a mekkai Ka'ba szentelt területén levő kút, melynek vize a mohammedánok közhite szerint áldásos hatással van az emberekre. E kútra viszi át a mohammedánok legendája a Mózes I. könyve 21. fej. 19. versében megőrzött hagyományt. A forrás hitük szerint a gyermek Izmael lába taposása által csudás módon bugyogott elő. Különben ugy látszik, már az iszlám előtti arabság is szent forrásnak tisztelte. Újabb időben Van Romburgh dolgozata alapján a Z. vizének vegytani elemzését is ismerjük. Recueil des travaux chimiques des Pays-Bas T. V. (1886, 265-73. old.).
a parszik szent könyve, mely a nagy vallásalapító Zoroaszter (Zarathustra) tanait tartalmazza. Eredete az idők homályába vész. Annyi bizonyosnak vehető, hogy Nagy Sándor hódítása előtt már létezett. Hermippus nevü görög iró (Kr. e. III. sz.) volt az első, ki Plinius tudósítása szerint a mágusok hitéről irt művében Zoroaszter két millió verssort kitévő könyvének tartalomjegyzékét adta. Munkája azonban, örök kárára a tudománynak, elveszett. Pehlevi források Vistászp királynak (a történelem Hystaspese) tulajdonítják a parszi próféta tanításának első irásba foglalását. Arab irók (Tabari és Maszudi) arról tudósítanak, hogy a Z. szövege oly terjedelmes volt, hogy tizenkétezer tehén bőrét betöltötte. Az Arda Viráf szerzője Nagy Sándort teszi felelőssé a Z. szöveg nagyobb részének elvesztéséért. Perzepolisszal együtt ugyanis szerinte a Z. hiteles példánya is elégett volna. Ez azonban még bebizonyításra szorul. Tény az, hogy a Z. eredeti 21 naszk-jából azaz könyvéből csak kettő maradt meg teljesen és egy harmadiknak a nagyobb része némi töredékekkel. Végső határát a Z. legrégibb alkatrészei idejének a hollandi vallástörténész Tiele Kr. e. 1000-800-ra teszi. Mások, mint De Harlez és Geldner, az időszámításunkat megelőző VI. sz.-ból keltezik a Z.-t. Mai alakját Ardasir Papakan (Kr. u. 226-40) uralkodása alatt nyerte a Z. Ugyanebből a korból származik az akkor már alig értett eredeti zend szöveg pehlevi fordítása, mely I. Khoszrev király (531-579) idejében újabban át lett dolgozva.
Egész a mult század közepéig mit sem tudott az európai tudomány a parszik szent könyvéről. Az önfeláldozó francia utazó Anquetil Duperron halhatatlan érdeme, hogy a Z.-t Európában ismeretessé tette. Hét évi indiai tartózkodása alatt parszi tanítója Dasztúr Darab tollba mondta neki persául az egész Z.-t. Hazájába visszatérve erre alapította aztán korszakalkotó munkáját: Z., ouvrage de Zoroaster, traduit en françois sur l'original zend (Páris 1771). Anquetil Duperron alig tudott valamit pehleviül és zendül, fordítása tanítója persa magyarázata után készült, ki maga is csak keveset tudott a pehleviből. Eleinte a tudós világ kételkedett Zoroaszter művének valódiságában, mignem 1826-ban a hires dán nyelvész Rask (l. o.), kinek sikerült megszereznie 1819-től 1822-ig tartó keleti utazása alkalmával a Z. legjobb kéziratát, úttörő munkájával: Om Zendsprogets og Zendavestas aelde og aegthed (Kopenhága 1826) minden kételyt eloszlatott. A Z. első tudományos értelmezése és igazi lefordításának kisérlete a nagy francia orientalistának Burnoufnak a műve. Ő a megalapítója a zend filologiának. Követői, kik a homályos zend szöveg tanulmányára adták magukat, két iskolát alapítottak. Az egyik a parszi tradició és a pehlevi vallásos könyvekre támaszkodva igyekezik a parszik szent könyvét magyarázni. A másik elveti a hagyomány tanuságát s egyedül a rokon védai nyelv és az összehasonlító nyelvészet útján akar a Z.-szöveg rejtélyeibe behatolni. Az első iskolának hivei Spiegel, Justi, De Harlez és Geiger. A másodikhoz a szánszkrit nyelvészek, különösen Roth és Benfey ragaszkodtak. Újabban a tradiciót mellőző iskola teljesen kudarcot vallott s most mind a két irányt egyesítve halad a zend kutatás. A West által új életre keltett pehlevi filologia megtermette a maga gyümölcsét. Mutatja ezt Darmsteter (l. o.) monumentális munkája, mely a tradició mellett a nyelvészeti kutatás eredményeit is jól felhasználja.
