Beleesett a jámbor sváb a cserepes hajórul a Dunába, s vitte a víz lefelé. Malomablakban pipázott két öreg molnár, s nézték szép csendesen, hogy bukdácsol a nyavalyás a vízben.
– No nézze kend, komám – mond az egyik –, milyen nagy mester a német, most itten lebukik, azután amott meg majd megint felbukik; csak várja rá kelmed.
A jámbor fuldokolva kiálta rájuk a vizekből segítségért tört magyarsággal:
– Látolsz Krisztián!
– Látlak selma – mond a molnár –, ugyancsak nagy gaukler vagy. No nézze kend, komám, most megint lebukott, már most odavigyázzon, hol fog megint felbukni.
Csak várták, csak várták azután, de az ember nem bukott fel többet.
Erre az öreg molnár azt mondja a másiknak:
– Vajon mit fundál ez most megint odalenn?