Sorba járt az éjjeli őrködés a faluban. Egy rendesen iszákos vargának sehogy sem ment a fejébe, hogy hát a pap mért nem strázsál, mikor annak is van háza.
Ő bizony csak beállít hozzá egy este a nagy bottal, rajta levén éppen a sor.
– Tiszteletes uram, ihol a bot, strázsáljon már kigyelmed is.
A pap csak mondogatja neki egy ideig, hogy az ő hivatala így meg úgy nem engedi ezt az állapotot elvállalni; más a dolga; de a varga csak nem tágít; végre dühbe jön a tiszteletes, kikapja a botot a varga kezéből, s jól a hátához ütögeté vele a tanítást a vargának.
Megtudja a varga felesége, hogy megverték az urát, s siratja keservesen, amikor hazaérkezik.
– Ne sírj asszony azért, hogy a pap megvert engem – vigasztalja a varga okos szóval –, akkor sírhatnál igazán, ha én vertem volna meg a papot.