A parszik szent könyvének a Z.-nak neve a zend a. m. kommentár és az aveszta (ó-persául abaszta) a. m. törvény szóból van összetéve. Igazi címe különben Aveszta, azaz törvény. Mostani alakjában a Z. főbb alkatrészei: I. Jaszna (szánszkritül jadsna), pehlevi alakjában jazisn, modern persául izesne a. m. áldozat, ez a parszik szertartásos könyve, mely az összes istenségek dicsőítését tartalmazza. Az ide tartozó szövegek az áldozatok rendje szerint vannak egymás mellé sorozva. Fő célja, hogy az áldozó főpapnak, ki a parahom (zendül parahaoma) azaz haoma nedvnek tejjel és vizzel vegyített áldozatát bemutatja, rituális énekül szolgáljon. Ilyen alkalomkor elejétől végig elrecitálják a jaszna szöveget. II. Viszpered (zendül viszpe ratavo a. m. minden főnök), tulajdonképen nem egy összefüggő munka, hanem csak a jasznához való adalékok gyüjteménye. Nevét onnan nyerte, hogy azon áldozatok alkalmával használják, mikor minden felsőbb lényt, azaz szentet segítgségül hivnak. III. Vendidad (zend alakában vi-daeva dáta a. m. a dévek, démonok ellen adott vagyis ellenök hozott törvény), 22 fargard, azaz fejezetre oszlik. Azok az előirt szabályok vannak benne, melyeket a hivők szem előtt tartani kötelesek. A vallásos tisztaság megőrzése a legfőbb ezek között, mert ettől függ, hogy a parszi hivő ne jusson a gonosz dévek hatalma alá. Ez a parszik vallásos törvénykönyve. IV. Jast (zendül jesti, eredetileg mint a vele rokon gyökerü jaszna szó imádást, áldozatot jelent). Abban különbözik a jasznától, hogy mig az az összes istenségnek tiszteletének, addig a jast csak egyes istenek dicsőítésének van szentelve. Többnyire azoknak az istenségeknek dicsénekeit tartalmazza, kiknek az egyes parszi hónapok szentelve vannak. Huszonként éneket, melyek közül az első Ahuramaznát magasztalja, találni a jast könyvben. A parszi naptár hónapjának napjai rendjében következnek egymásután az énekek. V. Gathák (a. m. énekek). Nyelvezetükre nézve ezek az Aveszta legrégibb részei. Öt énekcsoportot alkotnak. Az egyes énekek nem a tartalom, hanem metrum szerint vannak összeállítva. A Gathákban sokkal emberiebb alak Zoroaszter, mint az Aveszta egyéb részeiben. Az istenségek ellenben elvontabb, kevésbbé személyesített alakokat mutatnak. Rendkivüli nehézségekkel jár még a Gathák értelmezése. Eredetiben kiadta Bartholomae (Halle 1879); Mills Gâthâs 5 Zarathustrian, with text and translations (Oxford és Lipcse 1892-94, 4 rész).
