Letette a parasztasszony a kis kétesztendős gyereket a szögletbe, s kezébe adott egy bögrében bablevest, hogy egyék belőle fakalánnal; maga azalatt dagasztott a kemence mellett.
A kisgyerek akkor tanult beszélni, s amint eszegetné lassacskán a bablevest, elkezdi mondogatni az anyjának.
– Nyanya. Füle is van.
Az asszony ráhagyta, hogy jól van.
A gyerek evett tovább, kis idő múlva újra mondja:
– Nyanya. Orra is van.
– Jól van fiam, jól van, csak te egyél.
Kisvártatva ismét rákezdi a gyerek.
– Nyanya, lába is van.
Már akkor felötlött az asszonynak, hogy mi a patvar az, aminek orra, füle, lába van; odamegy a gyerekhez, beletekint a bögrébe, hát egy holt egér volt benne; amint a gyerek leeddegélte róla a bablevest, akként jött napfényre egyenkint füle, orra, lába, s azt mondogatta ő az anyjának.