Zárszó

Még távol vagyok a befejezéstől, amikor ezeket a sorokat írom, még sok minden fog a bevezetés és közéjük kerülni, de az érzés most éles bennem. Most lépek le a kis hordóról. Zavarban vagyok, meztelennek és magányosnak érzem magam, de elküldenék mindenkit, aki közelebb akarna jönni. Ott álltam és üvöltöttem. Lehet, hogy hazudtam, vagy igazat mondtam, de elmebeteg vagyok, én ezt nem tudom megítélni - egyébként is hülye ötlet. Talán felelőtlen dolog így kiabálni, zavart okozni, de nem vállalhatok érte felelősséget. Nem gondolhatok arra, hogy mi lesz a véleményed rólam és mit változtat meg mindez benned. A fenébe, azért keress meg, ha ... kedved van hozzá - bár lehet, hogy elfutok. Amit leírtam, vállalom, de abban, hogy szép kerek véleménybe csomagold, nem fogok segíteni. Ezek a dolgok jelentik számomra a szikét, amivel önmagamat néha felfedezem, néha élveboncolom. Hogy ez örömöt okoz nekem, nem mindig mondhatom. Talán olyanná válok lassan, hogy boldoggá tegyen az a lény, akivé alakulok, de talán csak az ebbe vetett hitem tart meg engem ezen a vékony ösvényen.

Viszonylag sok időt töltöttem el ezzel az írással, néha heteken át nem foglalkoztam vele - éltem mindennapjaimat, mint bárki más. Írtam, de gyakran úgy érzem, nem volt sok értelme. Szószátyár vagyok, néha olyan szájbarágósnak éreztem stílusomat. Van úgy, hogy mint gyermek olvasom a sorokat: szó... szó... szó... szó... - és nem is jelentenek többet, hiszen már oly sokan leírták mindezt. Tulajdonképpen el lehetett volna mondani egyetlen mozdulattal, egyetlen mosollyal. Az, hogy mégsem így történt, énmiattam van. Ez is egy lépés számomra saját csendem felé, ami nem azonos a hallgatással, hanem az őszinte, teljes kimondás után jön. Magammal vitatkoztam, tanultam, visszakényszerítettem magam a gép elé, hogy mindig váratlan fordulatot vegyen az egyébként is igen vázlatosan kitalált cselekmény.

Néhány pillanatot megosztottunk egymással. Köszönöm neked, mert hitem szerint te tettél engem képessé az írásra, érted kaptam a szavakat, amelyeket elolvastál, az időt, melyet a leírásukkal töltöttem.

Hiszem, hogy van erőd saját utadhoz, kérlek, bízz magadban, én most búcsúzom. Nincs szükséged rám.

Az Erő kísérjen utadon, Testvér.

Kedves Loránd  /  Az örökkévalóság pillanatai  /  Zárszó