HÁNY A LIBA?

Egy úr a piacon nyolc gyönyörű kövér libát vett, s rábízta egy cigányra, hogy hajtsa haza udvarába. De a more útközben elsikkasztott egyet, s midőn érte kérdőre vonatott, mennyre-földre állítá, hogy megvan mind a nyolc.

– Tehát olvasd meg – monda az úr.

A cigány olvasá: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc.

– Hol van a nyolcadik?

– Itt van la – monda a cigány, egyre rámutatva.

– Hát a hetedik?

– A meg itt van ni – s így mutogatta sorban mindeniket, midőn pedig arra került a sor, hogy az elsőt is megmutassa, újra a nyolcadiknak mondottra ugrott. Nem lehetett rajta kifogni, s szemtelen pislogással monda:

– Megvan ezs, urám, mind.

– Én nem látom, hogy megvolna.

– De bizs én meg látom.

Az udvaron éppen csépeltek, az úr előhív nyolc cséplőt, hogy mindenik fogjon egy-egy libát. A nyolcadik természetesen nem foghatott.

– Na cigány, látod, hogy nincs nyolc liba, mert ennek az embernek nem jutott.

– Hát hagyja el a sent lilek az ügyetlenjét, miért nem fogott addig, amíg volt…


VisszaKezdőlapElőre