NEM TALÁLJÁTOK SZÁLDOBÁGYOT SZÁLDOBÁGYBAN

N. N. debreceni lelkész híres volt hatalmas hitszónoklatairól, mely prédikációkat a nagyobb diákok azután maguknak leírván, legációk alkalmával szintén elmondogattak kisebb eklézsiákban.

Volt e prédikációk között egy, melyben különösen debreceni híveinek szól a lecke, mindenféle bűneikért megdorgálva őket nagyban, s azzal végezve minden részét beszédének, hogy ha így halad a népség visszás tetteiben, idestova „nem találjátok Debrecent Debrecenben”.

E beszéd roppant hatást idézett elő: a népség nem győzte eléggé emlegetni, mennyi igazat beszélt a tisztelendő úr, miután azt mindenki el szokta ismerni, hogy a világ általában igen gonosz, minket magunkat kivéve.

Vala pedig a tanulóifjúság között egy száldobágyi fiatalember, kit kicsiny diák korától kezdve a száldobágyi eklézsia tartott élelemmel, s ki végre annyira nővén, hogy ő is legációt választhatott magának, szülőföldét kérte ki, s azt megnyervén, elővevé a nagytiszteletű úr hírhedett prédikációját, s elmondá azt a nagyérdemű eklézsia roppant ijedelmére; ekként végződvén a beszéd minden része:

– Idestova nem találjátok Száldobágyot Száldobágyon.”

Az érdemes presbiterek csak hajtogatták a fejeiket az egész dorgálás alatt, mikor aztán vége volt az isteni tiszteletnek, odamegy a kurátor uram a legátushoz.

– Hiszen humanissime, jól van ez, jól; de az csak mégsem illik, hogy mi kendet cibaljuk^[1], kend pedig bennünket cibál.