Gyorskocsin utaztam egyszer Szolnoktól Kolozsvárig. Egyik utasunk kutyát is hozott magával, melynek szabályszerűleg, de meg hely sem levén, a kocsi mellett kelle futni.
A gyorskocsi váltott lovakkal haladván odább, a kutya pedig mindig ugyanazon lábakkal, képzelhetni, hogy nemigen találhatta mulatságosnak ezt a nemét az utaztatásnak, s Várad felé már nagyon tekingetett fel a kocsiba.
Egyszer megszólal a kalauz:
– Ez is szeretne már váltott kutya lenni.
E tréfáért megengedtetett neki, hogy vegye fel a kutyát magához, s úgy vigye el Kolozsvárig.