. Csáktornyát 1271. a Csák-nemzetség építette, s nevét is ettől nyerte. A XV. és XVI. sz.-ban Cilley Henrik gróf, majd az Ernuszt-Hampó-család birtoka volt, akiktől a Zrinyiek kezére került. Itt volt a Zrinyieknek hires könyv- és képtára. Díszkertjei messze földön hiresek voltak, s termeit török fegyverek ékesítették. Csáktornya a Zrinyiek után a koronára, majd az Althan grófok kezére szállt, akiktől azt a XVIII. század végén Festetics György gróf szerezte meg. Nagy-Kanizsa már igen régen egyik kiváló fontosságu helye volt a vármegyének. 1324. I. Károly az Osl-nemzetségből származó Kanizsay Lőrincnek adományozta, kinek hires nemzetsége a férfiágon V. Lászlóval már 1532. kihalt. Lászlónak egyetlen leányát, Orsolyát, Nádasdy Tamás vette feleségül. Nagy-Kanizsa 1566. csere útján Miksa károly birtokába, s 1600. török kézre került, s csak 1690. vette azt vissza Batthyány Ádám. Négy községe van a vármegyének, melyek az Őrs nevet viselik, s egykor az Őrs-nemzetség birtokai voltak. Ezen nemzetség egyik sarja György 1398. Battyánt kapta királyi adományban, s ettől kezdve a család a Batthyány nevet vette föl. A regényes Tátikát Zsigmond király 1400. gersei Pethő Jánosnak adta, 1713. azonban lerombolták. Hadi dolgokban mozgalmasabb napokat akkor látott a vármegye, amikor a török 1480. először Muraközbe tört. De ott termett Mátyás a világverő s a felkelt nemesség segélyével kiverte a betolakodó ellent. A tatárjárás után Favus pannonhalmi apát a szigligeti hegyen várat építtetett, mely a XV. sz.-ban az Ujlakyak birtokában, s 1490-től a Lengyel-család birtokában volt. 1672. villám sujtotta ezt a kis sasfészket és leégett. A falak és tornyok romba dültek. A vármegye egyik hiresebb nevü régi csárdája a szentgirolti Hagymási 1510. Szent-Grótot birta. A mohácsi veszedelem, majd Szigetvár eleste után fontos feladat teljesítésére volt hivatva a vármegye. E feladat abból állott, hogy a meg-megujúló török támadásoknak útját állja. Zala vármegye egymaga mintegy 30 várat erősített meg, s gondoskodott azoknak jókarban tartásáról, s az őrségek ellátásáról. 1546. a budai pasa Zalára támadt, s annyira szorongatta azt, hogy megsegítéséről az országgyülésnek kellett gondoskodnia. Ugyancsak az 1546-iki országgyülés rendelte el Tihany megerősítését is, s 1681-ig folyton figyelme tárgyát képezte ezen erősség föntartása. A várak megerősítésével foglalkozó 1567. és 1602-iki országgyülések Keszthelyt, mely a régi iratokban mint Gesztel fordul elő, s már a római és hunn korban is népes hely volt, végvárrá tették. 1574. a vármegye a végett járult az országgyüléshez, hogy gyalog katonaságot tarthasson. 1587. Zrinyi György Szent-Balázsnál a zsákmányoló Szinán bégen fényes győzelmet aratott. Zsákmányát visszavette, s maga a bég is halálát lelte a csatában. 1596. történt, hogy a török által elpusztított Somogy vármegyét az országgyülés Zalával egyesítette, s csak 1715. állíttatott vissza Somogy vármegye önállósága. Zala-Egerszeget, a vármegye székhelyét régen a veszprémi, I. Ferdinánd alatt az egri püspök birta. Erődített hely volt, melyet 1620. Bethlen Gábor foglalt el. Később a törökök lerombolták. 