Mint mikor a tölgy    Sudarát megmásztam, Hol seregély költ --    S vígan madarásztam. A tölgyek alatt    Több egykoru társsal Madárfiakat    Kifeszíténk nyárssal; Jó tűz lobog ott,    Zizeg a kis bogrács -- S ha bealkonyodott,    Haza már egy ugrás. A tölgyek alatt    Örömest valék én, Bár a madarat    Hagytam utóbb békén; Gyermeki önző    Korom' ifju ábránd Veszi ösztönző    Szárnyára, s tovább ránt... De tölgyek alatt,    Valamerre jártam, Szűlőhonomat,    -- Csakis ott -- találtam; S hol tengve, tunyán    Hajt, s nem virul a tölgy: Volt bár Kanaán,    Nem lett honom a föld. -- A tölgyek alatt    Még most is el-űlök; Bűv-kép csalogat,    Ábrándba merűlök; Hajó-kerekek    Zubogását hallom... "Hajrá, gyerekek:    A vízi malom!" A tölgyek alatt    Im, meglep az alkony, Hűsebb fuvalat    Zörög át a parkon; Felhők szeme rebben:    Haza sietek, Jobb ott, melegebben,    Ki vén, ki beteg... A tölgyek alatt    Vágynám lenyugodni, Ha csontjaimat    Meg kelletik adni; De, akárhol vár    A pihenő hely rám: Egyszerüen bár,    Tölgy lenne a fejfám! (1877. aug. 5.) 20) Kosmopolita költészet Nem szégyellem, nem is bánom,    Hogy, ha írnom kelle már, Magyaros lett írományom    S hazám földén túl se jár; Hogy nem "két világ" csodája --    Lettem csak népemböl egy: Övé (ha van) lantom bája,    Övé rajtam minden jegy. Ám terjessze a hatalmos    Nyelvét, honját, istenit! Zúgó ár az, mindent elmos,    Rombol és termékenyit: De kis fajban, amely ép e    Rombolásnak útban áll: Költő az legyen, mi népe, --    Mert kivágyni: kész halál. Vagy kevés itt a dicsőség,    S a nemzettel sírba lejt? Kis-szerű az oly elsőség,    Amit a szomszéd se sejt? Nincs erőnkhöz méltó verseny?    Dalra itthon tárgy elég? Nem férünk a kontinensen    Albion is kéne még?... Légy, ha birsz, te "világ-költő!"    Rázd fel a rest nyugatot: Nekem áldott az a bölcső,    Mely magyarrá ringatott; Onnan kezdve, ezer szállal    Köt hazámhoz tartalék: Puszta elvont ideállal    Inkább nem is dallanék. S hol vevéd gyász tévedésed.    Hogy faját s a nemzeti Bélyeget, mit az rávésett,    A nagy költő megveti? Hisz forgattam, a javából,    Én is egypárt valaha; Mind tükör volt: egymagából    Tűnt nekem föl nép, s haza.