EGYÜGYŰ FÉRJ

Együgyű férje volt a parasztmenyecskének, ő maga pedig úri házaknál szolgált, tehát ott már előkelő erkölcsöket tanult. Egyszer valami bíróválasztási alkalommal meghívják őket ebédre a tiszttartóhoz.

Az asszony előre kétségbe volt esve, hogy majd milyen illetlenül fogja magát viselni a férje ott az asztalnál, s szégyenére válik.

– Majd megint mennyit eszik kend, majd megint mennyit iszik kend, majd hogy ég ki a szemem kend miatt.

A paraszt maga is reszketett ettől az úri ebédtől, s nem bánta volna, ha elmúlik tőle ez a sok keserű pohár és keserű tányér.

– Mit csináljak hát, lelkem galambom, hogy bolondot ne csináljak?

– Hát majd szemközt ültetem kendet velem, s azután majd mikor a lábára hágok kendnek az asztal alatt, az azt fogja jelenteni, hogy elég volt már, akkor azután ne egyék kend többet, akárki kínálja, még ha én magam kínálom is.

Az ember jól megegyezte magának az intést, s ebéd felett szemközt ülvén feleségével, szép békességesen elkölté a levest; azután hozták a húst; a hajdú hordta körül. A jámbor ember nyúlt a villa után. Hát ezalatt valami szelindek jött be a szobába, s szokás szerint az asztal alá véve magát, rálépett az ember lábára. Ez azt hitte, hogy a felesége hágott rá, s nagy ijedten tette vissza a villát a tálba, köszönvén, hogy már nem eszik többet.

Hiába kínálták, hiába unszolták a háziúr és a háziasszony, még a tulajdon felesége is, egy drága falatot sem evett az többet.

Csak odahaza sült azután ki, hogy nem a felesége lépett a lábára, hanem a komondor.


VisszaKezdőlapElőre