Mikor Széchenyi a Tisza-szabályozást indítványba hozta, a Tisza mentében meglátogatta a falvakat.
Egyszer egy falusi korcsmároshoz betér, s szokása szerint nem restellte a fáradságot, hogy az együgyű emberek vélekedéseit is kihallgassa.
A korcsmáros, megtudva, hogy Széchenyivel beszél, megsodorítá bajszát.
– Bizony uram – monda –, nagyon bővérű fickó ez a mi Tiszánk, ugyan jól cselekszi, ha eret vágat rajta.
Ugyanekkor történt Széchenyivel, hogy míg lovait váltották egy faluban, a sok parasztember pedig odagyülekezett kocsija körül, meglátandó azt a derék grófot, aki annyi jót és nagyot hozott már létre a hazában. Széchenyi beszédbe ereszkedett velük, azaz hogy ő beszélt nekik, azok pedig hallgatták ájtatosan.
Elmondá nekik, mennyi földet beutazott, Angol-, Német-, Franciaországot, milyen szorgalmasak ott az emberek, mily roppant munkásságot fejtettek ki, mennyit dolgoznak!
Egyszer aztán megpihent egy percre, hogy beszédje hatásának nyilatkozványokra engedjen tért.
– Szegények! – szólalt fel egy paraszt nagy sajnálkozással.