Másszor Macskafalvy Bandinál voltunk ebéden; délután valaki szóba találta hozni, hogy most éppen jó idő volna agarászni; csak az a kár, szólt a házi úr, hogy a legjobbik agaram, Cicke, megvakult szegény, pedig de jó szólóagár volt a maga idejében. Minden ember sajnálkozott rajta, kiváltképpen azért, hogy nem lehetett agarászni. Csak én találtam fel magamat. – Hiszen könnyű ezen a bajon segíteni – mondám –; ott a nagyságos asszony mellett a pamlagon a kis ölbeli kutyácska, annak elég jó szeme van, kössük a Cicke hátára, majd ő meglátja a nyulat, a Cicke pedig elfogja. – Úgy is lett. A két kutyából csináltunk egyet, s sohasem fogtunk annyi nyulat, mint aznap; pedig ha én ott nem vagyok, senki sem jön erre a gondolatra.