Két éhes cigány ment rekvirálni; amit magyarul úgy is hívnak, hogy lopni.
Kikutattak egy házpadlást, de nem találtak itt egyéb hasznavehető dolgot egy zsák diónál. Azt magukhoz vették. De még ez nem volt elég az idvességre; egy közülök emlékezett rá, hogy valahol a faluban nemrég disznót öltek, megnézi a gazda padlását, bizonyosan ott lesz a szalonna.
Azzal összebeszéltek, hogy majd a cinteremben találkoznak, melynek pitvarába be lehetett menni; ott közel a temető, éjszaka senki sem mer arra járni.
A diós zsákkal tehát behúzta magát a dade a sötét cinterembe, de hogy sokáig jött a társa, nagyon megunta magát, s kibontva a zsákot, elkezdé egy kővel a diókat egyenként töregetni, s unalmában eszegette.
Ezenközben disznótorrul vagy honnan tér hazafelé az egyházfi, s amint elmegy a cinterem előtt, hallja benn a nagy diótörögetést.
Nosza fut ijedtében a paphoz, felkölti az ágyból:
– Tisztelendő uram, valami van a cinteremben, úgy tesz, mintha diót törne, bizonyosan ördög; mert más ki az ördög menne oda diót törni éjfélkor.
– Hát menjen kend oda egy fustéllyal – biztatá a lelkész.
– Nem az én dolgom ördögöket űzni – szabódék az egyházfi. – Nem értek én ahhoz, hanem jöjjön velem a tisztelendő úr.
– Jaj, fiam, fáj nekem a lábam, irtóztató módon; nem tudok ráállni; tudod: nagy a száraz szaggatás mind a két térdemben.
– Hát majd a hátamra veszem én tisztelendő uramat, s elviszem odáig. Tőlem nem fél az ördög, mert nem tudok diákul, de tisztelendő uramtól csak elszalad, ha megijeszti.
A jámbor papnak nem volt mit tenni más, fel kellett neki kapaszkodni az egyházfi hátára, s kezébe vévén egy nagy liniát, ekként felfegyverkezve, engedé magát vitetni a cinterem felé.
A cigány azalatt nyugtalanul várta eltávozott pajtását, s most, hogy kitekinte a sötétbe, látván hogy valaki hoz valamit a hátán, azt hitte, a másik cigány hozza a szalonnát, s minthogy nem jött felé elég sietséggel, eléje kiálta:
– Hozd el már, hozd! Hadd hasítok belőle egy darabot.
Uccu! a pap sem vette tréfára a dolgot; de őbelőle bizony senki se hasítson egy darabot; egyre leugrott az egyházfi hátáról, s hazafutott szépen, s ha lett volna a lábában fájás, az is kiállt volna belőle.