A kisari kántor híres torkú legény volt a maga idejében; kiállta a versenyt a bölömbikával, s ha belekiáltott az üres fazékba, az menten széjjelrepedt.
Ha megharagudott, majd olyan magasan kezdte az éneket a templomban, hogy a hívek csak az orruk hegyével ágaskodtak utána, vagy olyan mélyen, hogy csak az álluk hegyével keresgélték a hangot, s ilyenkor egymaga énekelte végig a „perelj uram perlőimmel”-t.
Egyszer temetni volt, s amint nekiereszté irtózatos hangját: „csontom, testem, már eltettem!” – jön a falu végén egy vasas német; a lova meghallva az ismeretlen bőgés hangját, megijed, s lovagját ledobja a gyepre.
A vasas fölkel, és széttekint, nem látva a hangok eredetét „teremtete bika”.