X. szerkesztőhöz visz Z. költő egy verset.
A vers tetszik, és elfogadtatik.
Mit ád érte? ez az életkérdés.
– Barátom, az olyan szép, hogy megér egy palack pezsgőt.
– Nem ihatnám most. Inkább szeretném az árát.
– Jól van, jöjjön érte, mikor ki lesz nyomatva.
A vers megjelen, a költő is megjelen.
– Ide hát az öt forinttal!
– Micsoda öt forinttal?
– Annyi egy palack pezsgő ára.
– Ifjú hazafi – szól a szerkesztő komoly orcával –, nem tenném fel önről azt a nemzetietlenséget, hogy francia pezsgőket forgatna fejében, én magyar pezsgőt értettem, mint illik igaz hazafihoz, s annak az ára 2 forint 30 krajcár.