A VÉN DIÁK

Vén diákot küldtek légációba egy olyan faluba, ahol a pap leánya szinte nem dicsekedhetett már a tavasz virágaival, de azért igen természetesen annál inkább szeretett gyermeteg tréfásnak látszani.

A vén sas csak tűrte az asztal felett az enyelgéseket; a kisasszony kenyérgalacsinokkal hajigált felé; egy-egy megkoppant néha az öreg múzsa orrán: fel sem vette.

Végtére azt kérdi tőle a kisasszony kötekedve:

– Ugyan, hallja légátus úr, van-e még magánál a kollégiumban vénebb diák?

– Bizony nincs ott nénémasszony.

Hogy erre a szóra nem hajították-e az egész kenyérrel fejbe? arról hallgat az írás.


VisszaKezdőlapElőre