1777. a szombathelyi püspökséghez csatoltatott. Gyászos sorsu erőssége volt a vármegyének Új-Zerincvár, melyet Zrinyi Miklós a Mura s Dráva összefolyásánál emelt, melyet azonban a török 1664. a földig lerombolt. Légrád hasonlóan Zrinyi birtok volt. Nevéhez II. Rákóczi Ferenc idejéből fűződik kiválóbb esemény emléke. A kurucok itt megverték a lbanc Jellachich Gábort s agyon is lőtték. Szerepet játszott a nagy fejedelem idején a magános sziklán épült Sümeg vára is. Az Árpádok alatt királyi vár volt. Utóbb a veszprémi püspök birta és birja még ma is. II. Rákóczi Ferenc idején a vár parancsnoka Balogh Ferenc alezredes volt. A várrom alatt levő püspöki lakot padányi Biró Márton püspök emelte, aki örök álmát is Sümegen aluszsa. 1707 Csobánc hősi védőinek homlokára fűzött győzelmi koszorut. Kreutz labanc tábornok útjában találván a kis várat, elhatározta magában, hogy azt megostromolja. A várat 30 hajdu és 30 vidékbeli nemes védte. Élükön Szász Márton alkapitány vezérkedett. A támadó labanc sereg 1500 főből állott. A várkaput már-már bedöntötték, de itt oly elkeseredett harc fejlődött ki, hogy az ostromlóknak vissza kellett vonulniok. Egy tábornok, 52 tiszt és 340 katona lelte halálát. 1848-49. az alkotmányért vívott küzdelem kezdetén Zala vármegye is kivette részét ama napok mozgalmaiból. Perczer Mór tábornok ugyanis a Muraközben aratta első babérait. A magyar hadvezetés 1849. csatorna által akarta összekapcsolni Tihanynál a Balaton kég ágát, hogy a félszigetet egész szigetté alakítsa át. Ezt egyébként már ugy a rómaiak, mint az avarok megkisérlették, mely műveletüknek nyomai még ma is láthatók. V. ö. Bátorfy L., Adatok Z. történetéhez (Nagy-Kanizsa 1876-78); Z. története. Oklevéltár. Szerk. Nagy I., Véghelyi D. és Nagy Gy. (Budapest 1886-90).
2. Z., a Balaton legnagyobb mellékvize, ered Vas vármegyében Orfalu közelében, K-i folyással Z.-Lövő közelében lép Z. vármegyébe, Z.Egerszegnél ÉK. felé fordul, de Zalabérnél hatalmas kanyarulattal hirtelenül D-re fordul és Zalaváron alul ÉK-i kanyarulattal a Kis-Balatonba ömlik. Alsó folyása, bár csatornázva van, mocsaras. Hossza mintegy 130 km. Mellékvizei bal felől a Sárviz (Zala-Szent-Ivánnál), jobb felől a Valicka, és a kapornaki völgyben lefolyó Nagy-csatorna.
György, kiváló szobrász, szül. Alsó-Lendván (Zala) 1858 ápr. 16. Atyja porcellángyáros volt Pápán, de gyára a mostoha viszonyok következtében pangásnak indult s csakhamar tönkre is ment. A kis György nyolc éves korában atyját, anyját elveszítvén, egyik nagybátyjához Városlődre került. Itt végezte elemi tanulmányait s itt látott először mintázást nagybátyja kőedénygyárában. Maga is kisérletet tett: lemásolta a saját öklét s azt keményre szárítva fegyver gyanánt használta a sváb fiukkal folytatott katonásdi játékban. E faluból Pápára került egy másik nagybátyjához, ki posztógyárában akarta őt alkalmazni; Z. azonban csak rajzolgatott s egyébbel nem akart törődni. A nagybátya utoljára is engedett hajlamainak s beadta őt a budapesti belvárosi reáliskolába, ahol már oktatást kapott a rajzolásban. Itt végezte be középiskolai tanulmányait, s miután igen szűk életet kellett élnie, már 13 éves korától fogva más gyermekek tanításával kereste meg az oktatási költségeknek egy részét. Az érettségi vizsgálat letétele után előbb a műegyetemre, azután a mintarajztanodába iratkozott be, hogy rajztanári képesítést nyerjen. Három