Egy genialitásáról ismeretes legátus egyszer egy csupa jókedvű compossessorokból álló faluba vetődött innepekre. Elmés ötleteiért, vidámságaért egyik társaságból a másikba vitték, s az utolsó ünnep délutánján, mikor ebéd után a bor jól a fejükbe szállt az uraknak, azt a tréfát gondolták ki, hogy a legátus prédikációs könyvét elcserélték egy hasonló táblába kötött – szakácskönyvvel.
A legátus nem vette észre a cserét, s amint a harmadikat beharangozták, fogta a könyvet, hóna alá csapta, s ment vele a templomba.
Ott a katedrában felállva, elmondá imádságait, s azzal felnyitá a könyvet, ahol bele volt téve a jegyzék, s nagy gondatlanul elkezdé olvasni, ami szeme elébe jött, azt gondolva, hogy a jól ismert textust fogja ott találni.
– Az ecetet…
(Valami ecetes étel leírása lehetett ott.)
Itt egyszerre észrevevé tévedését, s anélkül, hogy legkisebbé megzavarodnék, rögtöni lélekjelenléttel folytatá:
– Az ecetet elvevén Jézus, azt mondá: minden elvégeztetett! S erre oly hatalmas prédikációt vágott a hirtelen fölvett alapigékről, hogy hallgatóinak szemök-szájok elállt bele.