Voltak hajdanában (tegyünk úgy, mintha ma nem volnának) úriemberek, kik örömest megszerzék a másoktól lopott jószágot, s tekintélyüknél fogva senki se merte azt rajtuk keresni.
Egy ily derék ember egyszer nagy vendégséget csap, számtalan úri nép hivatalos hozzá.
Arra megy a cigány, megüti az orrát a jó pecsenyeszag, s egyet gondol furfangos agyában.
Bemegy a házba, s félrehív egy inast:
– Mondd meg az úrnak, hogy beszélni akarok vele, de mindjárt. Csak azt mondd, hogy a Putri cigány van itt.
Az urat jókedvében érte az izenet.
– Mit akar a fickó? – gondolá magában, s kiment hozzá a folyosóra. – Mi bajod, gaz kópé?
A cigány nagy titkolózva, eltakart szájal, odaközelít a kérdő füléhez, s azt súgja bele:
– Mit érne egy akkora darab arany, mint az öklöm?
Az úriembernek megtetszett ez a szó, de nem ért rá mostan értekezni.
– Majd beszélünk erről ebéd után, addig is adjanak enni, inni ennek a cigánynak, hogy el ne únja magát.
A cigány nem únta el magát.
A jó úr alig várhatta, hogy vége legyen az ebédnek, s vendégeitől szabadulhasson egy percre. Rögtön hívatja a cigányt.
– Hát mit is kérdeztél az elébb fiam: hogy mennyit érne egy akkora darab arany, mint az öklöm? Hol van hát?
– Igen – felele a cigány, kétfelé törölve a száját –, mit érne, ha volna!