évig járt az iskolába, szabad idejét a kenyérkeresés gondjai s az önképzés közt osztva meg. Már itt nagy kedvvel gyakorolta magát a mintázásban s legelső kisérlete: A sziklához láncolt Prometheus jutalmat is nyert. Ez a kis műve egyúttal állami ösztöndíjhoz is juttatta s ezzel Bécsbe utazott a művészeti akadémiára, hol Helmer tanítványa lett. Az ösztöndíj nagyon szerény lévén, a nélkülözések ide is elkisérték. Z. ugy segített magán, hogy a bécsi műegyetemre járó vagyonosabb magyar fiuknak szabadkézi rajzaik elkészítésében csekély díjért segédkezett. A bécsi akadémián kezdte meg Goethe Ahasverusának szoborban való kidolgozását, de ezt nem fejezte be, mert az akadémia szellemével nem tudván megbarátkozni, már egy év mulva, 1880. Münchenbe utazott. Itt Knabel tanárnak lett gyorsan fejlődő, jeles tanítványa s vezetése alatt mintázta Fél a baba címü kedves idillt, mely megalapította jövőjét. A müncheni kritika igen rokonszenvesen foglalkozott a kis munkával, mely később eredeti felfogásával s kivitelének szabatosságával a budapesti képzőművészeti társulat kiállításán is figyelmet keltett. Knabel halála után jó csillaga Wittmann tanárhoz vezérelte, ki valamikor Izsónak is tanára volt és Z. féynes tehetségeit azonnal fölismerte. Wittmanntól Wagmüllerhez, ennek halála után pedig Eberle Siriushoz ment, kinek iskolájából már mint kész művész került ki. Münchenből 1884. tért haza Budapestre s epreskertutcai műtermében egész hosszu sorát mintázta a jelesebbnél jelesebb műveknek. Igy szt. Benedek szobrát, Von der Tann tábornok síremlékét és számos társadalmi és politikai kitünőség arcképét. Mindezek a művek tisztult ízlésről és a jellemzési képesség nagy fokáról tesznek tanubizonyságot. Mindezeknél hatalmasabb, meglepőbb volt az a szoborcsoport, mely Máriát és Magdolnát tünteti föl egészen új fölfogásban. Az isten anyja magához emeli a lábaihoz boruló szerencsétlen nőt s a vallás szent igéivel vigasztalja. A rendkivül kifejezésteljes csoport a müncheni képzőművészeti akadémia kiállításán általános feltünést keltett s Z. tanárai is annyira meg voltak lepetve általa, hogy az akadémia első rendü érmét kicsiny jutalomnak találták s a tanári testület külön elismerését csatolták hozzá. A szoborcsoport később ki volt állítva a budapesti műcsarnokban is, hol a képzőművészeti társulat 200 aranyas művészi díját kapta. József főherceg és neje Klotild főhercegnő az időben rendelték meg nála Mária Dorottya főhercegnő arcképét, valamint a nagy József nádor térdelő szobrát is az alcsuti főhercegi kápolna számára. Az 1885-iki országos kiállításon a szobrászati csoport rendezésével bizták meg s egyszersmind ő volt a jury előadója. Huszár Adolf elhunytával a szoborbizottság őt szólította föl az Aradi vértanuk emlékének elkészítésére s hogy a bizalomnak mily fényesen felelt meg, azt a nagyszerü emlékmű fennen hirdeti. Az aradi vértanuk szobrának egyik alakjával, a Harckészséggel nyerte el a Trefort miniszter által alapított művészeti nagy aranyérmet is. Újabb munkái: a Csukássi-síremlék, melyért az antwerpeni kiállításon 1894. az első osztályu aranyérmet kapta; Andrássy Gyula gróf szarkofágja és Andrássy Ilona grófnő egész alakja a tőketerebesi mauzoleumban; Andrássy Gyula gróf domborművü mellképe Krasznahorkán; Károlyi