Eredetiben kiadták a Z.-t: Olshausen: Vendidad (Hamburg 1829); Burnouf, Vendidad Sadé l'un des livres de Zoroastre lithographié (Páris 1829-1843); Westergaard, Zen-Avesta or the religious books of the Zoroastrians (Kopenhága 1852-54); Spiegel, Avesta die heiligen Schriften der Parsen (Bécs 1853-58, 2 köt.); Geldner, Avesta, die heiligen Bücher der Parsen (Stuttgart 1886-95, 3 köt.); franciára ford.: De Harlez: Avesta, Livre sacré des sectateurs de Zoroastre, traduit du texte (2. kiad. Páris 1881); Darmsteter, Le Zend-Avesta, traduction nouvelle avec commentaire historique et philologique (Páris 1892-93, 3 köt.); angolra ford. Darmsteter (Oxford 1880-83) és Mills (u. o. 1877).
l. Zindík.
l. Iráni nyelvek és Zend-Aveszta.
(ejtsd: cend-) Bernardino, olasz költő, szül. Bergamóban 1839 jul. 6., megh. Palermóban 1879 aug. 5. Svájc német vidékén nőtt fel és jogot végzett. 1862. a comói liceumban az olasz nyelv és irodalom tanára, később ugyanolyan minőségben a ferrarai és 1875-ben a palermói egyetemen. Munkái: Chirlanda Dantesca (költemények a Dante-ünnepekre, Milano 1865); Il canzoniere di Heine (Heine Buch der Lieder-jének fordítása, u. o. 1865, Heine költészete ezen fordítások által lett népszerüvé Olaszországban); Prime poesei (Padova 1871). Költeményeit nagy részben más nyelvekbe is átültették. Leveleit kiadta Pizzo (Milano 1886).
l. Lázadás.
a szépművészetek közt ősidőktől fogva a legfontosabb szerepet játssza minden nép kulturális, vallási, nemzetiségi és társadalmi életében. A zene eredetét a legrégibb történelmi népfajokhoz lehet visszavezetni, minők a khinaiak, hinduk, egyiptomiak, khaldeusok, asszírok s zsidók. A mai értelemben vett zene századok, évezredeken át jutott mai tökéletes álláspontjára s a zenetörténetnek ez a része épp ugy érdekelheti a szaktudóst, mint általában minden művelt embert. Sokféle irányban oszlik szét a termelése s minden nemzet életében a legelőkebb helyet foglalja el. Az eposzi, lirai és drámai zene (l. o. és Opera) kifejezés újabb időben szokássá vált a zenei hangulatra s formákra nézve is. Szorosan határt vonni a három közt, vagy apróra meghatározni a zenében mindenik hangulatnak az alkotó részeit: majdnem lehetetlen, mert egyik a másiktól sok oly hangulati kifejezést vesz át, mely szorosan véve már nem tartozik a saját hangulata jellemzéséhez. Az epikus zenestílus legtökéletesebben tükröződik vissza az oratorium-műfajban, különösen pedig Händel műveiben s ezek közt is legkimagaslóbban Messiás-ában és Haydn József Teremtés és Négy évszak c. oratoriumában, hol az elbeszélő szózene s az idillikus hangulatu pasztoral-részek teljesen egybeolvadnak a szöveg epikus hangulataival. A lirai zenestílus az egyházi zenéből fejlődött ki a XVI. sz.-ban, mikor a szinpadi, vagyis az operai zene kezdett magának utat törni. A lirai elnevezést az abszolut és szózene majd minden fajában használják. Igy találhatók lirai dalok, énekkarok, hangszeres zenedarabok stb., melyekben csak a lirai elem túlnyomó. Ezekben a megközelítő határok csak keveset, vagy éppenséggel nem érintkeznek egymással. Minden lirikus zenetermék jellegét a szelidebb érzések s az egyszerü, naiv, de igaz, természetes hangulat teszi. A dal terén a legkiválóbb lirikusok Schubert, Schumann, Franz, Mendelssohn, Liszt, Brahms, Rubinstein stb.; a zongorairodalomban szintén Schubert, Schumann, Liszt s mindenekfelett Chopin L. még Abszolut zene, Magyar zene, Programmzene és Zenei forma.