Gyula gróf, Angyelics Germán patriárka, Horváth Boldizsár, Gajzágó Salamonné, Batthány Lajosné Andrássy Ilona grófnő, Gyenes László, Rickl Gyuláné, Horváth Zoltán, Jókai Mór, Szana Tamás és Kozma Ferenc mellszobrai; Beniczky Gézáné, Pekár Imréné és Meczner Józsika síremlékei. Készítette ezeken kivül a budai Honvédszobrot, melynek mintáját a brüsszeli muzeum szerezte meg, s a Szabadságszobor első díjat nyert tervezetét, mely még kivitelre vár, az igazságügyi palota ormózatának timpanonját. Műtermében munkában van jelenleg Andrássy Gyula gróf lovasszobra az új parlamenti palota elé s nagy millenáris emlékmű: az Árpád-szobor a vezérekkel, királyi-alakokkal, Gábor arkangyallal és számos allegorikus csoportozattal. E nagy műnek kis mintája az ezredéves kiállításon volt látható. Z. ily nagy elfoglaltság mellett is több tanulmányutat tett Párisba, Olaszországba s alig van olyan esztendő, hogy föl ne keresné Münchent és Németország nagyobb városait. 1896 jun. 6-án a Ferenc-József-rend lovagkeresztjét kapta a királytól.
(Zala-Bér), kisközség Zala vármegye zala-szentgrófi j.-ban, (1891) 1238 magyar lak., vasúttal, posta- és távirdahivatallal és postatakarékpénztárral. Z. a Zala folyó hajlatánál fekszik; innen ered a frank időbeli Sallaping neve (a római Sallaflexum után). Z. később a Z.-i Horváth-család tulajdona volt; kis vára volt, melyet az 1613-iki országgyülés Kanizsa eleste után végvárnak nyilvánított.
rendezett tanácsu város Zala vármegyében, a Zala folyócska partján, a vármegye törvényhatóságának és a Z.-i járás szolgabirói hivatalának, királyi törvényszéknek és járásbiróságnak, királyi ügyészségnek, kir. közjegyzőségnek, ügyvédi kamarának, pénzügyigazgatóságnak, állami építészeti hivatalnak és királyi tanfelügylőségnek széke.
[ÁBRA] Zala-Egerszeg pecsétje.
Van állami főgimnáziuma (melynek új épületét 1897 nov. 9. avatták fel, ugyanekkor emléktáblával jelölték Wlassics Gyula születési házát); közép kereskedelmi iskolája, alsófoku kereskedelmi és ipariskolája, polgári fiu- és leány iskolája, női kereskedelmi tanfolyam, két kisdedóvoda, ipartestülete, m. kir. erdőhivatala és erdőgondnoksága, csendőrszárny- és szakaszparancsnoksága, városi közkórháza, adóhivatala és pénzügyőrbiztosi állomása, takarékpénztára (az osztrák-magyar banknak mellékhelye), számos egyesülete és társulata, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Gabonapiaca és marhavásárai élénkek. Itt jelenik meg a Zalamegye (XVI. évf.) c. hetilap és a Zalamegyei gazdasági egyesület Értesítője (XVIII. évfolyam). Lakóinak száma 1850. csak 3876 volt, 1870. már 5424 és jelenleg (1891) 7811, közte 7449 magyar és 263 német; hitfelekezet szerint 6493 római kat., 158 ág. evang. és 1096 izraelita. A házak száma 856, határa 2834 ha. Deák Ferencnek itt szobra van. L. Zala (várm. tört.).
tulajdonképen a göcsejihez tartozik s tőle csak annyiban tér el, hogy minél inkább távozunk keletre, annál inkább vesznek belőle a göcseji nyelvjárást jellemző sajátságok. L. Göcsej és Nyelvjárás.
1. Z. la Real, bányaváros Huelva spanyol tartományban, terméketlen vidéken, vasút mellett, (1887) 6240 lak.; közelében vannak a Minas de Rio Tinto (l. o.). - 2. Z. de la Serena, város Badajoz spanyol tartomány Castuera nevü járásában, 5297 lak.