A zenészeti irodalmat leggazdagabban képviselő nemzet a német, amely egymaga több minden irányu zenei szakba vágó munkát bocsátott világgá, mint az összes európai nemzetek együttvéve, legnagyobb zenetudósai, történetirói, biografusai s természettudósai szálltak síkra, hogy e téren monumentális művekkel gazdagítsák a zene irodalmát. Marx, Lobe, Helmholz, Jahn Ottó, Abrechtsberger, Weber D., Rochlitz, Marburg, Bach F. Em., Wagner R., Bernsdorf, Neumann, Richter, Oscar Pál, Brendl, Schumann, Hanslick, Weitzmann stb. elsőrendü kapacitások ugy a multban, mint az újabb korban. A németek után kétségkivül a franciák foglalnak el méltó helyet a zeneirodalom fejlesztése terén. Rousseau J. J., Rameau voltak leginkább az úttörők, kiket oly kitünőségek követtek, mint Halévy, Cherubini, Reicha, Fetis, Gaevart, Berlioz s még mások számosan, akik epokálisan előmozdították a zeneirodalmat; a két nagy nemzet mellé méltán sorakoznak az olaszok, a németalföldiek, újabban az oroszok s a szláv néptörzsek. Magyarországon még csak alig néhány évtizede, hogy a zeneirodalommal a kiválóbb zenetudósok és irók foglalkoznak; legnagyobb tevékenységet fejtettek ki: Bartalus István, id. Ábrányi Kornél, Szénfi Gusztáv, a pedagogiai terén a Zsasskovszky-pár, Sz. Nagy Károly és József, Oláh Károly, Goll János, Erney József s mások kisebb-nagyobb mértékben.
Teljes értelemben olyan műintézet, amelyben a zenének minden tudományos és gyakorlati ágát tanítják; e szabály alól azonban számos kivételt tesznek az olyan intézetek, amelyekben sem minden elméleti, sem mpedig minden gyakorlati zenei tudás kivétel nélkül nem érvényesül s mégis Z. címet viselnek. Teljesen berendezett Z.-kkal minden kiváló művelt álla, sőt még a kisebb államok metropolisai is rendelkeznek. Leghiresebbek s legtekintélyesebbek a következők: a londoni királyi Z., a berlini cs. és kir. Z., a szentpétervári és a moszkvai Z.-k. 1875-től fogva hazánk is rendelkezik immár ily műintézettel, de ez még máig sem jutott teljesen befejezett álláspontra. L. Országos magyar királyi zeneakadémia.
(köznéven konzervatorium), minden oly nagyobb szabásu műintézet, ahol vagy csak bizonyos hangszerek, vagy általában minden használt hangszer oktatása be van vezetve az első kezdettől fogva a legmagasabb kiművelésig, beleértve a zeneelmélet és a zenetudomány minden ágát is. Magyarországon a budapesti nemzeti Z., kivált 1876 óta, amikor annak Bartay Ede vette át az igazgatóságát, emelkedik ki; a vidéken a kolozsvári foglalja el az első helyet, amelynek a szervezési és kifejlesztési munkájából Erkel Ferenc is kivette a részét még a 30-as években; ennek nyomában mindjárt a pozsonyi lép, amelynek alapítása még a budapesti nemzeti Z.-ét is megelőzte (1890. lépett második félszázados működésébe); jelentős zenedei szerepet játszanak a szegedi, debreceni, pécsi, temesvári, aradi, győri, szabadkai, kassai s még számos más városéi.
a régibb opera (l. o.) elnevezés helyett csak a legutóbbi évtizedekben jött forgalomba, főleg Wagner Rikárd (l. o.) operareformjai következtében, aki operáit következetesen ily néven jellemezte ama szervi összefüggés folytán, amelynek szerinte az operai szövegköltemény és annak logikus irányban való megzenésítése közt drámailag léteznie kell.